1998-ban határozta el Karl Bushby, hogy gyalog körbejárja a Földet. Már csak pár ezer kilométer van hátra neki. 12 év katonai szolgálattal a háta mögött sikerült túlélnie a legnehezebb szakaszokon. A napokban járt Magyarországon is. Ha sikeresen eljut céljáig, ő lesz a világon az első ember, aki gyalog jutott el Dél-Amerika legdélibb pontjától az Egyesült Királyságig.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
9849 nap, 25 ország és több mint 47 ezer kilométer – ennyi van a brit Karl Bushby mögött, aki még 1998-ban határozta el, hogy gyalog bejárja a Földet. 27 év telt el azóta, és Karl még mindig úton van, noha már az utolsó pár ezer kilométert tapossa. A világjáró a napokban gyalogolt be Budapestre, ahol a 18. Járatlan Utakon Fesztiválon a Blikk alaposan kifaggatta a Góliát Expedíció névre keresztelt útjáról, amely a világ leghosszabb, megszakítás nélküli gyalogos útja Dél-Amerika legdélibb pontjától egészen az Egyesült Királyságig. Bushby útközben számos kihívással találkozott: átkelt a Darién-résen és a Bering-szoroson is.
“Két szabályom van: nem használok semmilyen közlekedési eszközt, és nem mehetek haza, hacsak nem gyalog érkezem”
– kezdte a Blikknek Karl Bushby, aki 1969-ben született az angliai Hull városában.
“12 évig szolgáltam a brit hadseregben, a harmadik ejtőernyős zászlóaljnál. Katonacsaládba születtem, a dédapám, a nagyapám, az apám és a testvéreim is mind katonák voltak. A világ körbejárásának ötlete is a seregben fogalmazódott meg bennem. Ejtőernyősként mindent gyalog csinálsz, fontos az állóképesség és a kitartás. A kérdés így mindig az volt, hogy meddig tudunk elmenni…
Sokat beszélgettünk erről, mígnem a születésnapomra kaptam apámtól egy köszöntő kártyát, amin két különleges alakulat tagjai szerepeltek, akik azt tervezték, hogy elgyalogolnak New Yorkba a Bering-szoroson át. Elgondolkodtam, és fejben húztam is egy vonalat az Egyesült Királyságtól Európán és Ázsián át, az amerikai kontinensen keresztül egészen Dél-Amerikáig. Megborzongtam. Azt éreztem, ezt meg kell csinálnom. Gyors számításokat végeztem, s akkor 12 évvel, 50 ezer kilométerrel és 25 országgal számoltam. Bár mindenki azt mondta, ezt nem lehet megcsinálni, én biztos voltam benne, hogy lehetséges. Egy fiatal ejtőernyősnek ez hatalmas kihívás volt” – mosolygott Karl.
Nem bíztak benne
Természetesen senki nem vette őt komolyan.
“Úgy voltak vele, hogy Karl elmegy pár hónapra, majd visszajön. De sosem tértem vissza. Amikor átgyalogoltunk Dél-Amerikán, már kezdtek komolyan venni. A családom egyébként végig mellettem állt, rengeteget segítettek nekem. 1998. november 1-én vágtam neki az útnak, akkor 29 éves voltam, s a 30. születésnapomat már Chilében ünnepeltem” – magyarázta Karl.
Az évek alatt szponzori háttér szerveződött a világjáró mögé, ám az első lépéseket borzasztóan nehéz körülmények között tette meg.
Katonaként élt túl
“Nem volt pénzem, az út szélén előkerült dolgokból éltem, azt ettem, amit találtam. Volt, hogy már rám ismertek a kamionosok, akik palackozott vizet és gyümölcsöket dobtak ki nekem az ablakon. De így is tartottam a napi 30 kilométert. Átkeltem az Andokon, az Atacama-sivatagon, Perun, Ecuadoron és Kolumbián, amíg el nem érkeztem a Darién-réshez. Ez Panama és Kolumbia határán fekszik, egy dzsungeles, mocsaras terület, amit akkoriban a világ legveszélyesebb helyeként tartottak számon.
