Több mint múzeum: Oroszkán jártunk, ahol méltón őrzik a hősök emlékét

A felvidéki Oroszkán található egy olyan hadimúzeum, ami magánkézben lévő, gyűjtői szenvedélyből alakult ki komoly emlékközponttá. Egy lelkes család tartja fent önerőből, de állami hadtörténeti intézetekkel vetekedhet mint a tárgyi anyag, mint a hősök emlékezétének fenntartására tett erőfeszítés. Főleg második világháborús relikviák, gyűjtemények, szívből jövő, személyes tárlatvezetéssel. Vármegyés csoportunk nagyon komoly élménnyel gazdagodott, aminek beszámolóját olvashatják alább.

Zsákovics László, 2008-ban nyitotta meg magánmúzeumát a nyilvánosság előtt, amikor is megfogadta, hogy minden évben hozzátesz valamit. Mára körülbelül 20 berendezett helyiség látogatható különböző témákban: a legtöbb második világháborúról szól, de van szoba az elsőről is berendezve, illetve tematikusabbak, például a páncélelhárításnak, kézilőfegyvereknek, a repülősöknek, vagy éppen a Szent László Hadosztály emlékére. Utóbbi a környéken, a Garam-mentén vívta legsúlyosabb ütközeteit, és ezért is jött létre ez az oroszkai múzeum.

(clicks: 30)

László, a múzeum alapítója már kisgyerekként elkezdte összegyűjteni a házuk környékén található, a második világháborúból (leginkább a Szent Lászlósoktól) visszamaradt ereklyéket. Ez a gyűjtői szenvedélye később hivatássá vált: emléket állítani a környékbeli harcoknak, rekonstruálni a történéseket és nem utolsó sorban megtalálni a jeltelen sírban nyugvó katonákat, hogy méltóképpen lehessen a földi maradványaikat nyugalomra helyezni. Három ország hadisírkutató intézetével is kapcsolatban van: a magyar, a német és természetesen a szlovákkal is. Hiánypótló ez a misszió, hiszen évről évre egyre nehezebb lesz a sírokat felkutatni és megmenteni. László nem mellesleg fegyvermester és fegyverrestaurátor is.

Minden tárgyi lelethez tartozik egy történet: idősek elmesélései, hogy hol lőttek le egy vadászgépet, hol lőttek ki egy harckocsit, ki, mit talált a parcellában való szántás közben. A történetek rekonstruálása és a megmaradt tárgyak felszínre hozása is folyamatosan történt, amíg nem lett belőle egy múzeumnyi anyag. A feltárások, ásatások, emlékek gyűjtése a mai napig tart, így a múzeum valóban minden évben bővül.

Lászlóék csapata találta meg Horváth György pilóta lezuhant gépét és az addig eltűntnek nyilvánított hős földi maradványait is, ahogy megtalálták a gép roncsaitól légvonalban 1,5 km-re, a feltételezhetően a magyar pilóta által lelőtt szovjet gépet is, a pilóta maradványaival. A két gép roncsaiból fellelt maradványok most egy közös kiállító teremben vannak, méltó emléket állítva számukra. Hosszas kutatómunka előzte meg a történések rekonstruálását: nincs arra bizonyíték, hogy Horváth lőtte le ezt a szovjet gépet, de mivel egyik magyar pilóta sem jelentette, hogy lelőtt volna itt egy ellenséges repülőt, így valószínűsíthető, hogy Horváth kilövése előtt, még egy légi győzelmet aratott. Számtalan ilyen történetet hallhat, aki a tárlatvezetéssel járja be a múzeumot. A tárgyak megelevenednek, és személyessé válik máris a háború. Többször meghatottan álltunk az emlékek között…

Ottjártunkkor is érkezik telefonhívás a környékbeliektől, hogy ki, mit talált, érdemes-e vele foglalkozni, de gyorsan kiderül, hogy robbanótestekről van szó, amit inkább a rendőrség és tűzszerészet vigyen el a helyszínről. Vannak olyan környékbeliek is, akik rendszeres látogatói a múzeumnak, és sokszor csak egy közös reggelire, vagy csak egy beszélgetésre, egy kávéra ugranak be. Látszik már az első perctől fogva, hogy nem egy klasszikus múzeumról van szó, ahol egy alkalmazott unottan elmondja a betanult szöveget…

A helyiek sem ismerték sokáig a kiállítást, az elmúlt években kezdett csak a reklámozása beindulni, először főleg szájról-szájra terjedt a híre. Így, ha lassan is, de nő a látogatói csoportok létszáma. A nagyobb csoportok komoly tárlatvezetésben, nagyon szívélyes vendéglátásban részesülhetnek előzetes egyeztetés alapján, amit a család ifjabb férfi tagjainak szavalata, vagy éneke gazdagít, amihez mi is próbáltunk csatlakozni, mint a vármegye dalárdája egy-két nótával.

László tehát nemcsak a múzeum igen terebélyesre nőtt falai között dolgozik a hősök emlékének méltó megőrzésén. A hadisírkutatáson túl emlékművek avatásában is résztvesz, illetve forgatásokra, vagy éppen egyéb rendezvényekre is ad bérbe-kölcsön eszközöket a megfelelő kereteken belül. Kicsinden a Szent László Hadosztály emlékére állított hagyományőrzőkkel emlékművet, és a kutatómunka, amit a Hadosztály történetében végez, elévülhetetlen érdem. Egyéb tervekről is hallottunk, amik megmozgatták a mi fantáziánkat is… Reméljük, ezekről is majd beszámolhatunk, ha aktuálissá válnak.

Nem a meggazdagodás a cél, nem üzleti célból jött létre a múzeum, hiszen anyagi bevételről nem, csak kiadásokról beszélhetünk: állami támogatás nélkül, pusztán összefogásból épült fel és bővül folyamatosan a múzeum. Csak az infrastruktúra fenntartása komoly nehézségekkel jár, így minden látogató csoport hozzátesz a múzeumhoz, hozzájárul a fennmaradásához.

Minden év nyarán kerül megrendezésre a hadimúzeum előtti “hadszíntéren” egy második világháborús hadibemutató, ami csak tavaly 4000 embert vonzott. A 1,5 órás, két nyelvű (magyar és szlovák) bemutatón kívül van rendőr, kommandós és egyéb bemutatók is, közben evés-ivás, és a múzeum is nyílt napot tart (természetesen ekkor nincs lehetőség tárlatvezetésre). Ennek belépődíja ezer forint körüli összegnek megfelelő euró. A tavalyi bemutató összefoglalója, amiben László is megszólal az M1-n: