Tüntetés Budaházy szabadon bocsátásáért június 17-én (+dokumentumfilm)

Az alábbi kisfilm Gyuri 50. szülinapjára készült 2019-ben, belső használatra. Talán kissé szentimentális, néhol túl vagány, de végül is úgy döntöttem, hogy aktualizálva megosztom a nyilvánossággal, mert azt akartam, hogy lássák meg Budaházy Györgyben az embert. Június 3-án lett 53 éves. A hazafi szabadon bocsátásáért június 17-én, 17 órakor együtt tüntetünk.
Hagyományőrzők és kézművesek nyílt levele a Budaházy ügyben
Mi, magyar hagyományőrzők és kézművesek megdöbbenve értesültünk a Budaházy Györgyöt sújtó példátlanul szigorú 17 éves fegyházbüntetésről. Vádlott társaival együtt összesen 117 év börtönre ítélte őket a Fővárosi Törvényszék.
Én mindig a hazámért cselekedtem: Interjú Budaházy Györggyel a börtönből

„Harmadszor vagyok börtönben ugyan azon büntetőeljárás alatt. Már egy ötéves büntetést kedvezménnyel leültem, úgy hogy köztörvényes bűncselekményt soha el nem követtem. Bármit tettem, én mindig a hazámért cselekedtem” – mondta Budaházy György az Ügy című műsornak. A műsornak egyedüliként sikerült interjút készítenie letartóztatása óta az első fokon 17 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházyval, aki jelenleg is a Gyorskocsi utcai börtönben […]
Hunnia-ügy: Bírói lassítás hátráltatja a letartóztatások elleni jogorvoslatok felterjesztését és a vádlottak kegyelmi ügyeinek előrehaladását

Az alábbiakban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményét tesszük közzé, melyben a Hunnia-ügy fejleményeiről számolnak be. A letartóztatások elleni jogorvoslatokat és a kegyelmi ügyek alakulását is akadályozza a bírói munka, továbbá az ügyészség még súlyosabb büntetés kiszabását kéri a botrányos ítéletben.
Budaházy György börtönből írott levelében összegzi az ellene zajlódó ellehetetlenítést

Budaházy György összegzi, hogy milyen eljárásokkal szeretné az ügyben eljáró és elfogult bíró, illetve az ügyészség őt ellehetetleníti jogilag és mindenféle személyes körülményeiben is.
Budaházy húsvéti üzenetében gratulál és reménykedik

A rácsok mögül üzent Budaházy György hazafi húsvét alkalmával. Olvassa el gondolatait, amit kommentár nélkül és változatlanul közlünk.
Gyilkosok, valódi terroristák sem kapnak ennyi évet – a PestiTV riportja az igazságtalanul elítélt Budaházyékról (videó)

Miközben a 2000-és évek állami terrorját levezénylők rendkívül olcsón megúszták, egy Gyurcsány Ferenc pedig még politikai szereplő lehet, azok, akik szentül hitték, hogy egy forradalomban, a hazájukért cselekszenek, akár agg korukig is fegyházban maradhatnak. Ezúttal a PestiTV munkatársai jártak utána a Budaházy-ügy előzményeinek és körülményeinek. A videó alább tekinthető meg.
Magyar orvosok nyílt levele a Budaházy-ügy kapcsán

Ezúttal a magyar orvosok fogalmazták meg véleményüket a Budaházy-üggyel kapcsolatban egy nyílt levélben, melyben az elítéltek eljárási kegyelemben való részesítését kérik a köztársasági elnöktől. A levelet alább olvashatják.
Videó: Szavazz négy nemmel a gyermekekre acsarkodó téveszmék ellen!

A gyermekvédelmi népszavazás fontosságáról és az LMBTQP-propaganda elutasításáról készített több hazafias szereplő és szervezet videót, amiben üzenik, hogy négy nemmel kell szavazni a tradicionális értékek védelmében!
Budaházy György felesége eljárási kegyelmet kér férjének a köztársasági elnöktől

Az igazságtalanul elítélt Budaházy Györgynek felesége kér kegyelmet Áder Jánostól. Az indítvány a bíróság után először Varga Judit igazságügyi miniszterhez fog kerülni, és onnan juthat csak tovább a leköszönő köztársasági elnökhöz.