Két nappal ezelőtt a felvidéki vármegyések útnak indultak, hogy beváltva korábban tett ígéretüket, részt vegyenek a Bősre tervezett demonstráción és a helyiekkel együtt tüntessenek a tervezett menekülttábor ellen.
Csallóköz minden szegletéből érkeztek Bősre, de jöttek mátyusföldi és budapesti vármegyések is.
A Csilizpatas felől érkező csoportjuk kivételével mindannyian bejutottak a faluba, jócskán a meghirdetett időpont előtt. A Komáromból érkezőket a község határában félreállították a rendőrök, majd miután meglátták az autóban a zászlókat és a transzparenst, közölték velük, hogy a mai napon nem tehetik be lábukat a faluba. Szólásszabadság ide, emberi jogok oda, a szlovák rendőrség kénye kedve szerint dönthet arról, hogy az állampolgárok mikor hova mehetnek és hova nem. Természetesen ez nem okozott számukra komoly akadályt, mert szenci bajtársaik segítségével az erdőn keresztül sikerült bejutniuk a faluba, bár a transzparenst és a zászlókat az autóban kellett hagyniuk.
Megérkezve a kultúrházhoz helyi lakosok várakozó csoportjával találkoztak, mindenki várta a hat órát. Mindeközben egyre csak duzzadt a tömeg, ahogy fokozatosan érkeztek a vármegyések és a szimpatizánsok. Válogatott trükköket kellett bevetnie mindenkinek, aki aznap be akart jutni a körbezárt faluba, de szerencsére a szlovák rendőrség még mindig nem az éles eszéről híres. A helyszínen a magas rendőri jelenlét mellett rengeteg újságíró volt jelen várva, hogy mikor érkeznek meg Kotlebáék. Amikor megjött a hír, hogy nem engedik be őket a faluba, a rájuk váró tüntetők elvonultak a tervezett menekülttábornak otthont adó épületekhez. Út közben számos helyi lakos nyilvánította ki szimpátiáját és többen is csatlakoztak a felvonulókhoz. A menekülttábor környékét a rendőrség szalagkordonnal körbezárta és a tüntetőknek se engedte, hogy közelebb menjenek. Hűen a tőlük megszokott arroganciához, a rendőrségi szóvivő kizárólag a média képviselőinek a kérdéseire volt hajlandó válaszolni, a helyiek kérdéseikre nem kaptak választ. Természetesen arra a kérdésre sem érkezett válasz, hogy a rendőrség miért véd ekkora erőkkel egy magánterületet, ha a saját elmondásuk szerint se kompetensek a területen belül. Miután az ingerült tömeg összeszólalkozott a rendőrségi szóvivővel és a SME provokatív újságírónőjével, a rendőrség felszólította őket a távozásra és kényszerítőeszközök alkalmazását helyezte kilátásba.
A falu központjába visszatérő tömeg szétszéledt, de a vármegyések még nem hagyták el a községet, ugyanis akkor érkezett a hír, hogy Marian Kotleba és szimpatizánsai nagy számban sikeres eljutottak Bős határáig. Francia újságírókkal kiegészülve a budapesti vármegyések elindultak, hogy a lezárt várkonyi úton gyalog közelítsék meg a feltartóztatott csoportot. Pár tíz méterre a csoporttól újból rendőrök állták útjukat és nem engedték közelebb őket, még az újságírókat sem. Hogy nyomatékosítsák akaratukat a kivilágítatlan útszakaszon egy csoport fekete maszkos, azonosító nélküli, viperákkal és gumibotokkal felfegyverkezett „rendőr” jelent meg és bírta távozásra a vármegyéseket.
A sötétség beálltával a HVIM tagjai még tettek egy tiszteletkört a menekülttábor épületei körül, majd elhagyták a települést.
A tegnapi nap megmutatta, hogy a csallóközi magyarság képes összefogni egy közös cél érdekében, hiszen a rendőrségi megfélemlítés ellenére is sokan elmentek Bősre. Megmutatta viszont azt is, hogy egy gyáva polgármester mekkora kárt okozhat a saját településének egy ilyen válságos időszakban, amikor a legnagyobb szükség lenne az összefogásra és az erős kiállásra. Fenes Iván napokkal a demonstráció előtt hazugságokkal és rémhírekkel keltett pánikot a bősiek körében és szemmel láthatóan eredményesen szólította fel őket az otthonmaradásra. Számára nem a menekülttábor ügye a legfontosabb, hanem saját politikai karrierje és az, hogy honnan érkezik a segítség. Ha egy árvízi védekezéskor a vármegyések vagy Kotlebáék lesznek kint a gátakon, vajon akkor is otthonmaradásra fogja felszólítani a bősieket?
(Felvidéki HVIM)