Orbán megy, az izraeli befolyás marad – Magyar Péter meghívta Netanjahut az ’56-os megemlékezés napjára

Magyar Péter eddig szóról szóra felmondva a filoszemita Fidesz narratíváját már elmondta, hogy az egyik legnagyobb európai zsidó közösség gyűlt össze hazánkban, akik „szerencsére” a legnagyobb biztonságban élhetnek itt. Most azzal tette fel az i-re a pontot Izraellel kapcsolatban, hogy meghívta Benjamin Netanjahu háborús bűnöst hazánkba, mégpedig az ’56-os megemlékezés napjára.
India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván pedig tövig benyalt a zsidóknak. Ez fordítva is megtörtént: a zsidó parlamentben taps és „Modi”-skandálás fogadta, valamint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök sem fogta vissza magát, amikor Modit dicsérte. Az Izrael–India szövetség történelmi csúcspontjára jutott azóta, hogy Izrael megindította népirtó háborúját Gáza ellen.
Zsidó gyarmat: Még Izrael is Magyarországról importálja az „antiszemitizmus-figyelő” rendszert

A Tett és Védelem Alapítvány nevű magyarországi zsidó felforgató szervezet csúcsra járatná a cenzúrát: mesterséges intelligencia segítségével listázzák az online térben létrehozott bejegyzéseket, hozzászólásokat és minden olyan tartalmat, amely a zsidó felsőbbrendűséggel ellentétes állításokat fogalmaz meg, akár csak utalások formájában. Az erre kialakított rendszerrel, úgy tűnik, olyannyira hatékonyan hallgattatják el azokat, akik nem dőlnek be […]
A Bibi akták – Január végén vetítik a Benjamin Netanjahuról és korrupciós ügyeiről készült filmet

A Benjamin „Bibi” Netanjahu életéről, politikusi pályafutásáról és 2016 óta húzódó korrupciós ügyeiről készült filmet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon január végén vetítik. Izrael miniszterelnökével szemben 10 évvel ezelőtt merült fel először a korrupciógyanú, de az ellene indult eljárások a mai napig húzódnak, a lemondás pedig meg sem fordult Netanjahu fejében. A belpolitikai kudarcát rendre […]
Törvényt módosítana a Likud, hogy megússza Netanjahu a korrupció miatti elszámoltatást

Az izraeli kormánykoalíció politikusai megpróbálják kitörölni a törvénykönyvből a hivatalos személy által elkövetett csalás és visszaélés bűncselekményét, melyekkel Benjámin Netanjahu miniszterelnököt korrupció elkövetésével kapcsolatos perében vádolják.
Trump megfenyegette Iránt, miközben Izrael-díjjal tüntették ki

Hétfőn találkozott egymással Donald Trump amerikai és Benjamin Netanjahu, Izrael elnöke Trump floridai Mar-a-Lago-i birtokán. Szóba került Irán, Törökország, és Szíria, valamint Izrael-díjjal tüntették ki az amerikai elnököt.
Megmozdult végre a Közel-Kelet is? Törökország elfogatóparancsot adott ki a népirtó Netanjahu ellen

Már a tavalyi évben a Nemzetközi Büntetőbíróság adott ki a népirtó izraeli miniszterelnök ellen elfogatóparancsot, bár nem igazán sikerült azt betartani… Törökország az első olyan közel-keleti ország, aki szintén megtette ezt a komoly lépést.
Menesztette a nemzetbiztonsági tanácsadóját Benjamin Netanjahu

Kedd éjjel Benjamin Netanjahu váratlanul felmentette Tzachi Hanegbit az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács (MALAL) éléről. A lépés újabb fejezetet nyit abban az átrendeződésben, amely az elmúlt hónapokban szinte teljesen átalakította a miniszterelnök környezetét. Hanegbi helyét ideiglenesen Gil Reich, eddigi helyettese vette át.
A Hamász továbbra is hajlandó békét kötni, de „valaki” mindig megakadályozza azt

Persze ezt is halálos fenyegetések előzték meg, amikor pénteken Donald Trump megüzente a palesztin szabadságharcosoknak, hogy ha nem kötnek békét, „olyan pokol tör rájuk, amilyet még senki sem látott „.
Trump béketerve: Palesztin szuverenitás helyett nemzetközi felügyelet

Nemrégiben nyilvánosságra került Donald Trump béketerve, amivel a Gázai övezetben zajló konfliktust akarná rendezni. Csakhogy ez elvenné a palesztinok kezéből a szuverenitást, helyette más országok irányítása alá kerülne a terület. A Kuruc.info összefoglalta az amerikai elnök javaslatát.