hétfő, december 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az önvédelem jogunk és kötelességünk – Teltházas előadás Gödöllőn

Hatalmas érdeklődés övezte péntek esti, gödöllői  „Ragadozó vagy préda” című előadásunkat, melynek meghívott előadója Farkas Zoltán három danos kyokushin mester, biztonságtechnikában és önvédelmi módszerekben jártas szakértő volt.

Mint ahogy azt már beharangozó cikkünkben jeleztük, előadásunk témáját tekintve elméleti segítséget kívánt nyújtani azon hétköznapi emberek számára akik, szenvedő alanyai a cigánybűnözés és a hatalmas méreteket öltő migrációs hullám okozta problémáknak. A kölni események is csak megerősítettek minket abban, amit már régóta sejtettünk: Európa többé nincs biztonságban!

Hogy a téma mennyire aktuális, azt kiválóan jelezte, hogy már jóval a rendezvény kezdete előtt láttuk, telt házra számíthatunk, így tekintettel a vendégekre, a téma iránt érdeklődő vármegyés bajtársaink kénytelen voltak állva végighallgatni az előadást.
SAMSUNG CAMERA PICTURES
Fiatalok és középkorúak, nők és férfiak egyaránt képviseltették magukat a közönség soraiban. Mindenki magáénak érezte a témát és érdeklődéssel hallgatta. Jó volt látni, hogy érkeztek vendégek egy, a migráns invázióban érintett településről is, hogy tanácsokat kapjanak saját életterük védelmének érdekében.

SAMSUNG CAMERA PICTURES SAMSUNG CAMERA PICTURES
Az est folyamán előadónk nagyon sok és érdekes témát érintett. Betekintést és segítséget kaptunk, hogyan tudunk a családtagjaink segítségével és közreműködésével egy forgatókönyvet összeállítani arra az esetre, ha otthonunkat támadás éri. Megtudtuk, hogy kinek milyen szerepet osszunk ki a családon belül, hol és hogyan alakítsunk ki egy „pánikszobát” egy egyébként hétköznapi használatban lévő helységből.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Közönségünk nagy érdeklődést mutatott a téma iránt, így sok kérdést intéztek előadónk felé, melyre minden esetben kielégítő választ is kaptak. A kérdések kapcsán érintett témák a teljesség igénye nélkül:

  • Arányosság elve az önvédelemben
  • Hogyan készítsük fel otthonunkat egy esetleges külső behatolásra
  • Mivel és hogyan védekezhetünk jogszerűen támadás esetén
  • Nőként hogyan tehetjük ártalmatlanná a támadót
  • Mely otthonunkban található használati eszközök válhatnak egy szempillantás alatt önvédelmi fegyverekké
  • Hogyan készüljünk fel mentálisan és fizikailag egy támadásra
  • Mit tegyünk, és mit ne tegyünk támadás eseténSAMSUNG CAMERA PICTURES

A nagy sikerre való tekintettel Mozgalmunk Pest-megyei régiója tervezi a témában egy előadássorozat indítását, így aki nem tudott eljönni és érdeklődik a téma iránt, kísérje figyelemmel média csatornáinkat, ahol hamarosan jelentkezünk a részletekkel.

SAMSUNG CAMERA PICTURESFarkas Zoltán és Pest megyei vármegyések az előadás után.

(S. Zsolt, tagszervezet vezető – Gödöllői HVIM)

Legfrissebb

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

A nemrég lemondott Jermak helyére kinevezett Umerov is érintett lehet az ukrán korrupciós botrányban

Zelenszkij egyik legfontosabb szövetségese, Andrij Jermak nemrég mondott le,...

Felgyújtott egy nőt a chicagói metrón a néger, majd egyszerűen elsétált

„Belföldi terrorizmus” vádjával indítottak eljárást az 50 éves Lawrence...

Ortodox egyházi vezetőkkel imádkozott a pápa, és a palesztinok mellett foglalt állást

A zárt körű találkozón a keresztény egyházak és közösségek...

Közösen tüntettek a szélsőjobb ellen a libsik és az antifák Horvátországban

Néhány ezer libsi és antifák tüntetett vasárnap  több helyen...

Kategóriák

Nagyszabású ellenőrzést tartott a Fogyasztóvédelmi Hatóság, 25 gyrosozót bezárattak

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt...

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55