szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szamurájkarddal és pisztollyal járnak a rossz fiúk – És mi?

Egy kard és egy tőr is előkerült, valamint lövések dördültek, amikor egymásnak esett az este két haragos család Jászapátin.

Alapvetően ez a hír nem illik bele profilunkba 100%-ig, de ennek ellenére mégis foglalkozunk az esettel pár sor erejéig. Ezúttal történetünk főhősei két haragos család képviselői, akik Jászapáti városában vonultak csatába egymás ellen.

A Capuletek és Montaguek ütközete során előkerült szamurájkard, tőr, sőt sajtóértesülések szerint lövések is dördültek. A hazai sajtóra sajnos abszolút jellemző, hogy egy rózsapatronos pisztolyt is képesek éles lőfegyvernek eladni, de az eset körülményeiből ezúttal valóban következtethetünk arra, hogy az érintett felek nem játék, vagy gáz-riasztó fegyverrel estek egymásnak.

A csatának egy sérültje lett, akit vágott sebbel szállítottak kórházba, a helyszínre érkező rendőrök pedig mindenkit előállítottak.

Kérdésünket elsősorban azon liberális aktivistákhoz intézzük, akik előszeretettel érvelnek a fegyvertartás ellen azzal, hogy nőne a bűnözés, ha a lakosság körében több fegyver lenne fellelhető. Szerintetek a történet főhősei engedéllyel jutottak fegyverhez? Szerintetek nem kéne lehetőséget adni a társadalomnak arra, hogy megvédhesse magát, ha egy szürke hétköznapon ilyen jelenetek játszódnak le Magyarország utcáin?

§Jogos Önvédelem§ – SZKR

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55