vasárnap, április 12, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Már biztos, hogy kitiltják a transznemű sportolókat az Olimpia női versenyeiről

Imane Helif korábban bejelentette, hogy folytatja a versenyzést, és a 2028-as Olimpián újabb érmet akar nyerni – nyilván nők között. Tervét úgy tűnik, nem valósíthatja meg, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) teljes körű tiltást vezet be a transznemű nők számára a női kategóriákban minden sportágban.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Transznemű sportolók nem vehetnek részt a női versenyszámokban az olimpián – jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Kirsty Coventry, aki korábban elkötelezte magát a női kategória „védelme” mellett. A döntés egy átfogó tudományos felülvizsgálat eredményeként született, amely a férfi nemi eredetből fakadó biológiai előnyöket vizsgálta, közölte.

A Telegraph írása szerint a NOB jelenlegi irányelvei azt tartalmazzák, hogy az egyes sportágak önállóan dönthetnek transznemű sportolók részvételéről, de eddig az volt az ajánlás, hogy transznemű nők csak akkor indulhatnak, ha igazoltan csökkentették tesztoszteronszintjüket. Az új, szigorúbb szabályok azonban átfogó tiltást vezetnek be, és a változás érintheti az úgynevezett szexuális fejlődési különbséggel rendelkező sportolókat is.

A párizsi olimpián két bokszoló, az algériai Imane Khelif és a tajvani Lin Yu-Ting aranyérme is vitát váltott ki. Mindkettejükkel előfordult korábban, hogy nem engedték őket versenyezni a boksztornákon, miután nem feleltek meg a nemi alkalmassági feltételeknek. Ám az olimpián mégis indulhattak és győztek.

Coventry hangsúlyozta, hogy a döntés meghozatala során figyelembe vették a tudományos szempontokat és az egyes nemzetközi szövetségek munkáját is. „A célunk nem a kizárás, hanem a tisztességes és biztonságos női kategória megőrzése az olimpiai sportban” – fogalmazott a NOB elnöke.

 


Helif, az algériai férfi bokszoló ismét a nők között szándékozik indulni a 2028-as olimpián

Iman Helif nem merte magát genetikai vizsgálatoknak alávetni, ezért kitiltották a női bokszból

(Magyar Hang nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az izraeli rendőrök próbálták megakadályozni a húsvét megünneplését Jeruzsálemben

Újabb zsidó-keresztény gyöngyszem. Jeruzsálemben a húsvét megünnepléséhez tartozó Szent...

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Kategóriák

Az izraeli rendőrök próbálták megakadályozni a húsvét megünneplését Jeruzsálemben

Újabb zsidó-keresztény gyöngyszem. Jeruzsálemben a húsvét megünnepléséhez tartozó Szent...

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55