szombat, november 8, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Felmentették az agresszív négert megfojtó volt tengerészgyalogost

Egy agresszív néger hajléktalantól kellett megvédenie a metró utasait a volt tengerészgyalogosnak Daniel Pennynek. 15 év börtönnel is fenyegették, most felmentették. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Egy New York-i bíróság hétfőn felmentette Daniel Penny tengerészgyalogos veteránt, akit gondatlan emberöléssel vádoltak a 30 éves Jordan Neely, agresszív néger hajléktalan halála miatt – írja az Axios.

Jordan Neely egy mentális problémákkal küzdő néger hajléktalant és egykori Michael Jackson imitátort Pennynek májusban kellett lefojtania a New York-i metrón.

Szemtanúk elmondása szerint a hajléktalan Neely agresszívan viselkedett az utasokkal: kiabált és fenyegető megjegyzéseket tett, például azt mondta, hogy éhes, szomjas, és hogy „nem érdekli, ha börtönbe kerül vagy meghal”.

Daniel Penny megpróbálta megfékezni Neelyt, és fojtófogásba helyezte őt. A fogás több mint három percig tartott, ami végül Neely halálát okozta. Az orvosi vizsgálatok szerint a halál oka a fojtás következtében kialakult fulladás volt.

Penny azzal védekezett, hogy ő az utasok biztonságát próbálta megóvni, mivel Neely viselkedése fenyegetőnek tűnt. Az ügy ezzel kapcsolatban erősen megosztotta Amerikát: a BLM-es agresszorok és híveik szerint Penny túlzott erőszakot alkalmazott, míg a társadalom normálisabbik fele indokoltnak tartották a fellépését egy potenciálisan veszélyes helyzetben.

A bíró múlt pénteken ejtette a súlyosabb, másodfokú emberölés vádját, miután az esküdtek nem tudtak megegyezésre jutni. Hétfőn a bíróság végül felmentette Pennyt a kisebb súlyú gondatlan emberölés vádja alól is.

Az ítélet kihirdetése után Jordan Neely apját, Andre Zacheryt ki kellett vezetni a tárgyalóteremből, miután indulatosan reagált az esküdtek döntésére.

Daniel Penny ügyvédei, Steven Raiser és Thomas Kenniff üdvözölték az ítéletet: „Örömmel tölt el minket, hogy Danny esküdt társai felmentették őt minden vád alól. Most a New York-iak megnyugodhatnak, hogy továbbra is kiállhatunk egymásért anélkül, hogy feláldoznánk a jogainkat vagy szabadságunkat.”

Alvin Bragg, Manhattan kerületi ügyésze tiszteletben tartotta az esküdtszék döntését, hozzátéve: „Az esküdtek négy napig gondosan tanácskoztak, ami jól mutatja, miért kellett az ügyet egy esküdt bíróság elé vinni.” Bragg ugyanakkor kiemelte, hogy az ügyészség munkatársai és családtagjaik a tárgyalás során gyűlöletkeltő üzenetek és fenyegetések célpontjai voltak.

Elfoghatták a férfit, aki lelőtte a legnagyobb amerikai biztosító cég vezérigazgatóját

Meggyilkolta a lakótársát, majd fagyasztóba rakta a transz

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ukrán törvényjavaslat a kárpátaljai magyarok jogainak rendbetételéről? Várjuk ki a végét!

Ukrajna benyújtott egy oktatási törvénytervezetet, amely részben (!) figyelembe...

Vádemelést javasol a rendőrség a Pécs Pride főszervezője ellen

Vádemelést javasol a Pécs Pride főszervezője ellen a Baranya...

120 településen rendelettel gátolják a kiilleszkedett cigányok beköltözését

A nemrég elfogadott önazonossági törvény lehetőséget ad arra, hogy...

Mégsem lesznek fizetősek a telefonos értesítések az OTP Banknál

Október 18-án hivatalos közleményben cáfolta a Bank, hogy fizetni...

Már bánja a pedofil cigány, hogy megfojtotta 12 éves barátnőjét

Tavaly szeptemberben fojtott meg egy 12 éves lányt Nyíregyházán...

Kategóriák

Ukrán törvényjavaslat a kárpátaljai magyarok jogainak rendbetételéről? Várjuk ki a végét!

Ukrajna benyújtott egy oktatási törvénytervezetet, amely részben (!) figyelembe...

Vádemelést javasol a rendőrség a Pécs Pride főszervezője ellen

Vádemelést javasol a Pécs Pride főszervezője ellen a Baranya...

120 településen rendelettel gátolják a kiilleszkedett cigányok beköltözését

A nemrég elfogadott önazonossági törvény lehetőséget ad arra, hogy...

Mégsem lesznek fizetősek a telefonos értesítések az OTP Banknál

Október 18-án hivatalos közleményben cáfolta a Bank, hogy fizetni...

Már bánja a pedofil cigány, hogy megfojtotta 12 éves barátnőjét

Tavaly szeptemberben fojtott meg egy 12 éves lányt Nyíregyházán...

Valódi fenyegetést jelent a terrorszervezetté nyilvánított Antifa, de csak a hazafiak szállnak szembe velük

Viperával és kalapáccsal támadnak járókelőkre, vagy rendőrnek adják ki...

Egy egész generációt áldoz fel a társadalmunk a digitalizáció érdekében?

Sérült vagy fejletlen idegrendszerrel kerülnek az óvodába, iskolába a...

Megvan a megoldás a szőlők pusztulását okozó aranyszínű sárgaság ellen!

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet négy éven keresztül vizsgálta, hogy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55