Trump sapkában fotózkodott Joe Biden
Joe Biden szeptember 11-én a Pennsylvania államban található Shanksville-be is elutazott, ahol az egyik eltérített gép becsapódott. A helyi tűzoltóságon sapkát cserélt az egyik tűzoltóval, […]
Joe Biden szeptember 11-én a Pennsylvania államban található Shanksville-be is elutazott, ahol az egyik eltérített gép becsapódott. A helyi tűzoltóságon sapkát cserélt az egyik tűzoltóval, […]
Joe Biden fia ellen 2023 decemberében kezdődött az adócsalási ügy, amiben most bűnösnek vallotta magát. Emellett kábítószer-fogyasztással és illegális fegyvervásárlással kapcsolatos ügyben is megvádolták.
A komoly szellemi problémákkal küzdő Joe Bidennek ismét sikerült egy Izraelt simogató nyilatkozatot tennie, amikor kiállt az agresszor mellett egy amerikai zsidó túsz kapcsán.
Netanjahuval találkozik pénteken Trump Floridában – olvasható a Kuruc.info közlésében. Nem is akárhol, hiszen a volt amerikai elnök otthonába várja az izraeli vezetőt, amit Trump […]
Vasárnap az X-en közzétett közleményében jelentette be Joe Biden amerikai demens elnök, hogy visszalép a jelöltségtől, nem indul az elnökválasztáson. Ebben azt írta, hogy az […]
Kemény gondolatokat fogalmazott meg Dugin a Trump ellen elkövetett merényletkísérlettel kapcsolatban. A globalisták akarják kivégeztetni a republikánus jelöltet?
Nemrégiben a jenki vénember véletlenül Putyinnak szólította Zelenszkijt. Az ukrajnai zsidó reagált az esetre.
Hatalmas bakik a szenilis bábtól. Pont akkor, amikor azt bizonygatják, hogy épelméjű és ideális jelölt… Először Zelenszkijt Putyinozta le, majd Kamala Harrist keverte össze Trumppal. […]
Joe Biden egyre inkább bizonyítja alkalmatlanságát. Elképesztő, hogy egy ilyen ember vezetheti a világ legnagyobb hatalmának nevezett országát.
A gázai tűzszüneti tervről, és a Hamász arra adott válaszáról is egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök csütörtökön. Megtárgyalták azt […]
Arra kéri Joe Bident a The New York Times szerkesztősége, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől. A lap szerint a regnáló elnök mára csak árnyéka annak […]
Joe Biden elismerte pénteken, hogy nem teljesített jól az első televíziós elnökjelölti vitában, de hozzátette, kitart az elnökjelöltsége mellett.
Magyar idő szerint hajnali háromkor rendezte a CNN a Joe Biden és Donald Trump közötti elnökjelölti vitát. A regnáló elnök még saját kampánycsapata szerint is […]
Alexander Dugin orosz geopolitikai gondolkodó és filozófus. Érdemes rá oda figyelni, gondolatai nyomon követni! Alábbi írását a Vadhajtások közölte, de a Szent Korona Rádió (lásd […]
Ismét kényes témákat feszegettek a Mi Magunk adásában. Kitértek arra, hogyan lehet iskolapszichológus a Budapest Pride egyik leghírhedtebb aktivistája? Beszéltek az amerikai lobbigépezetről is, aminek […]
Hazánkban Pressman folyamatosan arra törekszik, hogy befolyása alá vonja a hazai tartalomgyártókat, influenszereket. Erről rántotta le a leplet a sorba be nem álló Dancsó is. […]
Bár, ezen nincs mit meglepődni, hiszen amerikai.
Joe Biden amerikai elnök újra zavarodottan beszélt a nyilvánosság előtt. Az MSNBC-nek adott szombati interjújában Biden azt mondta, hogy Washington hibát követett el azzal, hogy […]
Joe Biden amerikai elnök ismét összevissza beszélt: kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget “Oroszország vezetőjének” nevezte, és nem emlékezett korábbi főnöke, Barack Obama nevére.
Joe Biden elnök kutyája, Commander legalább 24 alkalommal harapta meg a titkosszolgálat ügynökeit, írja BBC egy belső dokumentum alapján. A feljegyzésekben azt írják, hogy a német juhászkutya […]
Elalszik, leesik a lépcsőn, felborul a biciklivel, kezet fog a láthatatlan emberrel. Mindez Biden a világ legnagyobb katonai hatalmának mondott államának az elnöke. Most, hogy […]
Nincs két USA, hiába próbálnak a kóserkonzervatívok valamiféle jobboldali USA-képet felvázolni, ha Trump vezeti-vezetné az ország. Mindegyik oldal ugyanolyan cionista… most Joe Biden coming outolt: […]
Azt állította Ukrajna volt főügyésze egy szombaton este sugárzott interjúban, hogy amerikai kormányzati ösztönzésre távolították el pozíciójából .
A Fehér Ház most “mérsékelten támogatta” a “napelemes geomérnökség”, az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló eljárás lehetőségének vizsgálatát. A várakozásoknak megfelelően azonban az USA-ban jelenleg nem […]
Már megszokott módon megint Bidenen röhög az egész világ, miután képes volt kijelenteni, hogy Putyin el fogja veszíteni az Irak elleni háborút. Valaki szóljon már […]