Azon kvalitások, amelyek az emberben legtöbbet érnek gyakran egy kemény légkörben ébrednek fel – Julius Evola az emberi alacsony- és magasrendűség mibenlétéről

„E kvalitások mindig elsorvadnak, ha az állati ember számára biztosítva van a kényelmes és biztonságos élet maximuma, valamint a birkaszerű jólét és boldogság méltányos része.” – Az Emberek és romok című könyvének részletében Julius Evola az emberi magasrendűséget támadó eszméket taglalja és érintőlegesen a magasrendűség mibenléte is terítékre kerül.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Fel kell továbbá ismernünk azt, ami a jelenlegi rendetlenségben az ideológiai fertőzésnek tudható be. Nem igaz az, hogy a marxizmus azért keletkezett és azért terjedt el, mert volt egy valóságos szociális kérdés (ez legfeljebb az ipari korszak kezdetén vetődhetett fel). Az igazság inkább az, hogy a mai világban a szociális kérdés főként azért merül fel, mert létezik a marxizmus- vagyis mesterségesen, az agitátorok, az „osztályöntudat” úgynevezett „ébresztőinek” a tevékenysége révén (akikkel kapcsolatban Lenin nagyon világosan fejezte ki magát, amikor a kommunista párt feladataként nem azt jelölte ki, hogy támogassa a „munkásmozgalmat” ott, ahol az természetes módon létrejött, hanem azt, hogy a „munkásmozgalmat” minden eszközzel és mindenütt kiváltsa és felszítsa). A marxizmus létrehozza a proletár és „osztálytudatos” mentalitást ott, ahol azelőtt az nem létezett. Ennek módszere az agitáció, az ellenérzés és az elégedetlenség felszítása ott, ahol az egyén még a maga helyén volt, szükségleteit és törekvéseit a természetes határok között tartotta, nem akart más lenni, mint ami, és éppen ezen az alapon nem ismerte azt az elidegenedést (Entfremdung), amelyre a marxizmus mutatott rá. Ezt egyébként a marxizmus csak egy sokkal rosszabb formával tudja meghaladni, nevezetesen azzal, hogy a személyiséget egy kollektívumba „integrálja” (vagyis szétrombolja).

Itt semmiképpen sem egy „obskurantizmusért” szállunk síkra, amely a jelenlegi „felsőbb osztályok” előnyére szolgálna, hiszen már megmondtuk, hogy vitatjuk az olyan osztály magasabbrendűségét és előjogait, amely pusztán gazdasági osztály egy materialisztikus világban. Mindazonáltal állást kell foglalnunk az úgynevezett „társadalmi haladás” eszméjével vagy mítoszával szemben, amely egyike a gazdasági korszakra jellemző patogén fixációknak, mivel azok közé a baloldali áramlatok közé tartozik, amelyek nem kizárólag a marxizmushoz kapcsolódnak. Ebben a tekintetben a marxizmus eszkatologikus nézetei valójában nem nagyon különböznek a „prosperitás” „nyugati” eszkatologikus nézeteitől: a két életszemléletnek mind a kiindulópontjai, mind a következményei alapjában véve ugyanazok. Az, aki a materialista, politikaellenes társadalomfelfogást fogadja el – amely a társadalmi rendet és az embert elszakítja minden magasabb rendtől és céltól, amely egyetlen célként a fizikai, vegetatív és földi értelemben vett hasznosságot tűzi ki, és amely ezt teszi a haladás kritériumává -, alapvetően a feje tetejére állítja azon értékeket, amelyek minden tradicionális struktúra sajátjai. E struktúrák törvénye, értelme és elégséges oka ugyanis az embert mindig valami rajta túl levővel kapcsolta össze. Ehhez képest a gazdaságnak, az anyagi jólétnek vagy nélkülözésnek alárendelt jelentősége volt. Ezért joggal állíthatjuk, hogy a „szociális körülmények” úgynevezett „javítását” nem szabad jónak ítélnünk, hanem rossznak kell tekintenünk, ha az az ára, hogy az egyén a termelési mechanizmus és a társadalmi konglomerátum kiszolgáltatottjává válik, az állam a „munka államává”, a társadalom pedig „fogyasztói társadalommá” fokozódik le, minden kvalitatív hierarchia kiküszöbölődik, minden spirituális érzékenység és minden – a szó legtágabb értelmében vett – „heroikus” képesség elsorvad. Hegel azt írta, hogy „a világtörténelem nem a boldogság világa, az [anyagi jólét és a társadalmi prosperitás értelmében] boldog korszakok a világtörténelem üres lapjai”. De individuálisan is azok a kvalitások, amelyek az emberben legtöbbet érnek, és amelyek az embert valóban emberré teszik, gyakran egy kemény, sőt nyomorúságos és igazságtalan légkörben ébrednek fel. Ez a légkör az ember számára kihívást, spirituális próbatételt jelent. Ezzel szemben e kvalitások mindig elsorvadnak, ha az állati ember számára biztosítva van a kényelmes és biztonságos élet maximuma, valamint a birkaszerű jólét és boldogság méltányos része. Ez akkor is így van, ha mindez a rádió, a televízió és a repülőgép, Hollywood és a sportcsarnokok vagy egy Reader’s Digest típusú kultúra képében jelenik meg.

