Duo Gladii Podcast: A fényteli középkorról mesél a legújabb szám

A gátlástalan marxista történelemhamisítás terhére róható sok már mellett az is, hogy a középkor bevett jelzőjévé tette a sötét szót. Ez azonban a baloldali történelemszemlélet egyik legnagyobb hazugságának tekinthető. Hogy miért? A legújabb Duo Gladii lapszámában a tradicionális jobboldaliság talaján állva ennek próbáltak utána járni, de közben reflektáltak korunk sok egyéb problémájára is.
Mi Magunk: Magyar Péter és Varga Judit magánélete ma a legfontosabb közügy?

A legújabb adásban szóba került, hogy húsvétvasárnapra időzítette Dopeman-nak szóló rapüzenetét Puzsér Róbert, hogy Ilaria Salis továbbra is magyar börtönben marad, hogy folytatódik a szappanopera Varga Judit és Magyar Péter között, hogy másodfokon felmentette a bíróság a HVIM társvezetőjét a Háttér Társaság által indított LMBTQP-ügyben, valamint jönnek a nyári Vármegyés Táborok.
Hősi tettük nem volt hiábavaló – Így őrzik emlékét a HVIM szervezésében az Esztergomnál elesett 100 katonának

A vártnál több túrázó jött el március 16-án a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett emlék- és teljesítménytúrára. „Már a ragyogó tekintetekért megérte megszervezni az eseményt” – mondta el lapunknak Nagy Norbert a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra főszervezője – „de fő célunk is révbe ért: a Szamárhegyre szorult és hősi halált halt 100-150 honvéd […]
„Mindent Isten dicsőségére teszek” – Az Egy vármegyés lány interjúja Szász Péterrel

Interjúsorozatunk következő részében a kereszténység témaköre kerül terítékre. Dorka ezúttal a Depositum főszerkesztőjével, Szász Péterrel beszélgetett a keresztény közösségeknél tett utazásairól, az európai országokban jelenlévő vallások esetleges közösségformáló jelenlétéről és a böjt valódi értelméről – írja a HVIM a Mi Magunk csatornán.
Kaland, közösség, hazaszeretet – Jönnek a vármegyés táborok

Idén is várja a 9 és 14 év közötti fiatalokat nyári gyerektáboraiba a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A nagyobbaknak szóló ifjúsági táborról itt olvashat!
„A korona sorsát saját sorsuk elé helyezték” – Így zajlott a XX. Szent Korona Emléktúra

A múlt szombaton sikeresen lezajlott a XX. Szent Korona Emléktúra, mellyel a HVIM tagjai arra kívánnak emlékezni, hogy 1944-45-ben a Kőszegi-hegységben őrizték a Szent Koronát és sokan az életüket is áldozták érte, a vörös hordával szemben. Alább a vármegyések beszámolója olvasható, valamint az Egy vármegyés lány beszéde is meghallgatható:
Válaszcsapás: Megmenti a nyugati haditechnika Ukrajnát?

Leopardok, Abramsek, Challenger, Himars, Patriot… F16? Miért nem mentik ezek meg Ukrajnát? Mi értelme van átadni nyugati haditechnikai eszközöket az oroszokkal szemben? A magyar négy új Gripen miért fontos? Mi fán terem a légvédelem? Barcsa-Turner Gábor (HVIM) elemzőműsorából kiderül!
A normalitás győzelme: felmentette a Székesfehérvári Törvényszék a HVIM elnökét (Frissítve)

A Székesfehérvári Törvényszék bírói tanácsa másodfokú ítéletében felmentette Barcsa-Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét közösség tagja elleni erőszak és uszítás vádja alól, amelyet többszöri eljárás-megszüntetés, elutasítás után a Háttér Társaság erőltetett végig a vádemelésig és a bíróságig – írja részletes cikkében a Pesti Srácok, honlapjukon az ügyről videóriport is elérhető. A Magyar Jelen […]
A HVIM is követeli a készpénz használatának védelmét

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom üdvözli a készpénzhasználat megőrzésére irányuló kezdeményezéseket! – áll a közleményükben.
Válaszcsapás: NATO csapatokat Ukrajnába? Mi a magyar érdek?

Barcsa-Turner Gábor (HVIM) a francia elnök tervét elemzi, miszerint a NATO csapatokat küldene Ukrajnába. Vannak-e már most nyugati katonák Ukrajnában? Mi a magyar érdek, és hogyan lehet ezt felvetni? Fontos-e számunkra Ukrajna területi integritása?