vasárnap, november 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Fico: a kvótáknak politikai szempontból végük

A menedékkérők újraelosztását célzó kvótáknak “politikai szempontból végük van” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után tartott sajtótájékoztatón Pozsonyban hétfőn. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a kvótákat olyan “zsákutcának” nevezte, amelyről nem lehet tovább tárgyalni.

A szlovák miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva beszélt a kvóták ügyéről.

Robert Fico elmondta:

Mivel a Magyarország és Szlovákia által jogi úton is megtámadott kvóták megosztó kérdésnek számítanak az unión belül, azok nem kerültek terítékre az EU állam- és kormányfőinek pozsonyi csúcstalálkozóján, mert ott az egyesítő témákat keresték. A kvóták világosan megosztják Európát, ezért úgy gondolom, politikailag végük

– hangsúlyozta Robert Fico.

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök hozzátette: a közös kormányülés során egyetértettek abban, hogy a kvóták zsákutcát jelentenek, azokról nem lehet és nem is érdemes tovább tárgyalni, mert az csak időpocsékolás lenne.

Azzal összefüggésben, hogy a pozsonyi csúcstalálkozó végeredményeiről Orbán Viktor magyar és Matteo Renzi olasz kormányfő is kritikus hangnemben nyilatkozott, Robert Fico azt mondta: a kritika nem arról szólt, hogy elutasítanák a pozsonyi csúcstalálkozón, az úgynevezett Pozsonyi útitervben megfogalmazott terveket, hanem arról, hogy a dokumentumba nem elégséges mértékben kerültek bele a két kormányfő elképzelései.

Nem mentünk tovább, nem mondtuk ki a részleteket, de örülök, hogy ma az (európai) migrációs politika két pillérre épül, s ezek a külső határok védelme és a bevándorlók beáramlásának leállítása

– jegyezte meg Robert Fico, elutasítva azt az újságírói felvetést, hogy a magyar kormányfő által megfogalmazott kritika komplikációk forrása lehetne a kölcsönös kapcsolatokban.

Az EU-országok csúcsvezetői tavaly júniusban megállapodtak abban, hogy a következő két évben 40 ezer menekültet helyeznek át a különösen erős migrációs célpontnak számító Olaszországból, illetve Görögországból más uniós tagállamokba.

Az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei – minősített többséggel, Szlovákia, Magyarország, Csehország és Románia ellenszavazata mellett – 2015 szeptemberében jóváhagyták azt a tervet, amelynek alapján az uniós tagországok között 120 ezer Európába érkezett menedékkérőt osztanának el.

A döntéssel szemben tavaly decemberben Szlovákia és Magyarország is keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz (ECJ). Az ügyben idén tavasszal az Európai Bizottság (EB) egy javaslattal állt elő, amely szerint úgynevezett “szolidaritási hozzájárulást” – be nem fogadott személyenként 250 ezer eurót – kellene fizetniük azoknak az uniós tagországoknak, amelyek megtagadják a részvételt a menedékkérők újraelosztásában.

A szlovák kormány a javaslat EB általi elfogadását követően azonnal jelezte: elfogadhatatlannak tartja azt.

A hétfői szlovák-cseh közös kormányülésen, amelyet a szlovák kormányfő a kölcsönös kapcsolatok leltárjának nevezett, szó volt még a két ország közös infrastrukturális projektjeiről, a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) keretében történő együttműködésről, azon belül a védelmi együttműködés kérdéseiről, valamint a Nagy-Britannia EU-ból történő távozásával (Brexit) összefüggő teendőkről a két ország ott élő állampolgárai tekintetében, valamint védelmi kihívásokról is.

Utóbbi kapcsán terítékre került a közös európai hadsereg létrehozásának lehetősége, valamint a V4-ek védelmi együttműködése is.

(MTI-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Válaszcsapás: Az USA engedélyezi a nyalást – Lesz rakétatüzérség?

Sikeres volt-e Orbán és Trump találkozója? Lesznek-e HIMARS-ok, és...

Az orosz fél kész tárgyalóasztalhoz ülni Budapesten

Miután a budapesti csúcstalálkozót elhalasztották, Oroszország most kész ismét...

Börtönbe kerülhet a német férfi, aki kitiltotta boltjából a zsidókat

Szeptember végén országos felháborodást keltett az agymosott Németországban egy...

Gyermekgénmódosítással kísérletezne egy amerikai startup cég

A Wall Street Journal beszámolója szerint a Preventive nevű,...

Zelenszkij egykori bizalmasa korrupciós botrányba keveredett

Olekszij Csernisov, Ukrajna korábbi kormányfő-helyettese ellen letartóztatási kérelmet nyújtottak...

Kategóriák

Válaszcsapás: Az USA engedélyezi a nyalást – Lesz rakétatüzérség?

Sikeres volt-e Orbán és Trump találkozója? Lesznek-e HIMARS-ok, és...

Az orosz fél kész tárgyalóasztalhoz ülni Budapesten

Miután a budapesti csúcstalálkozót elhalasztották, Oroszország most kész ismét...

Börtönbe kerülhet a német férfi, aki kitiltotta boltjából a zsidókat

Szeptember végén országos felháborodást keltett az agymosott Németországban egy...

Gyermekgénmódosítással kísérletezne egy amerikai startup cég

A Wall Street Journal beszámolója szerint a Preventive nevű,...

Zelenszkij egykori bizalmasa korrupciós botrányba keveredett

Olekszij Csernisov, Ukrajna korábbi kormányfő-helyettese ellen letartóztatási kérelmet nyújtottak...

Cseh Katalin szerint van igény az új pártjukra

Miután Cseh Katalin és Barabás Richárd szerdán bejelentette, hogy...

Embervadászatra fizethettek be a gazdag turisták – Itt vannak a szarajevói “szafari” részletei

A szerbek által elkövetett szarajevói mészárlás borzalmasabb lehetett, mint...

Részeg vasutas miatt állt a közlekedés Budapest és Szob között

Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató posztja szerint egy alkalmazott rosszul lett,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55