Az interjú első fele ebben a cikkben olvasható, melyben arról volt szó, mit is okoz valójában a túlzott képernyőhasználat és van-e ellenszere vagy gyógymód a függőségére. A második részben a bigtech cégek profitorientáltsága kerül előtérbe, akik képesek a gyermekek egészségét is feláldozni vagyonuk gyarapítása érdekében.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Sokat jár iskolákba, óvodákba; mit lát a gyerekeken, lelkileg hogy befolyásolják a digitális eszközök őket?
Lekapcsolódnak a valós kapcsolatokról, gyakorlatilag saját maguk valós megtapasztalásáról, a valós élményekről, érzésekről is. Szomorú ezt látni. Lassan elveszítik magukat, az identitásuk nem fejlődik egészségesen, az önkontroll nagyon gyenge marad, és a legnagyobb veszteségeket a kapcsolataikban élik meg. Nem sikerül, – és fokozatosan visszavonulnak a digitális „védettségbe”.
Egy virtuális világba helyezkednek bele, ahol gyors dopaminhatások érik őket és unalmassá válik a valóság.
A természetes életben is van dopamin, a sikereinkben, kapcsolatainkban, zenélésben, játékban, sportban, természetben is.
Csak több erőfeszítést igényel a megszerzése.
Mindenképpen. Nem kattintásra jön, és alacsonyabb szintű élvezeti értékkel épül fel, mert a gyors dopamin ki van mérve, magasabb szintű élvezetet produkál, nagyobb intenzitású és tulajdonképpen ezért, amikor ez megszűnik, egy hatalmas nagy sóvárgás következik be. Nem elégszünk már meg a normális szintű dopaminnal. Ez nagyon veszélyes, nemcsak az óvodásokra, de már ott is mondják az óvónők, hogy nem tudják játékra hívni őket, mert unalmas nekik és arra várnak, hogy jöjjön anya – és ha megkérdezik, hogy miért, akkor elmondják, hogy azért, hogy mehessenek haza gépezni.
Gyakran, ha valamit gyorsan el kell intéznünk a telefonunkon, azt mondjuk, hogy nyugodtan folytassa csak a beszélgetőtársunk a mondandóját, úgyis tudunk kétfelé figyelni. Valóban tudunk?
Nem, a multitask is csak egy mítosz, tulajdonképpen ez a képzetünk is tudatlanságból fakad. Semelyik emberi agy nem tud kétfelé figyelni. Egyvalamit tud viszont: ugrándozni a tartalmak között; vannak, akik nagyon gyorsan tudnak váltani és ezt meg lehet szokni. De hihetetlen mértékben lezuhan a figyelmi érték: a memória több mint 50%-kal.
Nem tudunk egyszerre több dologra fókuszálni, lassabban végezzük el a feladatot, több hibával dolgozunk, ráadásul sokkal jobban elfáradunk. Az így kialakuló stressz szorongást okoz.
A Stanford Egyetem kutatói szerint a hosszú távon multitaskingoló emberek kognitív funkciói egyértelműen romlottak, tehát már akkor sem tudtak hatékonyan gondolkodni, amikor csak egy feladattal foglalkoztak. Sokáig tartotta magát az a nézet iskolákban is, hogy a készülékek csak kikapcsolt állapotban lehetnek a táskában és akkor semmi jelentőségük, hatásuk nincsen, de ez nem így van, mivel mintegy
40%-kal csökkenti a figyelmünket már csak attól, ha kikapcsolt állapotban, de a közelünkben van a készülékünk.
Ez azért van, mert a dopamin, ami jutalomhormon, kéri, hogy még, még, még. A következő élményt akarja, és ha neked a gépen több jó élményed volt – cseteltél valakivel, játszottál -, akkor oda fog kötődni, mert a dopamin nem értékszemléletű: ahol élményt kaptál, ahhoz tapad, állandóan felhívást jelent az idegrendszernek, hogy hátha… Láthatjuk, hogy nagyon kiszolgáltatott az emberi idegrendszer, a gyerekeké pláne.
A Sorsfonalak című podcastbeszélgetésben, felmerült, hogy van, mikor az ember le akarná tenni a telefonját, de nem tudja. Ez miért van, és hogy lehet ennek a függőségnek a leküzdésében segítségül hívni a Jóistent?
Csakis a „hagyományos” önneveléssel, önkontrollal, a lelkiismerettel, jó szokások kialakításával. Vannak digitális böjtök is, a mértéktartás óriási erény, de önmagában az önkontroll is. Érezzük, hogy kisgyerekeknek nem annyira megy, de azért már ott is gyakoroljuk, és felnőttként is tudnunk kell, hogy vannak erős vonzással rendelkező helyzetek, akár csak ha a szexualitásra, evésre gondolunk. Az emberi természet hajlamos arra, hogy ezeknek a csábításoknak, kísértéseknek, hívásoknak, késztetéseknek akár korlátlanul, gátlástalanul is engedjen.
