péntek, február 27, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Áprilisban indul a Farkasok alapképzése a hazájuk védelméért elkötelezett fiataloknak

Nagy siker övezte a tavalyi évben lezajlott alapképzést, idén ismét várják a 16 és 40 év közötti, elkötelezett magyarok jelentkezését a képzés szervezői. A HVIM – Magyar Ellenállás által életre hívott, a HVIM Ifjúsági Képzésének részét alkotó Farkasok Katonai Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport 5+1 intenzív képzési hétvégéjén a résztvevők sok más mellett katonai közelharcot, fegyverismeretet, harcászatot, túlélést és például vegyvédelmet is tanulnak. A jelentkezés menete alább.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Az idén 15 évessé váló Farkasok csoport 2026 áprilisában is indít alapképzést, amely ugyan tartalmaz „honvédelmi ismereteket”, de nem hivatalos és nem akkreditált képzés, nem konkurál semmiféle hivatalos rendvédelmi vagy honvédelmi szervvel, képzéssel, tekintve, hogy azt civilek szervezik civileknek a hatályos törvények betartásával. A képzés főleg az egyéni kompetenciákra épül és maximálisan elvárt a fegyelem.

  • Helyszíne: Budapesthez közeli
  • Jelentkezés módja: e-mailben, [email protected]
  • Jelentkezés határideje: Március 21.
  • A képzés költsége: önköltséges. Saját élelem és minimális felszerelés egyénileg történő biztosítása.
  • Időtartam: Havonta egy hétvége, 5+1 foglalkozási hétvége (péntek estétől vasárnap 14 óráig)
  • Részletek: a jelentkezőknek írásban.

Feltételek:

  • Betöltött 16., maximum 40. életév.
  • Egészséges testi és mentális állapot.
  • Magyar állampolgárság VAGY magyar származás és identitás.

A jelentkezés feltétele a komoly elköteleződés és az akarat: a képzés intenzív, hétvégét kihagyni nem lehet!

Az oktatott tárgykörök:

Alaki, katonai közelharc és erőnlétfejlesztés, fegyverismeret, harcászat, túlélés, tereptan és tájékozódás, műszaki és logisztikai ismeretek, vegyvédelem, egészségügyi ismeretek, szabályzatismeret.

Dátumok:

  • 2026 április 17-19.
  • 2026 május 29-31.
  • 2026 június 19-21.
  • 2026 július 24-26.
  • 2026 augusztus 9-16.
  • 2026 szeptember 25-27. (Vizsga)

Mi az a Farkasok?

A HVIM – Magyar Ellenállás által életre hívott, a HVIM Ifjúsági Képzésének részét alkotó, de a mozgalomtól mégis különálló szerveződés a Farkasok Katonai Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport, ami 2011 óta körülbelül 100 főnek adott már legalább egy alapszintű képzést bárminemű baleset vagy éppen belső viszály és széthúzás nélkül. Mindezt teljesen önerőből, állami és egyéb segítség nélkül, pusztán hitből és akaratból. Idén lesz a Farkasok csapata 15 éves.

Büszkék rá, hogy közel 20 főt indítottak el a hivatalos katonai pályán, ők szerettették meg velük a honvédelem ügyét. Arra is volt nem egy esetben példa, hogy a honvédségtől leszerelve (vagy épp mellette!), náluk tartotta, tartja magát valaki karban.

Van rálátásuk így a saját szakmaiságukra, amit mindig is próbáltak maximalizálni háborús veteránok, volt kiképzők és katonatisztek útmutatásai és szakmai segítségei alapján. Létrehozták a lehetőségekhez képest már az elején egyfajta katonai kultúrát és mintázatot a „szedett-vetett” úgynevezett „szabadcsapatok” hangulata helyett. Nyilván az előnyök egyben a hátrányok is: nincsenek laktanyai körülmények, csak hétvégi foglalkozásokat tudnak tartani, és a technikai lehetőségek (járművek, rajtámogató fegyverzet imitáció stb.) nem adottak, de nem is akarnak konkurálni a Magyar Honvédséggel. Nem készülnek semmire, pláne nem az „alkotmányos rend erőszakos megdöntésére” és a hatályos törvények maximális betartásával működnek.

Pártpolitika és ideológiák nélkül, de a tradicionális értékrend és világnézet alapján, a valódi magyar katonai hagyományok alapján szerveződnek! Saját maguk határainak feszegetése, a tanulás hajtja őket, és az a közösségi szellem, amit létrehoztak.

Várják soraikba az elkötelezett fiatalokat!

Képválogatás a korábbi évekből:

Farkasok a nyári melegben: vizes képzést tartottak a Mátrában

Harcosképző: képes beszámoló a Farkasok 8 újoncának kiképzéséről

HVIM: A kommunizmust az utolsó tégláig el kell bontani

A rendőrség megint az antifák oldalán: a HVIM-Magyar Ellenállás nem hagyja ezt annyiban

(HVIM – Magyar Ellenállás nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A mesterséges intelligenciára hagyatkozik az amerikaiak egyharmada vallási kérdésekben

A mesterséges intelligencia úgy tűnik, hogy szinte minden téren...

Kansas: Minden transznemű jogosítványában és anyakönyvi kivonatában újra a biológiai nemnek kell szerepelni

Kansas ismét a normalitást érvényesíti az új törvényben. A...

Megerősíti a kritikus infrastruktúrák védelmét a honvédség, különös tekintettel a keleti országrészre

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette a keleti országrész helikopteres légtérvédelmének megduplázását,...

Elveihez hűen élt és halt meg: 93 évesen elhunyt Antonio Tejero, a spanyol puccskísérlet ikonikus alakja

93 éves korában eltávozott a földi világból Antonio Tejero...

Kategóriák

A mesterséges intelligenciára hagyatkozik az amerikaiak egyharmada vallási kérdésekben

A mesterséges intelligencia úgy tűnik, hogy szinte minden téren...

Megerősíti a kritikus infrastruktúrák védelmét a honvédség, különös tekintettel a keleti országrészre

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette a keleti országrész helikopteres légtérvédelmének megduplázását,...

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55