vasárnap, március 1, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ez melyik műsort nézi? Kaja Kallas szerint Ukrajna nem áll vesztésre a háborúban

Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerdán kijelentette Brüsszelben, hogy szerinte teljes mértékben téves az a felfogás, hogy Oroszország le tudná győzni katonailag Ukrajnát. Az USA alelnöke azonban másképp látja.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az EU-tagországok külügyminisztereinek videókonferencia keretében tartott informális tanácskozását követően Kaja Kallas hangsúlyozta, hogy az amerikai és az uniós szankciók jelentős hatással vannak az orosz gazdaságra.

“Ahhoz, hogy növeljük a béke esélyeit, fokoznunk kell a nyomást Oroszországra”

– fogalmazott.

Kijelentette, hogy Ukrajna és Európa számára, a legjobb eredmény elérésének érdekében a megkezdett úton kell maradni, vagyis fokozni kell az erőfeszítéseket, ami több katonai és pénzügyi támogatást jelent Ukrajnának, valamint olyan további szankciók bevezetését, amelyek – véleménye szerint – megfosztják Oroszországot a harchoz szükséges eszközöktől. A valóság ezzel szemben az, hogy Oroszország vígan elvan a szankciók ellenére is, ellenben a szankciók tovább gyengítik az EU gazdaságát.


Hozzátette: Oroszország energiabevétele és gazdasága egyaránt zsugorodik, készpénzt és forrásokat veszít.

Szavai szerint “mindenki üdvözli” az Egyesült Államok béketörekvéseit.

“Mindannyian azt akarjuk, hogy véget érjen ez a háború” – fogalmazott Kallas, majd kiemelte: az is számít ugyanakkor, hogy miként ér véget. Leszögezte: azonnali és feltétel nélküli tűzszünetnek kell lennie az első lépésnek a háború befejezéséhez.

Minden békemegállapodásban arra kell összpontosítani, hogyan lehet engedményeket szerezni az orosz oldaltól annak elérésére, hogy végleg leálljon a támadásokkal és ne próbálja erőszakkal megváltoztatni a határokat

– mondta.

“Arra kell összpontosítani, hogy mit kell tennie Oroszországnak mint agresszornak, nem pedig arra, hogy mit kell feláldoznia Ukrajnának mint áldozatnak” – fogalmazott Kaja Kallas, majd hozzátette: semmit sem dönthetnek Ukrajnáról Ukrajna nélkül.

Úgy vélte, jelenleg Oroszország semmilyen hajlandóságot nem mutat a tűzszünetre. Olyan helyzetet kell teremteni, amelyben Oroszország tárgyalni kényszerül. “Jó úton haladunk” – mondta.

Emlékeztetett:

az EU ígéretet tett Ukrajna 2026-os és 2027-es pénzügyi szükségleteinek fedezésére. Véleménye szerint ennek legjobb módja a jóvátételi kölcsön biztosítása lenne, ami – mint kiemelte – a leghatározottabb üzenetet küldené Moszkvának.

Kijelentette azt is: mivel az Oroszország jelentette fenyegetés túlmutathat Ukrajnán, az európai védelem megerősítésére irányuló munka továbbra is elengedhetetlen. A munka annak biztosításáról szól, hogy Oroszország soha többé ne indítson támadást. Ennek lehetőségét csökkenteni kell, mert ha nem Ukrajna, akkor valamely más ország lehet a következő célpont – jegyezte meg.

Az Európai Unió mindig is a békét fogja támogatni. Minden olyan béketerv mellett kiáll, amely nemcsak Ukrajna számára hozza el a tartós békét, hanem Európa jövőbeni biztonságát is szavatolja – tette hozzá sajtótájékoztatóján az uniós diplomácia vezetője.

Zelenszkij szerint Ukrajna nem akarja elveszíteni a nem létező méltóságát

Donald Trump szerint szerint létezik a békéhez vezető út, amit az ukrán elnöknek el kell fogadnia

J. D. Vance: Hiú ábránd, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

HVIM: Támadás alatt a tradicionális világ utolsó bástyája

A tradicionális világ maradékát támadja a cionista világhatalom: aljas...

Meghalt-e Ali Khamenei? Látványos felvételeken Irán második ellentámadása (Cikkünk folyamatosan frissül)

Folytatjuk előző cikkünket az amerikai-izraeli-iráni háború fejleményeiről, ugyanis alig...

Emberölés miatt indult nyomozás a kényszersorozott kárpátaljai férfi halála miatt

Családja szerint Reban Zsoltot korábban többször is alkalmatlannak minősítették...

Julius Evola a felforgató zsidó törekvésekről

A szombati Irán elleni támadás jól rámutat a zsidó...

Kategóriák

HVIM: Támadás alatt a tradicionális világ utolsó bástyája

A tradicionális világ maradékát támadja a cionista világhatalom: aljas...

Meghalt-e Ali Khamenei? Látványos felvételeken Irán második ellentámadása (Cikkünk folyamatosan frissül)

Folytatjuk előző cikkünket az amerikai-izraeli-iráni háború fejleményeiről, ugyanis alig...

Emberölés miatt indult nyomozás a kényszersorozott kárpátaljai férfi halála miatt

Családja szerint Reban Zsoltot korábban többször is alkalmatlannak minősítették...

Julius Evola a felforgató zsidó törekvésekről

A szombati Irán elleni támadás jól rámutat a zsidó...

Izrael megtámadta Iránt, kirobbantják a világháborút? (Cikkünk folyamatosan frissül)

Ma hajnalra Izrael megtámadta Iránt, az USA-val karöltve, annak...

Az ukrán olajat is a Barátság kőolajvezeték szállította

Nemcsak az orosz, hanem az eddig kevéssé ismert módon...

Kutatások megerősítették, hogy tényleg történt fölrengés Jézus keresztre feszítése alatt

Geológusok egy csoportja a Holt-tenger közelében található üledékrétegek vizsgálata...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55