Megvizsgáltunk néhány hazai férfiklubbot. Egy-két jó meglátást leszámítva siralmas a felhozatal. Piti problémák és gyenge megoldások, avagy lehet-e igazi férfivá válni a modernitás elutasítása nélkül?
Az interneten egyre gyakrabban bukkannak fel krajcáros „férfibölcsességek”, melyek a férfi családon, munkán, világon belüli pozícióját kívánják újradefiniálni a természetes nemi szerepeket szétcincáló modernitás fertőjében. Időszerű és szükséges, habár rettentően bárgyú, önellentmondásoktól terhelt és az erőlködés kendőzetlen jeleit magukon hordozó reakciók ezek.
„Nagy Őre” várakozó, naphosszakat a neten recskázó szűz fiúcskák, életük szerelme által dobott, azóta senkinek sem kellő, csalódott nagyarcok és kapuzárástól pánikoló, puhuló pöcsű üzletemberek osztják meg közönségükkel filléres gondolataikat a férfiasságról,
ki azért, hogy alanyt találjon magának egy kiadós slagtisztításra (némelyek már csak így nevezik), ki azért, hogy leakasszon egy kis lóvét a hiánypótló téma meglovaglása révén.
Ironikus jelenségről beszélünk, hiszen miközben ezek a fórumok fennkölten hirdetik antifeminizmusukat és a férfiúi erények visszaszerzésének szükségességét, – egyéb furcsaságok mellett – Nők Lapjás interjúkat adnak, a növényagyú Ördög Nórival cukiskodnak és a vérfeminista Jakupcsek Gabesszal cseverésznek a kereskedelmi tévében jelentéktelen ostobaságokról. Mi ez, ha nem már az első körben történő megtagadása mindannak, amit elvileg célként tűznek ki maguknak ezek a mozgalmacskák? Házimunka megosztásával kapcsolatos „mélyfilozófiai” gondolatok, apa-fia hétvégék, kirohanások a női törtetés és a nők – többnyire önképzavaros férfiak által beképzelt – szexuális elvárásai miatt. Ez számukra a férfiasság. Önigazolás gyanánt beszólni a hülyepicsáknak, vagy kispolgári keretek között „lázadni” a heti meccsnézés nyugalmáért és a szemétlevitel későbbi időpontra tolásáért. Hurrá! Férfiak Klubjától kezdve, Férfihangon keresztül, Férfiak Lapján át sikerült megint elbaszni egy remek kezdeményezést, ami a férfiúi princípium érdemi felemelésére irányulna!
A „férfiértékek” népszerűsítését szolgáló, hol kisfiús rinyálással, hol a tapasztalt családapa kimértségével tálalt giccses közhelyparádé talán elég arra, hogy követőit ne tévesszék össze egy alagsori buzibár véglényével, de arra már nem igazán, hogy az antik korok államférfiait legalább távolról megidézze. Harcias attitűd, szilárd politikai meggyőződés, a modernitás radikális elutasítása és ami a legfontosabb, spirituális irányultság nélkül nem látom be, mivel értékesebb egy ilyen „pasi klub” egy gyűrűk urás szerepjátszó körnél vagy korunk végtelenül ügyefogyott és értelmetlen „csajos estjeinél”.
Büszkének lenni és mozgalmat indítani amiatt, mert férfiszerű lények be tudják csavarni a villanykörtét, szökőévenként támad egy jó gondolatuk, pénzt keresnek, és néha felemelik a hangjukat a női túlkapás ellen, egyszerűen abszurdum.
A megalkuvás és a szűklátókörűség kínos szimptómáját láthatjuk, amikor állítólagos férfiakról kiderül, tulajdonképpen nem is mernek semmiféle magasrendűt és emberi létezésen túlmutatót akarni maguknak. Csak egy picit több teret, csak egy picit több tiszteletet, csak egy picit több önállóságot szeretnének a szerintük egyébként rendben haladó világ nyomorúságos falai közt. És éppen ez a bajuk: ha a nemek közötti problémákat még észlelik is, képtelenek ezt a diagnózist a többi területen is felállítani. A modern világ minden testrészében, minden sejtjében beteg. A nemek közötti válságot nem tudják és soha nem is fogják tudni meggyógyítani aranyos facebook idézetekkel vagy éppen olcsó és lelketlen csajozási tippekkel, kirohanó blogbejegyzésekkel és vasárnapi piknikhangulatban megtartott férfitalálkákkal, mert az élet egyéb területein meglévő válságra teljesen vakok. Nem azzal van a baj, hogy felszólaltak a feminista téveszmékkel szemben, hanem azzal, hogy még ezzel együtt is
irtózatosan, fájóan, bántóan modernek maradtak.
Modernek, mert ha a papucsférjek és a papás szülések visszataszító jelenségét vissza is utasítják, mindezt a mamutra vadászó majomemberre hivatkozva teszik, ami legalább olyan szánalmas és férfiatlan, mint a drogos és homokos színészek vagy a kétbites focisták mintapéldává tétele. Modernek, mert nincs tervük a halál utáni helyzetekre. Modernek, mert gyávák hinni Istenben és a magasabb rendű állapotokban. Modernek, mert a végén kiderül, mégiscsak az „együttmegöregedés”, a holtig tartó kefélés, a különböző formájú agressziólevezetés, a presztizs megszerzése a céljuk, vagyis olyan vágyak és illúziók kergetése, amikhez kiváló ürügyül szolgálhat a „szegény, elnyomott férfiak” varázsszava.
„Ha délelőtt főzünk, a feleségem mondja meg, milyenre vágjam a krumplit, de délután, amikor a képeket fúrjuk fel, én mondom, hogyan tartsa a porszívó csövét.” (Bedő Imre)
Semmi többről nincs itt szó. És éppen ez a „semmi több” az oka annak, hogy a Bedő Imre-féle önjelölt guruk vagy a többségében herélt Férfihang bloggerek jogtalanul bitorolják és veszik szájukra a férfi jelzőt. Pszichologizálás, statisztika analizálás, múltmajmolás, legjobb esetben életre nevelés. Semmi extra, semmi igazán megmozdító, semmi igazán lényegre törő. Mindez túlságosan is világi. És mint tudjuk, mindaz, ami világi, a női princípiumhoz tartozik. A férfi lényege ezen túl keresendő.
Réb István