„Mégis, a magasságokkal és szakadékokkal szembeni küzdelem a legtisztább és legszebb mód, lévén minden gépiestől és mindattól mentes, amely az egyén és a jelenség közvetlen és abszolút kapcsolata közé állhatna” – Julius Evola írásában a hegymászást a spirituális utak metaforájaként tételezi, ami fizikai síkon is magasrendűvé teszi a sport természetét, már csak a halállal való szembenézés irányából megközelítve is. A Duo Gladii folyóiratban is olvashatjuk a teljes írást, melyből megtudhatjuk azt is, hogy az elgépiesített háborúk ilyen és ehhez hasonló kockázatokkal teli életre kényszeríti azokat, akikben teng még a férfi erő.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
San Martino di Castrozza. Feltre városa jelöli a vasútvonal végét, a vonat komótosan kapaszkodik fel a Dolomitok első nyúlványaira. Itt kezdődik a szorosokon és erdőkön át kígyózó meredek és kopár ösvények birodalma.
Az éjszakai fényben Feltre csupasz, néma kórusra emlékeztető hegyvonulatait magunk mögött hagyjuk. Nem sokkal, hogy Fiera di Primiero és Agordo falvain túljutunk, az alpesi táj magasztos volta tisztán tapinthatóvá válik. Autóink lassítani kényszerülnek, a folyamatos sebességváltás elengedhetetlenné válik. A hömpölygő folyó halk suttogása zúgó morajjá erősödik. A lucfenyők uralta növényvilág megsűrűsödik, a gyengülő napfényben egyre ezüstösebb és sötétebb tónusú zöldes alakzatok bontakoznak ki. A köd és a völgyekből emelkedő pára és a fakó ég keretezte térben egymás után bukkannak elő a Sápadt-hegység nyúlánk csúcsai, az egyik gyorsabban, a másik lassabban araszolva mellettünk a sebesen haladó autótól vett távolsága folytán. Sorban a Sass Maor, a Cresta Madonna, a Bal-csúcs, a Rosetta, a Cimone – kopár, titáni tisztaságot sugárzó drámai és elementáris megjelenéssel. Mintha a föld felfedné álomszerű és fenséges természetét, anélkül, hogy bármi emberi megmásítaná vagy beszennyezné.
Továbbmegyünk. A csúcsok fokozatosan árnyékba borulnak, ahogy nyugaton a Nap a völgyek felé ereszkedik. Dicső és ősi külsőt öltenek magukra, arany és bíbor színben tündökölnek, az égboltnak még távolabbi, a földtől még eloldottabb érzetet kölcsönözve. A völgyek és erdők felől emelkedő pára elfedi előlünk őket, ahogy utunk a fák közé vezet. Csak akkor látjuk viszont a csúcsokat, mikor autóink sok emelkedővel és lejtővel később a fák közül kiemelkedve elérik San Martino di Castrozza városát.
Lélegzetelállító innen a kilátás: mintha a csúcsok az ég és a felhők között lebegnének. Megfoghatatlan ragyogás, emléktöredékeknek vagy anyagtalan szellemképeknek tűnnek. A levegő egyre hidegebbé, szárazabbá és csípősebbé válik.
A Dolomitok Grand Hoteljének tábláját megpillantva autóinkat leparkoljuk. Mint egy hatalmas óceánjáró, a kikötőben horgonyozva. Kiáradó fényei egy vonalban, szabályos rendben ragyognak. Nem várt átalakulás, a hegynek egyszercsak nyoma vész: egy nagyváros egyik szeglete 1500 méteren. A környezet elegáns, szmokingban vacsorázunk. Bent kellemes meleg, a teret jazz zene vad szólamai töltik be.
San Martino di Castrozzából az út tovább folytatódik a Dolomitok irányába, a rollei és colbriconi átkelők, az első világháború dicső olasz harcainak helyszínei felé vezetve. San Martino szállodavárosában turistacsoportok éjszakáznak, mielőtt kirándulóútjukra indulnának a Sápadt-hegység valamely csúcsa felé. Végül, a modern technika távolságokat és fáradtságot legyőző minden hasznos kelléke elégtelennek bizonyul, és az ember immár csak magára számíthat: kitartására, bátorságára, a vad és romlatlan természet elemeivel és erőivel szembekerülve.
A hegyi ösvényeket eleinte fenyvesek, majd borókabokrok övezik, végül a Dolomitok csupasz sziklái közé futnak, melyet helyenként az omladékok és hasadékok csillogó meszes színe tör csak meg. 2400 méteren, a Sápadt-hegység platóján az ösvények egymásba fonódnak, egy határvonalat képezve, melyen túl nem valószínű, hogy elegáns, aranygombos zakót viselő férfiak és teniszzoknit hordó nők merészkednének. A fennsík – közepén egy kis hegyi menedékkel, melynek kellemes kályhája köré kuporodva a néma csendet hallgatva tölthet el az ember egy éjszakát – csak startállomása az igazi mászóknak.
Bárhogyan is, egyedülálló, páratlan és lenyűgöző látványt nyújt e fennsík; holdszerű, mozdulatlan, változatlan pusztaságot idéz. Kilométereken át kizárólag a tajtékkő fehérje és a tompa ezüst közt váltakozó egyszínű, kopott sziklák, siváran, terméketlenül, élettelenül, némán, mozdulatlanul. Néhány hófolt fehérlik csak elvétve, néhol vakítóan, máshol nemesfémre emlékeztetően, a kvarckristály áttetszőségére és ragyogására hasonlítva. A háttérben a Fradustagleccser.
E panoráma bizonyosan a nagyszerűség és a döbbenet érzetének felejthetetlen és szavakkal kimondhatatlan emlékét vési a lélekbe. Éjszaka pedig, micsoda mélységes csend és ragyogó menynyei égbolt, mily lehengerlő, káprázatos és felemelő!
[…]
(Részlet a Duo Gladii IV. évfolyam 2. számában is megjelent, Julius Evola: “A csúcsok démonának birodalma” című írásból)
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/07/29/a-tradicionalitas-eroit-mozgositanunk-kell-barcsa-turner-gabor-a-magyar-ellenallas-felelesztesere-buzdit-a-duo-gladiiban/
(Duo Gladii IV. évfolyam 2. szám nyomán Szent Korona Rádió)