Van egy viselkedést befolyásoló intézet Amerikában. A viselkedéspszichológia eredményeit és törvényeit használták fel arra, hogy a dopamin adagolásával el tudják érni azt a nagyon erős késztetést, amit akkor érzünk, amikor már nem akarunk, de még mindig görgetünk egy oldalon. Hiszen gyorsan megy, rövidek a videók, az érdekességgel, a játékokban a győzelemmel, az egyéni érdeklődési kör felmérésével tapogatják le, mivel tarthatnak ott. Azt is lemérik, hogy hány pillanatig nézel egy képet, és ha sokáig, akkor legközelebb az algoritmus feldob még kettőt.
Ez azért felvet bennem személyiségi jogi kérdéseket.
Abszolút, csakhogy nem a személyiségi jogra, hanem a profitra mennek. És addig, amíg ezt nem akadályozza meg egy törvény, amelyik azt mondja, hogy a gondolkodó agy kifejlődéséhez mindenkinek van joga – egy gyereknek legalábbis biztosan -, addig nem lesz változás,
a profit gyakorlatilag rátenyerelt az egészséges fejlődésre.
A közösségimédia-platformok globális volta miatt olyan, mintha az országok nem tudnának rájuk kellő nyomást gyakorolni, vagy nem is akarnának.
De, például most Ausztrália meg tudta csinálni, és milliárdos büntetést fizet az a fejlesztőcég, amelyik nem teszi lehetővé, hogy 16 év alattiak ne férhessenek hozzá a tartalmaikhoz. Látnunk kell, hogy ha a technológia olyan fejlett, hogy a gyerekem nem tud rámenni az ügyfélkapumra, akkor miért nem tudják megoldani, hogy Facebookra se tudjon felmenni? Nyilván lenne lehetőség, csak a profit mindent felülír. Amikor van bátorsága és lehetősége egy kormányzatnak, akkor belenyúlnak ebbe a gépezetbe, mert a gyerekek egészsége fontosabb nekik. Nálunk is folyik erről vita, hiszen egyfelől nem szólhatnak bele a családok életébe, az iskolákéba bele tudtak – egy darabig abba sem, és jobban is bele lehetne -, de a családokéba nem. Ez viszont nem igaz.
Egy család életébe akkor is beleszólnak, ha egy 4 éves gyerekkel folyamatosan pálinkát itatnak: kiemelik a családból, mert ez bántalmazás.
Csak a képernyőhasználat veszélyeit nem soroljuk a bántalmazások közé egyelőre.
Így van, nyilvánosságra kell hozni a következményeit. Ez azért is van, mert alattomosak a hatásai. Hiszen ha megiszik egy bögre pálinkát, akkor gyorsan látod, hogy kiütötte a gyereket, na de ha egy vagy három órát tölt a gép előtt, az nem látszik meg rögtön.
Már 25-30 éve kutatják viszont a hatásait, amiknek az eredményeit – a generációnkénti IQ-csökkenést, a végrehajtó funkciók csökkenését –
a szülőkben és a nevelőkben, csakúgy, mint a döntéshozókban tudatosítani kell -, mert kézzelfogható negatív kutatási eredményeink vannak.
Nem okos és gondolkodó embereket akar ma a világ, a politika.
Nagyon nagy úr a profit. Hatalmas nagy küzdelemről van szó, ami az emberi személyiségért, az emberi gondolkodásért, az emberi érzelmekért és kapcsolatokért folyik. Azt gondolom, hogy most nagyon észnél kellene lennünk. Miről marad le a gyerek, ha csak később kap telefont? Semmiről, ellenkező esetben viszont a személyiség egészséges kialakulásáról, a gondolkodó, ítélőképes idegrendszer kifejlődéséről le fog maradni.
Úgy tartjuk, hogy ez is személyiségi jog nem?
Az istenkapcsolatunkra is hatással van az, hogy folyamatosan terheljük az idegrendszerünket?
Ahogy Pascal is mondja, van bennünk egy Isten alakú űr, amit csak Ő tölthet be, de ehhez kell az a fajta közeg, a csend, amikor csak magadban vagy, amikor nem ér kívülről folyamatosan impulzus. Sajnos hajlamosak vagyunk ezt az „űrt” sokféle kacattal kitölteni. Kicsit mintha félnénk a csendtől…
Minden ember spirituális lény, de az erre való nyitogatás csak akkor lehetséges, ha valóban nem jön mindig egy inger, főleg ilyen sok, hangos és nagy erejű inger. Nem teremtjük meg a lehetőséget a spiritualitásnak, pedig vannak nagyon szelíd és bejárt útjai ennek, például a zene, a művészet, az olvasás, a költészet vagy a természet, amik mind-mind nyitogatják a spirituális kapukat, amelyekkel egyszer csak azt veszed észre, hogy kapcsolatba kerülsz a bensőddel. Vannak olyan utak, amelyek kiművelik azt a készenlétet, nyitottságot, amelyekkel képesek vagyunk kapcsolatba kerülni a transzcendenssel. Ha nem teremtünk erre teret, akkor nagyon fog hiányozni.
