csütörtök, február 26, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Budapesten a HVIM tüntetett az illegális bevándorlás ellen – Folytatása következik!

Több mint ezer ember gyűlt össze péntek késődélután a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) budapesti tagszervezete által a Baross térre meghirdetett tüntetésre, melynek célja felhívni a figyelmet Magyarország megvédésére a migráció ellen.

Hónapok óta egyre több illegális bevándorló érkezik Budapestre, ahol több közterületet is szinte kisajátítottak, és tönkre is tettek. A HVIM tagjai számára az utolsó cseppet a Debrecenben történtek jelentették, ezután hirdette meg a fővárosi tagszervezet a pénteki demonstrációt, melyre több mint ezer ember gyűlt össze, nagy médiaérdeklődés mellett. A rendezvényt Lipták Tamás, a szervezet fővárosi vezetője nyitotta meg, felkérve a média, különösen annak baloldali képviselőit, hogy ezúttal ne hazudjanak a rendezvényről. Erre azért volt szükség, mert több balliberális oldal is hazudott a migránsokkal kapcsolatban a debreceni események, illetve a pesti vármegyések csütörtök éjszakai akciója kapcsán.

Az első felszólaló Dobrocsi Lénárd, a HVIM aktivistája, a Jobbik balassagyarmati önkormányzati képviselője volt. Dobrocsi évek óta folytat harcot a migránsok okozta problémák kezeléséért Balassagyarmaton, ahol a menekültszálló lakói évek óta nehezítik az ott élők mindennapjait. Beszélt tapasztalatairól, és azokról az intézkedésekről, amellyel lehetne kezelni a problémát, ha lenne rá szándék. Felhívta a figyelmet a Fidesz kommunikációjának visszásságaira, a kormány tehetetlenségére.

Incze Béla, a HVIM alelnöke részletesebben beszélt az utóbbi hetek történéseiről, és arról a koncepcióról, melyet a fővárosi vármegyések Budapest megvédésére kidolgoztak. Ennek lényege, hogy a törvények betartatásával próbálják meg munkára bírni a hatóságokat, akiknek a jogosítványai meglennének ahhoz, hogy rendet tarthassanak. Beszélt a tüntetést megelőző éjszaka lefolytatott akcióról is, mely során a budapesti vármegyések sikerrel tisztították meg a Keleti pályaudvart az illegális migránsoktól. Erről az akcióról hazudott egy hatalmasat a balliberális média. Bejelentette, folytatni fogja a HVIM fővárosi tagszervezete a csütörtökihez hasonló akciókat mindaddig, amíg a hatóságok maguktól nem hajlandóak megoldani a problémát.

Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetője zárta a felszólalók sorát, aki nagyon határozott cselekvést ígért, melyhez a résztvevők segítségét is kérte. További tüntetéseket, megmozdulásokat hirdetett meg az illegális migráció által leginkább sújtott településekre, és bejelentette, hogy amennyiben a hatóságok nem hajlandóak a határainkat megvédeni, akkor a HVIM buszokat fog indítani a határra, hogy azok védjék meg Magyarországot, akik ezért tenni is hajlandóak! A buszokra jelentkezni a [email protected] címen lehet, ide várja a szervezet minden tenni akaró magyar jelentkezését.

A rendezvény végén a tömeg elénekelte a Himnuszt, majd voltak, akik tovább beszélgettek, és voltak, akik haza indultak. A tüntetés atrocitás nélkül ért véget, a Keletihez a liberálisok által meghirdetett élőlánc pedig érdeklődés hiányában elmaradt, 20-30 libsi aktivistát sikerült mindössze mozgósítaniuk.

A rendezvényről a külön kérés ellenére sem sikerült korrekten beszámolni, több csúsztatás is megjelent a létszámmal és az elhangzottakkal kapcsolatban, főképpen a különböző balliberális érdekeltségű oldalakon. Ettől függetlenül a HVIM tagjainak, ha csak rövid időre is, de sikerült helyre állítania a rendet a Keleti pályaudvar környékén, de ahogy a tüntetés zárszavaként is elhangzott, az igazi küzdelem még csak most kezdődik!

(Deres.tv)

Legfrissebb

“Valaki álmodhat róla” – Szent Korona Délutánok és XXI. Szent Korona Konferencia

A Szent Korona Országáért Alapítvány és a Kós Károly...

Több, mint 12000 alkalommal szerepelt a Rothschild név az Epstein-aktákban

Az Epsein-ügy sokkal súlyosabb, mint a Nixon elnök lemondásához...

Eredeti filmfelvételen IV. Károly törökországi látogatása

A Török Köztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma által gondozott...

Magyar-ukrán kettős állampolgár esett orosz hadifogságba

Az orosz védelmi tárca szerint hadifogságba esett egy magyar-ukrán...

Kategóriák

Több, mint 12000 alkalommal szerepelt a Rothschild név az Epstein-aktákban

Az Epsein-ügy sokkal súlyosabb, mint a Nixon elnök lemondásához...

Eredeti filmfelvételen IV. Károly törökországi látogatása

A Török Köztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma által gondozott...

Magyar-ukrán kettős állampolgár esett orosz hadifogságba

Az orosz védelmi tárca szerint hadifogságba esett egy magyar-ukrán...

Katonákat vezényelt a kritikus energetikai infrastruktúra védelmére a kormány

Miközben rekordmennyiségű áramot szállítunk Ukrajnának, Orbán Viktor arról beszélt,...

HVIM: A kommunizmust az utolsó tégláig el kell bontani

A HVIM – Magyar Ellenállás a kommunista diktatúrák áldozatainak...

10 évre tiltotta el az egyház a modernista, fiúkat fogdosó papot

A homoszexuális és a pedofil papok ejtik a legnagyobb...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55