szombat, április 11, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil “apa”. A bántalmazás kezdetekor a kislány mindössze 8 éves volt, azonban a beteg állat annak húgát és barátnőjét is molesztálta.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A Győri Fellebbviteli Főügyészség csütörtöki közleménye szerint egy férfi 2016 óta élt élettársi kapcsolatban, majd párjával közösen nevelte a nő korábban született négy gyerekét, illetve 2017-ben születő közös lányukat.

A pedofil “apa” az egyik kislányt – aki 2008 augusztusában született – 2016 és 2020 között rendszeresen szexuálisan bántalmazta, sőt, megfenyegette, hogy megöli, ha beszélni mer bárkinek a történtekről. Többször is előfordult, hogy a nyakánál fogva felemelte és a falhoz szorította a gyereket, valamint a sarokban térdeltette vagy arra utasította, hogy álljon egy lábon.

Az erőszakoló emellett a 2006-ban született kislányt, de még a nevelt gyerekei barátnőjét is molesztálta.

Többrendbeli szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak miatt 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a férfit, illetve véglegesen eltiltotta minden foglalkozástól, ahol kiskorúval kerülhet kapcsolatba. Kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is.

A vádlott és védője felmentésért vagy enyhítését fellebbezett, de a Győri Ítélőtábla egyetértett az ügyészséggel, és a Székesfehérvári Törvényszék döntését helybenhagyta.

 

A borsodi pedofil a saját kislányát, és a náluk lakó gyermeket is molesztálta

10 éven át erőszakolta saját és nevelt lányát a pedofil állat – Az anya pedig asszisztált hozzá

15 évet kapott a pedofil házaspár

A pedofil apa 7 éves lányát akarta megerőszakolni egy hotelben, de lebukott

(Tények nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Bűnvadászok: a magyar titkosszolgálat már egy évtizede lehallgatja Toroczkai Lászlót

A Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Bűnvadászok...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

Kategóriák

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Életfogytiglani fegyház vár a zákányi cigányra, aki disznóölő pisztollyal végezte ki kétéves kisfiát

Megrázó ügyben hirdetett ítéletet a bíróság: életfogytiglani fegyházbüntetést kapott...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55