Sokan próbálják megfejteni, hogy pontosan mi állhatott a Venezuela elleni támadás mögött. Egyesek elhiszik a drogellenes háború, és az antikommunizmus motivációját, míg mások a venezuelai olajat, és a terjeszkedő amerikanizmust vélik felfedezni a háttérben. Alább egy Facebookon megosztott posztot közlünk, ugyanis a szerző mélységében felismerte a támadás mögötti, valódi motivációt, mégpedig az USA ellenbirodalmi terjeszkedését.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Vigyázat! Mélykrizeológiai gondolatmenet következik. Aki érzékeny az ilyesmire, belső harmóniája megóvása érdekében ne olvasson tovább.
Mióta az Egyesült Államok, telve caritasszal, együttérzéssel és féltő aggodalommal, megmentette Venezuela népét a kommunista diktátortól, minden fórumon, platformon magasba csapnak a hullámok a történtek kapcsán. Jelen bejegyzést azonban nem önmagában a vulkánként kitörő véleménynyilvánítások íratják le velem, amelyeket ki-ki vérmérséklete és ideológiai preferenciái alapján fogalmaz meg, hanem egy konkrét cikk, amit az imént olvastam el, és ami a Mandineren jelent meg. A cikk szerzőjének bizonyos mértékig igaza van abban, amikor pikírt módon megjegyzi, hogy egy-egy téma aktuális kapcsán az internet népe azonnal a szóban forgó tárgy avatott szakértőjévé válik, azonban az írással van néhány probléma – lólábak, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy sok takaróval se lehessen őket elfedni. Miről is van szó?
A cikk azt taglalja, hogy az amerikaiak akciója során sokan a jenki államot és Trumpot akarják felelősségre vonni, miközben ők JÓT tettek Venezuela népének. Maduro elrablása óta – hogy ebben mennyire volt benne az ottani vezetés, vagy személyesen Maduro, itt és most nem lényeges -, Venezuela örömkönnyekben tört ki, egyetlen boldogtalan arcot sem lehet látni – mint olvassuk. Chávez és Maduro kommunista rezsimje alatt az ország teljesen lepusztult, kifosztották, kirabolták, a populáció 80 %-a konkrétan a legelemibb szükségleteit sem tudja fedezni, akkora a szegénység. Elhiszem. Elhiszem a szegénységet, tokától bokáig ismerem a kommunista ideológiát és gyakorlatot, az ethoszát, a rövid távú, a hosszú távú tetteit, földi paradicsomra vonatkozó eszkatológiáját, mindent. Ami elképzelhető és el sem képzelhető rossz létezik, azt a kommunisták maradéktalanul elkövették, sőt, annál is többet. A boldog, felszabadult arcokat is elhiszem. Mindent elhiszek ezzel kapcsolatban. Ahogyan azt is – miként egy venezuelai lakos maga is verbalizálta -, hogy nemcsak Az USA, hanem Oroszország és Kína is a venezuelai olajra áhítozik. Elhiszem. Csakhogy van néhány momentum, amire a cikk szerzője nem tért ki, és ennek oka nem meglepő.
Aki tanulmányozza a politikában, a történelemben, az ezeken keresztül működő és ható erőket, ezen erők ágenseit, a konkrét társadalmi berendezkedések, országok, birodalmak, ellen-birodalmak természetét és ezen erőkhöz való viszonyát, legalább kontúrjaiban ismeri a látható történelem mögött működő láthatatlan történelmet (Julius Evola), tisztában kell lennie azzal, hogy az Egyesült Államok mit jelent, mit hordoz, mit jelképez a létben, a politikában, a geopolitikában, ezenfelül egy magasabb rátekintésben. Aki tájékozódik az Egyesült Államok mibenléte felől és tájékozottsága túlmutat a legfelszínesebb fenomenológiai tüneteken (az USA a coca-cola, a hamburger és Hollywood hazája), az tudja, hogy ezt az országot születése óta megszállott küldetéstudat mozgatja. Olyan küldetéstudat, ami nem az ország velejárója, hanem ez az eszkatológiai misszió egy és azonos magával az USA-val. Én magam nem tudok az USA-n kívül más országot a jelenlegi posztmodern kori világban, két másodperccel a totális szétesés, az Utolsó Ítélet előtt, amely csak hasonló missziós fanatizmussal végezné tevékenységét. E neoprotestáns mozgatórúgó, összefonódva a választott néppel, Amerikával mint az ígéret földjével, az amerikai népszemlélettel, aminek a célja a Föld valamennyi népének a megjavítása, semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy világjobbító tébolyát megvalósítsa. E tekintetben soha nem kérdezett meg senkit, hogy igénylik-e a megjavítást. Itt lép a képbe a Mandineren olvasható cikk csúsztatása a venezuelai helyzet kapcsán. Még egyszer mondom, elhiszem, hogy a venezuelaiak boldogok, hogy megszabadultak a kommunista rezsimtől (hogy valóban megszabadultak-e, ebben nem vagyok biztos), azonban ez semmiben nem érinti az Egyesült Államok meztelen, pőre érdekeit, amelyeket mindig és mindenhol készek érvényesíteni a Glóbusz bármely pontján. Hol katonailag, hol ügynökökkel, áttételekkel, ejtőernyősökkel, bomlasztó (civilnek nevezett) szervezetekkel, és hol nyers katonai erővel (bocsánat: késpenge precizitású művelettel). És ez valahol kimaradt a Mandiner írásából. Ami, tekintve a lap párthovatartozását, egyáltalán nem meglepő, hiszen Trump nagy cimbora. Ne legyünk már ünneprontók, ne bíráljuk legfrissebb akcióját. Elég ha a figyelmet a venezuelai nép kommunista iga alatti sínylődésére irányítjuk, ami, a derék jenkiknek hála, végre, ha átmenetileg is, de megszűnt. Az amerikaiak viselt dolgaira inkább borítsunk jótékony fátylat.
