csütörtök, május 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kotleba útját állja a liberális fertőnek

A szlovák külügy egy liberális darabbal akarja átprogramozni magyar és szlovák fiatalok agyát, hogy legyenek elfogadóbbak a bevándorlókkal, és akár keveredjenek is velük, de Kotleba útját állta a liberális fertőnek.

A Na Rázcestí Bábszínház 7 ezer eurót kapott a “Stop extrémizmu” című projektjére. Nem Besztercebánya megyétől, hanem a külügyminisztériumtól, amelyhez akkor még az emberi jogok területe is tartozott.

A besztercebányai megyefőnök fogta magát, és nem írta alá a dotációról szóló dokumentumokat. “Több csapat és több személy munkáját lesöpörték egyetlen ember miatt” – reagált minderre Marián Pecko, a bábszínház művészeti vezetője.

A támogatott darab címe List čiernemu synovi (Levél fekete fiamnak). Ebben egy édesanya beszél/gyón arról, hogy fekete bőrű fia született. Az ifjúságot megcélzó színdarabot előadások és beszélgetések követik, és az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezettel is együtt dolgoztak rajta.

Marián Kotleba hivatala pedig erre körülbelül annyit mondott, hogy itt senki nem mondja meg, ki a szélsőséges. “Általánosságban elutasítjuk, hogy az iskoláinkat külföldi, kormányokon kívüli fizetett szervezetek járják, és azt tanítsák, ki szélsőséges és ki nem az” – fogalmazott Milan Uhrík, a Besztercebányai Kerületi Hivatal elnöke.

A bábszínház projektjét a külügyminisztériumnál több tucat jelölt közül választották ki. Ha nem kapják meg ők a pénzt, akkor az egy másik jelölthöz kerül. Iveta Škripeková, a bábszínház igazgatónője szerint ez kimeríti a hatalommal való visszaélés és a cenzúra fogalmát. A hiányzó pénzösszeg ellenére folytatni akarják a projektet. Nyilvános gyűjtést indítottak, és fehér szalaggal tiltakoznak.

(Paraméter.sk nyomán)

Legfrissebb

Majd’ 9 milliárd eurót szán deviáns lobbira az EU

Újabb pénzcsomaggal tolja meg a deviáns lobbik szerepét az...

A Tisza-kormány mégis elfogadta a migráns-paktumot

Elfogadja a brüsszeli migrációs paktumot a Tisza-kormány, ez derült...

Sötétvörös képet festenek a Tisza-kormány első szimbolikus intézkedései

A nemrégiben megalakult Tisza-kormány első intézkedéseiről: a Mária Terézia...

Több mint két év után itt a Fidesz elmaradt kommunikációja a kegyelmi ügyről

Több mint két év után, utólag éledezik a fideszes...

Kategóriák

Vége a rendeleti kormányzásnak, újra bejöhetnek az ukrán agrártermékek

Május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, így az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55