csütörtök, március 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Honfoglalás kori lelőhelyek feltárása a Borostyánkő út mentén

A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a terület tulajdonosainak és a Jurisics Mezőgazdasági Zrt. egyetértő hozzájárulásával kezdődhetett meg Kőszeg-Kőszegfalvi rétek honfoglalás kori temetőjének hitelesítő feltárása.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A munka célja

A kutatás a Honfoglalás kori lelőhelyek a Borostyánkő út mentén című projekt részeként valósul meg. Célja az egykori út vonzáskörzetében élő közösségek vizsgálata. Terveink szerint szisztematikus kutatással hitelesítjük a mikrorégió több lelőhelyét, megvizsgálva, vajon mennyiben befolyásolta az egykori római infrastruktúra a honfoglalás kori csoportok megtelepedését.

A lelőhelyről

A lelőhely 2008 óta ismert. A Lukácsházi árvízcsúcs-csökkentő tározó kialakítását megelőző régészeti feltárásokon került elő négy sír, a gáthoz vezető út nyomvonalában. A feltárásról néhány évvel később már a Savaria Múzeum Évkönyvének lapjain tájékozódhatott az érdeklődő, a feltárt leletek pedig ma is megtekinthetők a múzeum állandó kiállításán.

1: a 2008-ban feltárt terület a sírokkal, 2: a 2026. évi feltárás helyszíne

A vármegye hasonló korú temetőiben mindeddig párhuzam nélkül álló tárgytípusok mellett a temetőnek külön jelentőséget ad, hogy a sírok két, mind tájolásában, mind leletanyagában jól elkülöníthető csoportra oszthatók. Mindez inspirálta a jelenlegi kutatást. Választ remélünk arra a kérdésre is, vajon feltételezhető-e, hogy a 10. század valamely részén egymás mellett temetkeztek eltérő kultúrájú – és feltehetően származású – csoportok a Gyöngyös árteréből kiemelkedő magaslaton. A lelőhely így adatokkal szolgálhat a honfoglaló magyarság és a késő avar, Karoling-korban már helyben élő csoportok kapcsolatrendszereinek kérdésköréhez.

Válogatás a 2008-ban feltárt sírok leletanyagából. 1: 2. sír, 2: 4. sír

 

Gazdag leletanyaggal kezdődött az ásatás

A munka 2026 februárjában az ArcheoJedi Kft szakemberei által elvégzett műszeres lelőhely-felderítéssel vette kezdetét, majd március 2-án megkezdődött az ásatás. A kutatás első hetében nyolc temetkezést sikerült feltárni. A leletanyagban külön említést érdemel egy bronzelemekkel ellátott fejdísz, melyet a koponya maradványokkal együtt emeltünk ki restaurátori bontásra, megőrzendő a ruházat esetlegesen megmaradt szervesanyag maradványait is. Több sírban az elhunyttal együtt temették el használati és munkaeszközeit: kését, csiholóját. Fontos megemlíteni, hogy az első négy sír esetében dokumentált eltérés a tájolásban itt is tetten érhető volt: négy sírba az elhunytat a délnyugat–északkeleti, másik négyet az északnyugat–délkeleti irányhoz igazodva fektettek a sírba.

1: a feltárt sírok foltjai a felszínen, 2: a megnyitott szonda, 3: az egyik feltárt sír az elhunyt mellé helyezett használati- és munkaeszközökkel

A közösség összetételét is vizsgálják a továbbiakban

A terepi munka jelenleg is zajlik, amivel nem csupán Vas vármegye első, teljesen és hitelesen feltárt honfoglalás kori temetője válhat megismerhetővé, hanem természettudományos vizsgálatokkal kiegészülve választ remélhetünk a közösség összetételét illető kérdésekre is.

A terepi kutatás befejezésével természetesen beszámolunk majd a további eredményekről is.

Horváth Ciprián, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója  
Sánta Barbara, a Savaria Múzeum régész muzeológusa

(Magyarságkutató Intézet nyomán Szent Korona Rádió)

Felújították a bélapátfalvi ciszterci apátságot

Szigligeti időutazás a Római Birodalomtól a magyar középkorig

 

 

 

Legfrissebb

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kategóriák

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55