Háborús övezet volt, nem beszélve a kartellek és a dzsungel veszélyeiről. Apámmal egyeztetve végül is katonai oldalról közelítettük meg a dolgot, úgy viselkedtem, mintha ellenséges vonalak mögött lennék. Rejtőzködtem, úgy mozogtam és éltem, ahogy kiképeztek rá. És sikerült átjutnom. Voltak nehéz pillanataim, de sosem veszítettem el a hitem” – mesélte Karl, aki szerint közel sem ez volt a legijesztőbb terep, ahol megfordult.
“Alaszka volt a legfélelmetesebb. Éjszaka beszakadó jég az óceánon, sodródás a nyílt tenger felé a jégtáblákon, viharok, extrém kimerültség, amikor az ember a hóvihar kellős közepén elalszik…
Itt sok rémálomszerű élményem volt, de ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött legalább Szibériában már nem értek meglepetések”
– mosolygott Karl.
Az útja során a szerelmet is átélte
Bár elképesztően komoly fizikai megpróbáltatásokon ment keresztül, Karl – elmondása szerint – erre kevésbé emlékszik. A mentális szenvedés mélyebb nyomokat hagyott benne, s a legnehezebben a szerelem elvesztését élte meg.
“Beleszeretni valakibe, majd elveszíteni. Ez volt számomra a legnehezebb, és kétszer is megtörtént. Az első alkalommal a kolumbiai lány nem kapott vízumot, hogy velem jöhessen, így elváltak az útjaink. A második alkalommal pedig a pandémia szakított el minket egymástól. Ezeken azonban az ember idővel továbblép. Ez előfordul, de akkor is tovább kellett mennem.
A Darién-rés mellett fizikailag egyébként a Bering-szoroson volt a legnehezebb átkelni. Azelőtt még soha senki nem gyalogolt át Amerikából Ázsiába a befagyott tengeren, ráadásul nekem elsőre sikerült. Ez engem is ugyanúgy megdöbbentett, mint bárki mást. Hozzá kell tennem, hogy hatalmas szerencsénk volt, az időjárás és a szoros állapota is nekünk kedvezett” – magyarázta Karl, aki az útja során fantasztikus emberekkel ismerkedett meg.
A pálinkát is megkóstolta
“Nem tudnék egyetlen országot kiemelni, mindenhol nagyszerű emberekkel találkoztam. A legcsodálatosabb pedig, hogy rengetegszer hívtak iskolákba, hogy meséljek a gyerekeknek az utamról, ami elképesztő élmény. Ha 0-24-ben a híreket nézed, a világ félelmetes helynek tűnik, pedig nem az. Amikor utazóként személyesen találkozol emberekkel, rájössz, hogy mennyire csodálatos is valójában.
Magyarországra Románia felől léptem be, voltak, akik felismertek, és be is invitáltak. Éppen Márton-nap volt, libát kaptam ebédre, és már a pálinkát is volt szerencsém megkóstolni. A függője lettem”
– nevetett Karl.
“Menet közben pedig meghívtak erre a fesztiválra is. A napokban, ha lesz időm, feltétlenül körülnézek Budapesten is”
– tette hozzá a világjáró.
Mi vitte őt előre?
“A terveim mindig rövidtávúak, úgy értem, hogy mindig kisebb célokat tűzök ki magam elé, és ezeket teljesítem. 27 év alatt rengeteget változtam, bár nem tudom megmondani, hogy ez az útnak vagy az évek múlásának köszönhető-e. Innen Bécs felé veszem az irányt, majd Németország, Franciaország és a La Manche-csatorna következik egészen Hullig, a szülővárosomig.
Nagyjából még 2000 kilométer van hátra, ami még mindig nem kevés. Mindenki mást lát ebben az utazásban, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. De ha ezzel emlékeztethetem az embereket arra, hogy mindig vannak más lehetőségek, és hogy a világ hatalmas, már megérte” – mondta Karl.
Karl Bushby rendszeresen bejelentkezik a TikTokon keresztül: amennyiben követnétek az útját, ide kattintva találjátok a profilját.
A munkáin keresztül egy világ ismerhette meg Magyarország csodálatos vidékeit
(Blikk nyomán Szent Korona Rádió)