Ismételjük meg: a spirituális értékeknek és az emberi tökéletesség fokozatainak semmi közük sincs a gazdasági-társadalmi prosperitáshoz vagy annak hiányához. Az, hogy a nélkülözés mindig az elvetemültség és a bűn forrása, a „haladó” társadalmi körülmények pedig ezek ellenkezőjét teremtenék meg, a materialista ideológiák agyréme. Ezek az elképzelések egyébként ellentmondanak önmaguknak, amikor a másik mítosz kerül elő, miszerint a „jók” mindnyájan a „népből”, az elnyomott és nélkülöző munkások közül valók, a rosszak és bűnözők viszont a megromlott és kizsákmányoló gazdag osztályok soraiból származnak. Mindkettő mesebeszéd. A valóság az, hogy az igazi értékeknek nincs kötelező kapcsolatuk a jobb vagy rosszabb társadalmi és gazdasági viszonyokkal, és – ahogyan mondottuk – még az anyagi síkon is csak ott közelíthető meg a tényleges igazságosság rendje, ahol ezek az értékek vannak előtérben. Egyébként ilyen értéknek tekintendő az, hogy legyünk önmagunk, továbbá az aktív személytelenség stílusa, a fegyelem szeretete, az általános heroikus diszpozíció. A fontos az, hogy a neheztelés és a társadalmi versengés minden formájával szemben mindenki képes legyen felismerni és szeretni a maga helyét: azt, amely leginkább összhangban van saját természetével. Így fel tudja ismerni azokat a korlátokat is, amelyek között ki tudja bontakoztatni a maga lehetőségeit, életének organikus tartalmat adhat, megvalósíthatja saját tökéletes formáját, hiszen egy mesterember, aki tökéletesen ellátja a maga feladatát, minden bizonnyal magasabb rendű, mint az az uralkodó, aki nem tölti be megfelelően a maga funkcióját, és nincs azon a magaslaton, amelyet méltósága megkövetelne. Csak akkor lehetne a gazdasági-társadalmi síkon kockázat nélkül, valóban az igazságosságnak megfelelően, a lényeges és a járulékos felcserélése nélkül tanulmányozni és megvalósítani ezt vagy azt a reformot, ha ezeket a tényezőket súlyuknak megfelelően vennénk tekintetbe. Ha mindenek előtt nem szánjuk rá magunkat az ideológiai méregtelenítésre és magatartásunk kiigazítására, minden reform felületes lesz, nem fogja érinteni a jelenkori civilizáció válságának mélyebb gyökereit, és végső soron a felforgatás erőit szolgálja.

Részlet Julius Evola: Emberek és romok 95-97. oldal

“A modern társadalmakban minden az élet heroikus átélésének elfojtása irányába tendál” – Julius Evola a hegymászás hősies voltáról

“Megkapták azt a képességet, hogy ragyogásától elvakulva meglássák Jézust” – Mircea Eliade a megistenülésről és az Istennel való találkozásról

(Szent Korona Rádió)