A rettenthetetlen férfiszív

portré fortuna1

297 évvel ezelőtt, 1718. november 30-án (régi naptár szerint) halt hősi halált XII. Károly, Svédország királya, a Wittelsbach-dinasztia Pfalz-Zweibrücken ágának sarja, az újkori történelem egyik legérdekesebb, legtitokzatosabb alakja. Harcos szellemét idézzük írásunkkal.

Hívták őt Észak meteorjának is: rövid életének csillaga meteorként húzott át nemcsak Észak, hanem egész Európa egén.

Hívták őt katonakirálynak is: ő volt az utolsó európai uralkodó, aki „csak” annyit követelt meg katonáitól, amire saját maga is képes volt, személyes bátorságával mindig elöl járt a csatákban, rettegett seregét, a Karolinokat maga vezette.

Hívták őt vasfejűnek is: amit egyszer elérendő célként megjelölt, ahhoz a végsőkig tartotta magát. Az egyetlen szó, amivel hatni lehetett rá, az a Dicsőség volt.

Szunnyadó oroszlán

1682-ben született Stockholmban, már fiatalon lenyűgözte Nagy Sándor és Caesar története. Egy alkalommal nevelője afelől érdeklődött, hogy mint vélekedik a cseperedő herceg Nagy Sándorról:

Az a véleményem, hogy szeretnék olyan lenni, mint ő. – felelte a herceg.
De mindössze 32 esztendőt élt. – jegyezték meg erre.
Ó, nem elég-e ennyi, ha birodalmakat hódít meg valaki? – hangzott a válasz.

Apja halála után, 15 évesen királlyá koronáztatja magát, elutasítva az atyai végrendeletet, melynek értelmében nagyanyja gyámkodott volna felette és a birodalom felett 18 éves koráig:

Méltónak érzem magamat e bátor katonák élén állni, és nagyon szeretném, ha sem nekik, sem nekem nem kellene egy asszonytól parancsot kapni.

Eleinte nem kötik le az államügyek, idejét csapatszemlékkel, hadgyakorlatokkal valamint téli medvevadászatokkal tölti. Aztán 1700-ban minden megváltozik. Három hatalmas uralkodó akarja kihasználni ifjonti korát, s kezd titokban, majdnem egyidőben, romlásán dolgozni. Az első IV. Frigyes, Dánia királya, egyébként unokatestvére, a második Ágost szász választófejedelem és lengyel király, a harmadik és legveszélyesebb pedig Nagy Péter, Moszkvai Oroszország cárja, akinek grandiózus tervei megvalósításához szüksége van egy kikötőre a Balti-tenger keleti partján. Károly kijelenti minisztereinek:

Uraim! Elhatároztam, hogy soha nem fogok igazságtalan háborút viselni, a jogos háborút azonban mindig csupán ellenségeim megsemmisítésével fejezem be. Döntésem végleges: meg fogom támadni, aki elsőként lép fel ellenünk.

Nem ismer többé fényűzést, sem játékot, sem szórakozást: étkeit a végletekig, a szegényességig egyszerűsíti. Szerette a pompás öltözékeket, ettől fogva mindig egyszerű katonaruhában jár. Ekkor egyszer s mindenkorra lemond a nőkről, nemcsak azért, mert fél, hogy befolyásolják, de azért is, hogy példát mutasson katonáinak, akiket a legszigorúbb fegyelem korlátai között akar tartani. S talán az a hiúság is fűti, hogy minden királyok között ő az egyetlen, aki meg tudja fékezni ez oly nehezen leküzdhető hajlamot. Elhatározza, hogy a bortól is megtartóztatja magát egész további életében, mert mindenben uralkodni akar a természeten, s hősiességét még egy erénnyel kívánja gazdagítani.