Nem véletlenül érzed azt, hogy habzsolsz, habzsolsz, habzsolsz és mégsem jó valami. Nem véletlen ez a rengeteg szorongás és mentális zavar sem.
Hívő emberként mit gondol arról, hogy a gonosznak nagy eszköze lehet a média, így maga a képernyőfüggőség is?
Óriási és mesteri eszköz. Azt lehet mondani, hogy kilóg a lóláb. Pont az emberi és az ember istenkapcsolatának finom szövedékét roncsolja. Az igazi gonosz kísértés mindig észrevétlen és beöltözik valami egészen jóba. Mert tagadhatatlanul hasznos és nagyon sokoldalú eszközrendszerről beszélünk. De a lelkek megkülönböztetésének nagyon nagy terepe van, nekünk, hívő embereknek is, mert használjuk a készülékeinket és nem is lehet azt mondani, hogy az egész ördögtől való lenne. Hiszen látjuk, hogy akár az orvoslásban, akár csak saját magunknál, mondjuk a GPS-t használva, nagyon hasznos. Mindenhol a mérték a fontos. A kezünkben van a spirituális út: „ismerjetek meg mindent és ami jó, azt használjátok fel”.
Ez a digitális eszközökkel kapcsolatban is így van, ismerjük meg és ami jó, használjuk fel.
Egyáltalán nem azt mondjuk, hogy ne legyen az iskolában semmilyen okoseszköz és a gyerekek ne lássanak egyet sem, de nagyon határozottan kézben kell tartani. Mi lenne, ha nem egy gonosz út, hogy kapcsolatba lépsz egy zseniális emberi találmánnyal – mint amilyen az AI -, és az elvisz az öngyilkosságba? Ezekkel szembe kell nézni. A valódi kapcsolatok hogyan alakulnak ki? Milyen gyönyörű, amikor egymás szemébe nézünk és letapogatjuk egymás idegrendszeri állapotát, és oxitocin keletkezik közben, ami azt mondja a testnek, hogy kapcsolódni nagyon jó, a legeslegjobb; viszont belenézel a kamerába és nem keletkezik ugyanez a hormon…. Mennyi figyelmeztető jelet kapunk arra, hogy vigyázz, ez nem ugyanaz!
Ön inkább pozitívan vagy negatívan látja a jövőt a témában?
Sajnos nagyon nagy a baj és még nem vagyunk a mélyén, de nagyon sok esetben találkozom már olyan szülőkkel, nevelőkkel, felelős vezetőkkel, akik a mélyére láttak már a témának. Mindenképpen reményteli az – csak nagyon fájdalmas remény -, hogy valószínűleg meg kell merülni a mélyében. Sok családnak szinte a saját gyereke elvesztésével kell szembesülnie, amikor elindul a függőség lejtőjén.
Telítve vannak Magyarországon is az elvonók…
Azt mondja a Bethesda igazgatója, hogy 30 évvel ezelőtt 3 pszichológussal dolgoztak, most meg már 35 kell, mert ezeket a következményeket egyszerűen nem tudják lekövetni sem, nemhogy gyógyítani. És ha a személyekre lebontjuk, akkor meg
végig kell nézned, hogy a saját, egészségesen született gyereked miattad digitálisan demens vagy autista lesz azért, mert nem tudtad, mit okoz a képernyőhasználat?
Szóval ha máshogy nem, ennek árán el fogunk oda jutni, hogy feleszmélünk. Vannak már jelei ennek itthon is, mint hogy menő lett a nyomógombos telefon és vannak városok is, ahol azt mondják, hogy merjünk szembemenni ezzel. Ellenben olyanok is akadnak, akik még mindig azt mondják, hogy a kőkorszakban vagyunk a gondolkodásunkkal és vannak olyan iskolák is, ahol hiába vezették be a telefonhasználat tilalmát, nem tartatja be a vezetés. Erre mit mondjak? Felnőtt ember, de felelőtlen vezető. De hogyha oda járna a gyerekem, nagyon gondolkodnék, hogy elhozzam-e onnan, mert ezt a problémát csak a közösség tudja megoldani.
Tényleg eljött a felelős tanárság, a felelős szülőség, a felelős egyház és a felelős vezetők ideje.
Gyakran mondják, hogy annak az ellenkezőjét is lehet olvasni, mint amit én most felvázoltam. Persze, de hogyha egy kicsit is igaz, akkor kitehetem mindennek a gyerekem? Nem.
A nevelés az élet szolgálata – Kentenich atyának ez a gondolata lett a tevékenységem vezérmotívuma. Mindig azt kell vizsgálnunk, vajon amit éppen teszünk, az hosszú távon az életet szolgálja-e. És ha nem, vagy nem vagyok benne biztos, akkor ezt a kockázatot semmilyen rövid távú sikerért nem éri meg vállalni.
“A gyerekek képernyőszükséglete nulla!” – interjú Pécsi Ritával a képernyőfüggőségről I. rész
(777blog.hu nyomán Szent Korona Rádió)