Két út során megtett több ezer kilométer hajón, lóháton, de leginkább gyalog a XIII. században. Buzgó domonkos rendi hittérítő, a tatár fenyegetést tudakoló felderítő, vagy a meséinkben élő Fehérlófiát kereső hazafi, aki az ősi földről akarta hazahívni a még ott élő magyarokat? Csak találgathatunk ki volt pontosan Julianus barát, aki kétszer is elindult Magna Hungáriába, hogy felvegye a kapcsolatot az ott maradt ősökkel.
Julianus barát utazásairól
A XIII. század emberének a Magyar Királyságban egyáltalán nem volt ismeretlen Nagy-Magyarország, vagy Magna Hungária létezése. Tudták kicsodák a magyarok, honnan jöttek, és azt hogy messze keleten van egy hely, amit sivatagok, folyók, választanak el a mostani hazától, és olyan népek az ott maradt eleik szomszédságában, akik kiszívják az odatévedő fáradt vándor vérét. IV. Béla királyunk még hercegként indította útnak Ottó domonkos rendi barátot 1232-ben. A derék szerzetes három társával kelt át Kunországon a Kaukázusba, amit a magyarok őshazájaként azonosított. A roppant viszontagságos három évig tartó utazás alatt, amit csak Ottó élt túl sikerült hazajutnia, de egy hét után ő is elhunyt. De még pontos útbaigazítást tudott adni az utána indulóknak.
Dentu-magyaria
1235-ben újabb négy domonkos szerzetes vállalkozott a rendkívül hosszú útra. Julianus, Gerhardus, a másik kettő neve viszont ismeretlen az utókor számára. Az utazás célja ekkor már nem a térítés volt, hanem az, hogy költözésre bírják a még ott tartózkodó magyarokat. Két évnyi utazás után, amikor a két meg nem nevezett társuk meghalt, Julianus és Gerhardus testvér elérte azt a területet, amit Anonymus Gestája Dentu-magyariának hív. Magyarokkal itt még nem találkoztak. Muszlim kereskedőnek öltözve folytatták az útjukat, de a Kaukázus mellett elterülő száraz pusztán már csak Julianus tudott átjutni, ugyanis Gerhardus társa is kilehelte a lelkét a sok viszontagság miatt. A Volga-Káma folyók találkozásánál, az akkori Volgai Bolgárország területén a testvér találkozott egy magyar asszonnyal, aki pontos útbaigazítást adott a magyar szállásterülethez. Julianus rövidesen rátalált Magna Hungáriára, és az ott lakó magyarokra. Richardus testvér Julianus rendtársa, aki a hazatérte után a pápai tájékoztatót fogalmazta, így ír erről a levelében: “Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról, és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük, megértették őt és ő is azokat. Pogányok, akiknek semmi tudomásuk nincs Istenről, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, lóhúst, farkashúst és efféléket esznek, kancatejet és vért isznak. Lovakban és fegyverekben bővelkednek, és igen bátrak a harcban.”
Julianus tájékozódott a mongol haderőről is, amely ekkor már Európa keleti határait fenyegette, és az oroszokat készülte lerohanni. Így folytatódik Richardus jelentése: “A magyaroknak ezen a földjén az említett barát találkozott tatárokkal és a tatár vezér követével, aki beszélt magyarul, oroszul, kunul, németül, szaracénul és tatárul. Ő azt mondta, hogy a tatár sereg, amely ide ötnapi járóföldre helyezkedett el, Németország ellen készül menni, de várnak egy másik sereget, amelyet a perzsák legyőzésére küldtek.”
Ezen fontos hírek birtokában –bár az ott lakó magyarok marasztalták- Julianus lóháton rögvest haza indult, majd hajóra szállt és 1236 decemberében meg is érkezett a Kárpát-medencébe. Az ott látottakról és hallottakról a már említett Richardus testvér értesítette IV. Béla magyar királyt, és a pápa IX. Gergely tudomást szerezve a hírekről Rómába kihallgatásra rendelte az utazó szerzetest. Sokat nem pihenhetett Julianus, ugyanis négy társával 1237 tavaszán ismételten útnak indult. De Magna Hungáriába már sajnos nem sikerült eljutniuk, mert azt a mongol támadás a Volgai Bolgárországgal együtt szétzúzta. Innentől már csak a pontos hírek és információk gyűjtésére koncentráltak a barátok. Meg akartak tudni mindent a várható tatár ellenségről, ezért részletesen tanulmányozták az életmódjukat, kultúrájukat, nyelvüket, hitüket, és a harcmodorukat. A szuzdali fejedelem tájékoztatta a barátokat, hogy a mongolok fő célpontja immár Magyarország, majd Róma és egész Európa leigázása. Ennek bizonyítására egy levelet is átadott nekik, amit Batu kán a mongol nyugati seregek parancsnoka írt Béla királyunknak. Ebből az okok is világosan kiderülnek. „Én a Kán, az Égi Király küldöttje, kinek hatalmat adott a földön, hogy meghódolókat a maguk viszonyai között fenntartsam, az ellenszegülőket pedig eltiporjam: csodálkozom rajtad magyarok királyocskája, hogy amikor már harmincadszor küldök hozzád követeket, vajon miért nem küldesz vissza közülük egyet sem hozzám? Sem követeidet, sem levelet nem küldtél viszont hozzám. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, hogy sok az alattvaló katonád és hogy egyedül uralkodsz egy nagy királyságban és éppen ezért saját jószántadból nehezen hódolsz meg előttem. Pedig jobb és üdvösebb lesz reád nézve is, ha önként hódolsz meg előttem. Értesültem arról is, hogy a kúnokat, az én szolgáimat pártfogásodba vetted. Ezért meghagyom neked, ne tartsd őket továbbra is magadnál, hogy ellenségedé ne legyek miattuk. Könnyebb ugyanis a kúnoknak kivándorolniok, mint neked; mint hogy azok ház híján sátraikkal ide-oda vándorolnak, talán elkerülhetnek engem, de te házakban lakozol, neked váraid és városaid vannak, hogy menekülsz meg hát kezemből?”
Julianus 1237-38 telén érkezett újra haza, kezében a királynak írt levéllel. Utazásain kívül szinte semmi sem maradt fent a jeles barátról. Isteni küldetést teljesített, vagy csak a meséinknek az elfeledett helyszínét akarta újra megtalálni, talán csak egy pápai kém volt, aki a mongolokról tájékozódott? Nem lehet már biztosan megtudni, de képzeljük el miken mehetett körül azokban az időkben! Mindenféle jármű és modern technikai felszereltség nélkül járta meg kétszer a mai Baskíria területét, és meg is találta, amit keresett! Rablóktól, útonállóktól, az ellenséges kunoktól és tatároktól nem riadva vissza hozta a hírt Magna Hungáriáról, és a tatárok szándékairól, aminek tükrében Béla király lehetett a legjobban informált európai uralkodó milyen veszély fenyegeti a kereszténységet. Olyan teljesítmény volt ez a két utazás, amit a mai kor embere már nehezen ért meg. Aki egy nap alatt éhen hal egy erdőben, és még telefonnal a kezében se találja meg a barátját ugyanabban az utcában, vajon honnan is tudhatná, hogy létezett Magna Hungária, és milyen messze volt?
Batu kán levelét IV: Bélához Bendefy László fordította.
(Nyitray György – Szent Korona Rádió – Puskaporos szaru)