A katonakirály, az aszkéta

Károly 1700 tavaszán indul első hadjáratára a dánok ellen, mindössze 18 évesen. Eltávozik Stockholmból, ahová soha többé nem tér vissza. Megszámlálhatatlan embertömeg kíséri a Karlskron nevű kikötőbe, hűségét hangoztatva, sírva, lelkesedve. A koppenhágai partraszállásánál a király mellett tartózkodik a francia nagykövet is:

Felség! Az én uram és királyom azt parancsolta nekem, hogy tartózkodjam felséged mellett, s legyen szabad azt remélnem, hogy nem fog ma elűzni udvarából, amely soha nem volt még ilyen fényes.

A dereglyék a partraszállást támogató hajók ágyúzásának védelme alatt igyekeznek előre. Károly, kardját kirántva, a dereglyéből a tengerbe ugrik, noha övén felül ér a víz. A király, aki addig soha életében nem hallotta a golyóra töltött muskéták dörgését, megkérdi a mellette álló vezérőrnagytól, hogy mi ez a halk fütyülés, amely a füle körül sivít. “Azoknak a puskagolyóknak a nesze, amelyeket felségedre lőnek ki.” – felelte a vezérőrnagy.

Jól van, mától kezdve ez lesz hát az én muzsikám. – jelentette ki a király.

“Udvara soha nem volt még ilyen fényes.”

Fényes győzelmet arat a dánok felett, térdre borulva ad hálát Istennek első győzelméért. A svéd hadseregben már régtől fogva nagy volt a fegyelem, és ez nem csekély mértékben játszott közre győzelmükben: az ifjú király pedig még szigorúbbá teszi. Táborában naponta kétszer imádkoznak, reggel 7 és délután 4 órakor, s Károly soha nem mulasztja el, hogy az imánál megjelenjék s példát mutasson jámborságban katonáinak.

Mindezek után rögvest Narva erődjének felmentésére indul az oroszok ellen. Serege hatalmas hóviharban érkezik, de a természetet is szövetségébe állító király kétségek nélkül győzi le a tízszeres túlerőt. Ezután Lengyelország és Szászország felé fordítja fegyvereit.

Tres uno contudit icto! Hármat terített le egy csapásra!

- hangzik a tiszteletére Svédországban vert emlékérme felirata.

“A legutolsó svéd közember is dicsőségről álmodott.”

Minden nép észrevétlenül átveszi uralkodója szellemét. Másról sem folyt a szó az ország egyik végétől a másikig, mint Károly és tábornokai csodálatos haditetteiről s azokról a veteránokból álló hadseregekről, amelyek az ő parancsnokságuk alatt harcoltak Narvánál, a Dvina mellett. A legutolsó svéd közember is ki akart tenni magáért, és dicsőségről álmodott.

Mindenütt közhírré téteti, hogy a béke biztosítása céljából jön csupán, s mindazokkal, akik visszatérnek otthonukba, és megfizetik a hadiadót, úgy fog bánni, mint saját alattvalóival, ám a többiek számára nincs kegyelem. Ez az uralkodó közismerten soha nem szegte meg adott szavát, s így kiáltványa tömeges visszatérésre bírja azokat, akik félelmükben elmenekültek.

Majd 9 év háborúzás közben szerencséje egy pillanatra sem hagyja el Károlyt. Mindeközben azonban Péter cár felemelkedő orosz birodalma eltanulja a hadművészet fortélyait, és komoly előkészületeket tesz, hogy pontot tegyen a térség nagyhatalmi kérdésének végére. Az oroszok fokozatos térnyerése következtében végül Károly kivonul Szászországból, és Keletre menetel.

Ezúttal azonban a sors a kudarcokat méri ki számára. Károly habozik, hibás döntéseket hoz, minden rosszul alakul. Dicsőséges és rettegett seregét, melynek sokszor csak említése futásra késztette az ellent, felemészti az orosz sztyeppe, a kor leghidegebb tele és a felégetett föld taktikája. Tudjuk, Károly Karolinjainak sorsában 100 év múlva Napóleon Grande Armée-ja, 200 év múlva Hitler Wehrmachtja osztozik. 1709 nyarán, Poltava városának falai alatt megvívott csatában végül megsemmisül a lerongyolódott, ellátmányhiányos Karolin hadsereg, hiába az emberfeletti helytállás és áldozat.