Mint egy kitűnő portál, a Mors Triumphalis, rámutatott egy írásában: nincs két Amerika. A demokrata és a (neo)-konzervatív Amerika a létben, a geopolitikai erőtérben nem képez valós ellentétet – kis hangsúlyeltolódások lehetnek egyes vonatkozásokban, de Amerika szerepe, feladata ezt érdemben nem érinti. Az amerikai elnök egyszerre cirkuszi báb és szimbólum, egyszerre foglalata egy ószövetségi küldetéstudatos pszeudo-birodalomnak, és képviseli azt az akaratot, ami végre is kívánja hajtani a világ maguk képére való átváltoztatását. Valahogy ez is kimaradt a Mandiner cikkéből.
Alain de Benoist, a francia Új Jobboldal főideológusa jegyez egy kiváló tanulmányt, amelyet két fordításban is ismerek, ezek közül az utóbbi Molnár Tamás, a magyar katolikus filozófus/gondolkozó “Amerikanológia” című könyvének függelékeként olvasható. E kötetben szimplán “Amerika” címmel. Nem időznék el a részleteken, de e poszt apropóján – és a mandineres cikk olvastán -, azonnal eszembe jutott Benoist egyik gondolata. Így kezdődik Benoist írása: “A szovjet kommunizmus összeomlásának egyik haszna a politikai tér kitisztulása volt. A berlini fal leomlásáig kettős hegemónia nehezedett a világra: Moszkváé és Washingtoné. KEVESEN UTASÍTOTTÁK EL MIND A KETTŐT EGYSZERRE.” Azért a nagybetű, mert e téma kapcsán pontosan erre a problémára hívnám fel a figyelmet. Sajnos nagyon kevesen képesek arra, nem is törekednek rá, hogy a szemléleti bázisukból valamennyi szennyeződést eltávolítsanak, ne csak egyet-kettőt, ami a habitusuknak, ízlésüknek, és ami talán még rosszabb: a pártszimpátiájuknak megfelel. Amíg létezett a két szörnyszülött gólem, vagyis az USA mellett a Szovjetunió is működött, alig-alig voltak olyanok, akik átlátták a kettő azonos gyökérzetét. László András és Julius Evola formátumú szellemóriások ismerték fel már a kezdet kezdetén, hogy mindkettő a pusztulás szimbóluma és megtestesítője. Nem ártana ezen azoknak is elgondolkoznia, akik egy-egy olyan partikuláris (ezt a jelzőt nem a történés degradálásaként írom) eset kapcsán, mint a venezuelai akció, csak az ördög egyik orcáját akarják meglátni – jelen esetben csak a kommunista diktátorét.
Aki kicsit is tájékozódik, láthatja, hogy Amerika – és ez is szervesen összefügg abszurd, merőben szekuláris társadalmi/politikai ethoszával – a partnereivel is bármikor felrúgja a szövetségi viszonyt (lásd Grönland); aki most a barátja, holnap gond nélkül elárulja; számára vannak rossz terroristák és jó terroristák, rossz nácik és jó nácik. Épp mikor mi az aktuális érdek. Most éppen úgy kavarta az Antikrisztus a kártyákat, hogy Amerika egy kommunista rezsimbe piszkált bele, tett velük névleg jót, sikerült ezáltal báránybőrt magára ölteni, és a hiszékeny emberek számára a megmentő pózában tetszelegni, ugyanakkor a vaskos érdekek csak a menthetetleneknek nem szúrnak szemet. Az USA akkor is beavatkozott volna Venezuelában, ha ott egy tradicionális szakrális királyság működött volna elégedett, boldog alattvalókkal.
Nem a naivitás beszél belőlem: érdekek mindig is voltak, mindig is lesznek, a modern világ pszeudo-ethosza valójában másról sem szól, azonban az USA és a velük összefonódó felforgató érdekek speciális, mással össze nem téveszthető árnyalatot testesítenek meg az ördög színpalettáján.
Lehet csúsztatásokkal, féligazságokkal élni, a farkas lábát liszttel beszórni, hogy az ajtó alatt bárányvégtagnak tűnjék, azonban ennek van egy olyan szintje, ami már egészségtelen. Minden téren. Eszkatológiailag leginkább.
Leonid Savin: “A világpolitikában csak a katonai erő számít valós eszköznek”
Venezuela Amerikáé – felkészül Kuba, Kolumbia, Grönland és Irán
Nem a drog, hanem Irán, a Hezbollah és Oroszország miatt kell Venezuela az USA-nak
(Kis Géza nyomán Szent Korona Rádió)