Idomeni – újságírókra támadnak a migránsok

Több mint kaotikus a helyzet a görög-macedón határ melletti Idomeni táborban. Már a humanitárius szervezetek és az orvosok is elhagyták a helyszínt, mondván, hogy az adott körülmények között nem tudnak dolgozni– jelentette az M1 helyszínen lévő tudósítója.
Kiskunhalas – a TV miatt verekedtek össze a migránsok

Rendőrök és fegyveres biztonsági őrök állították helyre a rendet a kiskunhalasi menekültügyi őrzött befogadó központban, ahol a televízió használatán verekedett össze a szállás külföldi lakóinak egy csoportja – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Életbe lépett az EU öngyilkos akciója – kompokkal szállítják a migránsokat

A hajnalban életbe lépett új szabályok értelmében azokat a migránsokat, akik nulla óra után érkeznek meg a görög szigetekre, azonnal visszafordítják Törökországba.
Migráns cserebere – tökön rúgja magát az EU

72 ezer menekültet telepítenek át önkéntes alapon az Európai Unió tagállamaiba. Az Európai Unió Tanácsának tavaly júliusi döntése értelmében 22 504 nemzetközi védelemre szoruló embert kellene befogadniuk a tagországoknak az unión kívülről, és ebből eddig 4555 áttelepítés valósult meg. A fennmaradó mintegy 18 ezer helyet a megállapodás értelmében törökországi menekültekkel töltenék fel, és emellé jönne […]
Georg Spöttle a migránsok bírósági tárgyalásáról- „Az ezeregy éjszaka meséi”

Georg Spöttle: „Tegnap megkezdődött Szegeden a „röszkei csata ” több vádlottjának tárgyalása. Mint rendőr hozzá vagyok szokva a hazugsághoz, de itt már én is bakot ugrottam.”
Ausztria – afrikai bevándorló gyilkolta meg a bébiszittert

Az osztrák ügyészség közleménye szerint most már biztos, hogy gyilkosság áldozata az az amerikai állampolgárságú fiatal nő, akit még januárban holtan találtak bécsi lakásában. A nő bébiszitterként dolgozott az osztrák fővárosban.
Világutazó migráns – három országból kapja a segélyt
Egy 16 éves marokkói migráns három országban regisztráltatta magát, így egyszerre három országból kapja a segélyt, világutazó lett belőle.
Svédország – 6 éves kisfiút erőszakolt meg egy betolakodó

Ismét horror Svédországban! Hétfőn délelőtt 6 éves kisfiút erőszakolt meg egy 19 éves migráns egy Västernorrland megyei menekültszállón.
Migránsokat kísértek az újságírók, őrizetbe vették őket

Nyolcvan külföldi újságírót vett őrizetbe a macedón rendőrség, akik a görög Idomeniből indult menedékkérőket kísérték.
Német lányokat molesztáltak a bevándorlók egy fürdőben – a tetteseket elengedték

Vasárnap a német rendőrség újabb bűncselekményekről közölt jelentést a migránsválsággal kapcsolatban. Pedofil migránsok zaklatták a fiatal lányokat az oberhauseni fürdőben.