(4)Kilenc év dicsőség, majd kilenc év balsors, de tizennyolc év lelki nagyság

Károly nem tud közvetlenül részt venni a poltavai csatában, mert seblázban fekszik. Egy általa vezetett rajtaütés közben golyót kapott a bokájába, de mit sem törődött vele. Csak este vette észre inasa a csurom véres csizmát. Amputáció helyett végül mély bevágásokkal megmentették a király lábát. A műtétet rezzenéstelen arccal figyelte, mintha csak valaki máson végezték volna.

Poltava neve szimbólummá vált: a svéd birodalom pusztult itt el, és megszületett az orosz világbirodalom, amely a történelem alakulásának jelentős tényezője lesz.

Miért aggódtok? Isten és én még élünk.

- mondja az örökké higgadt király a felsőbbrendű ember magabiztosságával a kétségbeesés láttán, miután az élet magasra emelte, majd hirtelen ledobta onnét.

Károly kalandos úton az Oszmán Birodalomba kerül szűk kíséretével, ahol több éven keresztül diplomáciai eszközökkel kíván csapást mérni a terjeszkedő Oroszországra, amit akadályoz a svéd birodalom léte. Közben a régi legyőzött ellenfelek ismét a svédekre vetik magukat, így végül hazatér. Két hét alatt nyargal haza Törökországból Svédországba, ezzel távlovas világcsúcsot állít fel. Pesten, a Váci utcában is megpihent eközben, ennek emléktáblája ma is látható.

Emléktábla a Váci úton

Hazaérkezvén a régi lendülettel és fáradhatatlansággal szervez új sereget Norvégia ellen, hogy megoltalmazza birodalma sérthetetlen földjét, de november 30-a hideg éjszakáján ostrommunkálatok szemlélése közben egy kósza norvég golyó kioltja életét. A nemes főt átszakító ólomdarab azonban nem tudja megakadályozni, hogy a király ne nyúljon még egyszer utoljára kardjáért, majd kileheli lelkét. Halála titokzatos, akárcsak élete. Több gyilkosságról, cselszövésről szóló összeesküvés-elmélet is szárnyra kapott azóta körülötte.

(2)Szellemi erő: a fejlövés ellenére kardjáért nyúlt.

Így érte a dicső halál 36 esztendős korában XII. Károlyt, Svédország királyát miután egyaránt megismerte a szerencse legmagasabb fokát is, a legkegyetlenebb balsorsot is anélkül, hogy az egyik ellágyította, a másik pedig akár csak egy percre is megtörte volna. Úgyszólván minden cselekedete, beleértve egyébként egyhangú magánéletét is, messze kívül esett a valószínű határain. Talán az egyetlen ember volt korunkban, aki soha életében nem mutatott gyengeséget, a hősök minden erényét úgy felfokozta, hogy a teljesség arányai megbillentek: csökönyösséggé fajuló szilárdsága, pazarlásba csapó bőkezűsége, vakmerőségig eltúlzott bátorsága, olykor kegyetlenséggé váló igazságossága, az utolsó években pedig már-már zsarnokságra cserélődő tekintélye. Ő volt az újkori történelem azon uralkodója, akiben a hódítás becsvágya élt anélkül, hogy növelni akarta volna birtokait. Szenvedélyes dicsvágya, harciassága és bosszúszomja lehetetlenné tette, hogy jó politikus legyen, márpedig e képesség nélkül nem lehet senki hódító.

A csata előtt s a győzelem után csupa szerénység, a vereség után csupa törhetetlen erő, ez volt ő.

Isten talán dicsőséges halált ad majd nekem is. – CAROLUS REX

Észak Meteorja ragyogjon ma éjjel, s gyújtson lángot szívünkben!

 

 

Forrás: Voltaire: XII. Károly svéd király története, Európa könyvkiadó, 1965
(a szerző fenntartásokkal kezelendő)

(Rittmeister – SZKR – Puskaporos Szaru)

 

4549 Total Views 7 Views Today