vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szerb-magyar határ: alakul már a “kis Idomeni”

Kisebb sátorváros alakult ki a szerb-magyar határon, ahol az esők és a hideg éjszakák ellenére is több százan várakoznak, hogy valahogy bejussanak Magyarországra. A segélyszervezetek szerint egyre többen lesznek, mert Magyarország naponta csupán 30 embert regisztrál és enged át – írta szerdán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

Szerbiában jelenleg körülbelül ezer migráns tartózkodik, ők azok, akik a nyugat-balkáni migránsútvonal márciusi lezárását követően az országban rekedtek, illetve akik azóta különböző illegális útvonalakon az országba érkeztek.

Miután a szerb-macedón határ lezárult, egyre több migráns választja a Bulgárián át vezető veszélyes útvonalat, abból az irányból naponta körülbelül 200-an érkeznek, míg egy új útvonalon keresztül, amely Albánián és Koszovón keresztül vezet néhány tucatnyian lépnek be Szerbiába naponta.

A migránsok előbb Belgrádban gyülekeznek, majd buszokkal a magyar határhoz közeli Szabadkára utaznak, onnan pedig vagy a Kelebiát Tompával összekötő átkelőhöz, vagy a horgos-röszkei átkelőhöz utaznak.

Az Európai Unió nyugati államaiba igyekvő migránsok humanitárius segélyért állnak sorban Belgrádban. MTI/EPA/Koca Sulejmanovic
Az Európai Unió nyugati államaiba igyekvő migránsok humanitárius segélyért állnak sorban Belgrádban. MTI/EPA/Koca Sulejmanovic

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője a lapnak elmondta, hogy Magyarország korábban napi hatvan embert engedett be a határon lévő tranzitközpontokba, a közelmúltban azonban ezt a számot a felére csökkentette. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobbra nőhet a határon már most is álló sátortábor, amelyet a Vecernje Novosti “kis Idomeninek” nevezett utalva a görög-macedón határon kialakult óriási sátortáborra, amelyet a napokban számolnak fel a hatóságok.

Rados Djurovic szerint az elkeseredett emberek áradatát nem lehet megállítani, és ez abból is látszik, hogy vannak, akiket a bolgár hatóságok tízszer is visszaküldtek Törökországba, most mégis Szerbiában vannak. Az év eleje óta a nyugat-balkáni országon 130 ezer migráns haladt át. A szerbiai befogadó központok azonban szinte üresek, a migránsok inkább a határ mentén sátoroznak abban bízva, hogy a magyar hatóságok átengedik őket, illetve arra várva, hogy esetleg embercsempészek juttassák át őket az Európai Unióba.

(hirado.hu-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Texas állam pert indított a WhatsApp ellen – Átverés a titkosítás?

Texas állam pert indított a Meta tulajdonában lévő WhatsApp...

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kategóriák

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55