vasárnap, március 1, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Trump már a venezuelai olaj felhasználásáról áradozik

Donald Trump a Fehér Házban tartott pénteki találkozón arra szólította fel a nagy amerikai olajvállalatok vezetőit, hogy legalább 100 milliárd dollár értékben ruházzanak be Venezuela olajiparának újjáépítésébe. Ebből is látszik, hogy mi volt a valódi ok Maduro elrablására.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Trump a találkozó elején kijelentette: ha a meghívott cégek nem kívánnak részt venni a programban, más vállalatok készen állnak a belépésre. Az elnök szerint az Egyesült Államok és Venezuela „jól együttműködik” az ország leromlott energiainfrastruktúrájának helyreállításában, és amerikai vállalatok „százmilliárd dolláros nagyságrendben” fektetnének be az olajkitermelés bővítésébe. A sajtó kizárása mellett lefolytatott megbeszélések után Trump részletek közlése nélkül „nagyszerű találkozóról” és „egyfajta megállapodásról” tett említést.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok dönt arról, mely cégek léphetnek be a venezuelai piacra, és kormányzata kész garantálni a beruházók fizikai és pénzügyi biztonságát, bár ennek részleteit nem ismertette. Chris Wright energiaügyi miniszter szerint reális lehetőség az amerikai Export-Import Bank bevonása a projektek finanszírozásába a kockázatok csökkentése érdekében.

Az Exxon Mobil vezérigazgatója, Darren Woods szerint Venezuela jelenlegi jogi és gazdasági környezete „nem alkalmas befektetésre”, és jelentős változásokra lenne szükség a jogi és kereskedelmi keretekben. A ConocoPhillips vezérigazgatója, Ryan Lance felidézte, hogy cége mintegy 12 milliárd dollárt veszített a korábbi venezuelai államosítások során. A Chevron vezetője a meglévő, korlátozott jelenlétről beszélt; a Chevron az egyetlen nagy amerikai olajcég, amely jelenleg is működik Venezuelában, vegyesvállalat formájában.

Venezuela a világ legnagyobb bizonyított kőolajkészletével rendelkezik, mintegy 303 milliárd hordóval, ami a globális tartalékok körülbelül 17 százaléka. A készletek túlnyomó hányada azonban nehézolaj, amelyet speciális technológiával lehet csak finomítani. Az Egyesült Államok Mexikói-öböl menti finomítóinak egy része alkalmas a venezuelai nehézolaj feldolgozására.

Antikommunizmus vagy terjeszkedő amerikanizmus? Mi állt a Venezuela elleni támadás mögött?

Irak, Líbia, Venezuela – mindegyik nemet mondott a dollárra

Venezuela Amerikáé – felkészül Kuba, Kolumbia, Grönland és Irán

Venezuela: Kábítószer elleni harc, vagy az olajról szóló gyarmatosítás?

(HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Mazsihisz teljes mellszélességgel támogatja a zsidó terrorállam Irán elleni támadását

"Megelőző csapásnak" nevezve támadta meg Iránt Izrael február 28-án...

Válaszcsapás: A magyar kritikus infrastruktúra védelme

Milyen drónvédelem van a Magyar Honvédségnél és hogyan védik...

Hamenei ajatollah halálával minden megváltozik

„A mártírság pillanatában a rá bízott feladatokat látta el,...

HVIM: Támadás alatt a tradicionális világ utolsó bástyája

A tradicionális világ maradékát támadja a cionista világhatalom: aljas...

Meghalt-e Ali Khamenei? Látványos felvételeken Irán második ellentámadása (Cikkünk folyamatosan frissül)

Folytatjuk előző cikkünket az amerikai-izraeli-iráni háború fejleményeiről, ugyanis alig...

Kategóriák

Emberölés miatt indult nyomozás a kényszersorozott kárpátaljai férfi halála miatt

Családja szerint Reban Zsoltot korábban többször is alkalmatlannak minősítették...

Julius Evola a felforgató zsidó törekvésekről

A szombati Irán elleni támadás jól rámutat a zsidó...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55