csütörtök, december 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

20 millió migráns vár Afrikában, hogy átjöhessen Európába

Gjorge Ivanov, macedónia államfője: „Csak Szudán és Egyiptom között 20 millió migráns várakozik, akik mind át akarnak kelni Európába”

 

 

Gjorge Ivanov a Bild című napilapban megjelent interjúban kiemelte: „nem ez az első alkalom, hogy az EU cserbenhagyja Macedóniát”. A koszovói háború idején Macedónia 360 ezer menekültet fogadott be, de nem segített senki, ezért most „proaktív” módon reagál, a hadsereggel védi a határt. Macedónia fizet meg a menekültválságban az Európai Unió hibáiért.

Az EU hibái miatt már 25 millió euró közpénzt kellett elkölteni, de Macedónia „egyetlen centet sem” kapott az EU-tól, holott nem EU-tagként védi Európát az EU-tag Görögországtól, amely „már megint kapott 700 millió eurót”, és minden egyebet is megkap, amit csak akar, jóllehet nem végzi el feladatait – fejtette ki Gjorge Ivanov.

„Senkik vagyunk, az EU-ban, Schengenben és a NATO-van sem vagyunk benne”, és „nem akar minket senki”, mégis „mi védjük Európát egy olyan európai országtól, amely hiányosan ellenőrzi a menekülteket, illetve egyszerűen továbbküldi őket” – tette hozzá a macedón elnök.

Gjorge Ivanov
Gjorge Ivanov

Hangsúlyozta, hogy a biztonság szempontja háttérbe szorult a menekültválságban, és ha Macedónia „Brüsszelre várt volna”, akkor már régen „elárasztották volna a dzsihadisták”. Németország is „csődöt mondott”, hiszen nem volt hajlandó együttműködni a dzsihadisták kiszűrésében – mondta a macedón elnök. Rámutatott, hogy a macedón hatóságok már kilencezer hamis vagy lopott útlevelet foglaltak le.

Gjorge Ivanov elmondta, hogy hazája az EU és Törökország tárgyalásain csupán „az étlapon szerepel”, és mindig is az uniós intézmények áldozata volt. Az EU 25 éve megtéveszti és manipulálja Macedóniát – jelentette ki.

Németországról szólva kiemelte, hogy Angela Merkel kancellár „humanitárius gesztusával bátorságról tett tanúbizonyságot”, ahhoz viszont senkinek sincs bátorsága, hogy elmondja, mi következik most. „Csak Szudán és Egyiptom között 20 millió migráns várakozik, akik mind át akarnak kelni Európába” – mondta.

Úgy vélte, a menekültválság megmutatta, hogy az EU válsághelyzetben „nem működik”, és a jövőben egyre több tagország hoz majd döntéseket saját hatáskörben. „Angela Merkel is önállóan választotta magának Európa megmentője szerepét”, és az általa kijelölt irányba tolta az EU-t. A német kancellár most Törökországgal próbálja kezelni a helyzetet. Majd kiderül, hogy ez sikerül-e. „Én nagyon szkeptikus vagyok” – mondta Gjorge Ivanov.

 

(Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55