péntek, február 27, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Plüssmackós fiatal terrorizálta társait a gyermekotthonban

A gyermekvédelmi asszisztens két fiúval egy öltözőbe kellett, hogy bemeneküljön az egyik erőszakos bentlakó elől, aki rendszeresen terrorizálta társait. Előfordult olyan eset is, hogy a kiilleszkedett fiatalkorú fiú egy társát arra kényszerítette, kérjen pénzt az anyjától, egy másiktól pedig elkérte és eladta az 50 ezer forint értékű telefonját. Vádat emeltek a fiú ellen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki a gyermekotthonban terrorizálta társait – olvasható az ügyészség.hu-n megjelent közleményben.

A vádirat szerint a fiatalkorú fiú egy Pest megyei gyermekotthonban lakott, és rendszeresen agresszív volt társaival, többször bántalmazta őket. A vádlott 2024 szeptemberében elvette és megette a társa ebédjét, majd egy másikat megfenyegetett, hogy megveri, ha nem kér pénzt az anyjától. Végül a fiú 3000 forintot kapott az anyjától, amit odaadott a bántalmazójának.

A közlemény arról is ír, hogy a fiatalkorú fiú korábban előzetes szóváltás nélkül ütlegelni kezdett a gyermekotthon hálótermében egy fiút, majd egy másikat is megpróbált megütni. Ebben egy gyermekvédelmi asszisztens akadályozta meg, aki a két fiúval az öltözőbe menekült, ám a bántalmazó fiatal követte őket, és

azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit agyonver a gyermekotthonban.

A fiút ebben a gyermekfelügyelő akadályozta meg végül.

A bántalmazó 2024 októberében kölcsönkérte egyik társa több mint 50 ezer forint értékű mobiltelefonját, amelyet egy ismeretlen személynek eladott Nagykőrösön. Tavaly áprilisban egy társával együtt ütni kezdtek egy alvó fiút a hálókörletükben, akit a vádlott lerántott a földre, majd ököllel fejen ütötte és meg is rugdosta. A bántalmazásnak a gyermekotthon felügyelője vetett véget, aki értesítette a rendőrséget. A bántalmazott fiúnál fennállt a súlyosabb sérülés veszélye is.

Korábban olyan is előfordult, hogy a fiatalkorú vádlott az utcán sétált, amikor is az egyik épület videós kaputelefonját letépte, majd bedobta azt az ingatlan területére. Ezzel csaknem 100 ezer forintos kárt okozott.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő fiút kétrendbeli garázdaság, rongálás és sikkasztás vétsége, valamint minősített súlyos testi sértés bűntettének kísérlete mellett súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja. A fiatalkorú vádlottak bűnösségéről a Nagykőrösi Járásbíróság fog dönteni.

Újabb exkluzív felvétel a Szőlő utcából, a “gyerekek” majdnem megfojtották egymást (VIDEÓ)

Másfajta felvételek is napvilágot láttak a Szőlő utcából: tömegverekedések az intézetben (+VIDEÓ)

Nem hogy a javítóintézetekben, de a gyermekotthonokban is erőszakoskodnak a bűnöző fiatalok

(HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Megerősíti a kritikus infrastruktúrák védelmét a honvédség, különös tekintettel a keleti országrészre

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette a keleti országrész helikopteres légtérvédelmének megduplázását,...

Elveihez hűen élt és halt meg: 93 évesen elhunyt Antonio Tejero, a spanyol puccskísérlet ikonikus alakja

93 éves korában eltávozott a földi világból Antonio Tejero...

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Kategóriák

Megerősíti a kritikus infrastruktúrák védelmét a honvédség, különös tekintettel a keleti országrészre

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette a keleti országrész helikopteres légtérvédelmének megduplázását,...

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Így rombolják le az agyad a short videók

Egyre több szakember figyelmeztet, hogy a short videók pörgetése...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55