szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Botrány szaga terjeng a szlovák hadseregben

Múlt héten pattant ki az ügy a Felvidéken, miszerint a hadsereg forgószárnya flottájának gerincét alkotó Mi-17-es típus határozatlan ideig nem repülhet. Ezzel nem csak a személyzet kiképzési, jártasságfenntartási programja borul fel, hanem minden kiképzés, feladat végrehajtása, melyhez kell a típus.

Szlovákia 12 példánnyal rendelkezik, ezek valamelyikénél bukkantak olyan nyomokra, melyből arra következtetnek, hogy a helikoptereik dokumentumait meghamisították. Noha éppen tavaly év közben kezdődött el a típusváltás, ez nem egyik napról a másikra fut át. Összesen kilenc darab UH-60M-et rendeltek, ebből eddig két darab érkezett meg, augusztusban.

Az egyik kutató-mentő, külön láthatósági festéssel, radarral, infra kamerával

Az esetet tovább bonyolítja, hogy a légi kutatómentő szolgálatot is keleti típussal látják el. Ezen szolgálat nemzetközi vállalás eredménye, ahogy hazánkban is. Amennyiben ezt nem tudják ellátni, úgy a nemzetközi légiforgalom le is állhat az országban, az áthaladó járatok pedig elkerülik a légterét, de a belföldi repülésekre is kihatással lehet.

Szóvivőjük szerint éppen azon dolgozik a hadsereg, hogy legalább egyetlen forgószárnyas bevethető legyen.

Emlékezetes, az utóbbi időkben Ukrajnában nagyjavított magyar AN-26-osokkal sem stimmelt minden a hazaiak élménybeszámoló szerint, Horvátország pedig, ahogy arról a Szent Korona Rádió is beszámolt (részletek itt!), ellenőrizhetetlen forrású MiG-21-eseket, illetve alkatrészeket kapott, Zágráb pedig hiába követel kártérítést a használhatatlan eszközök miatt.

Vanek úr

Kapcsolódó:
Botrány Zágrábban!
Helikopterek, MiG-ek jönnek, mennek

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55