Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
rabló cigányok

„Fasza gyerek vagy, nem borultál meg, akárhogy ütöttünk, jó gyerek vagy!” – mondták a rabló cigányok a verés után

Másfél héttel ezelőtt az örkényi vasútállomás közelében rabló cigányok kifosztottak egy fiatalt, majd csoportosan megverték. A négy elkövetőt még aznap elfogták.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A társaság vezére, a 35 éves Cs. Ferenc cigarettát kért a fiútól, majd röviddel később intett társainak – a 26 éves R. Zsoltnak, a 27 éves L. Istvánnak és a 19 éves T. Krisztofernek –, hogy csatlakozzanak hozzá.

A négyes körbefogta a fiatalt, és felszólították, hogy »pakolja ki, amije van«, különben »elássák, levágják a kezét-lábát«. A fenyegetés hatására a rettegő fiatal engedelmeskedett, és átadta a telefonját, a bankkártyáját és a fejhallgatóját is a támadóknak. Azt hihette, ezzel véget ér a rémálom, ám Cs. Ferenc ekkor egy kést vett elő a zsebéből, és azzal fenyegette meg, hogy leszúrja

– közölte a rendőrség.


 

A fiatalember értetlenül kérdezte, hogy miért nem engedik el a rabló cigányok, ha már mindent odaadott, de a válasz egy ökölcsapás lett. Ekkor R. Zsolt és L. István is nekirontottak, és hárman együtt folytatták az ütlegelést. A végén Cs. Ferenc váratlanul kezet fogott áldozatával, majd átölelte és azt mondta:

Fasza gyerek vagy, nem borultál meg, akárhogy ütöttünk, jó gyerek vagy!

Ezután a rabló cigányok távoztak, és sorsára hagyta a megvert és kirabolt fiút. A fiatal először hazament, majd orvoshoz fordult. Miután ellátták a sérüléseit, bement a rendőrségre és feljelentést tett.

A dabasi nyomozók még aznap azonosították, hogy kik voltak a rabló cigányok, és el is fogták őket. Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük. A bíróság elrendelte a támadók letartóztatását.

Balesetet okoztak a részeg cigányok, majd rátámadtak a vétlen sofőrre

Droggal és szamurájkarddal érkezett a késes támadó a budapesti óvodához (+VIDEÓ)

Cigánybűnözés: fiatalkorúak vertek halálra egy férfit Hajdúnánáson

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

telegram

Gyerekek előtt mutogatta a s*ggét egy buzeráns; ombudsmani eljárás indult a Bűnvadászok ellen; embercsempészekkel működik együtt a migránsmentő Sea-Watch – Telegram-posztjaink (2026.07.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 26.

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.