Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Epstein Ehud Barak

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából pedofilhálózatot működtető, állítólagos öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein ügyében. Az egyik legismertebb áldozata – aki gyanús körülmények között szintén öngyilkos lett állítólag, miután túlélt egy „véletlen” autóbalesetet – emlékiratokat hagyott hátra, melyekben leírja mindazon brutális bántalmazásokat, amiket Epstein révén kellett elszenvednie. Az iratok bővebb tartalmát még nem tették közzé, azt azonban igen, hogy a beszámoló szerint mely izraeli miniszterelnök erőszakolta meg és bántalmazta brutális módon több alkalommal. Minden jel arra utal: a hálózat létrehozását a Moszad rendelhette meg.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Virginia Roberts Giuffre Jeffrey Epstein egyik áldozata, aki alig fél éve halt meg a hivatalos álláspont szerint öngyilkosság révén – annak ellenére, hogy korábban elmondta, ha majd egyszer csak meghal, az biztos nem öngyilkosság lesz. Giuffre a posztumusz megjelenő emlékiratában arról számolt be, hogy egy befolyásos politikustól brutális veréseket és nemi erőszakot kellett elszenvednie több alkalommal is.

A „Nobody’s Girl: A Memoir of Surviving Abuse and Fighting for Justice” (Senki lánya: Emlékirat a bántalmazás túléléséről és az igazságért vívott harcról) című könyvében Giuffre elmeséli, hogyan könyörgött Epsteinnek, hogy avatkozzon közbe, miután a „jól ismert miniszterelnök” borzalmas kínzásoknak vetette alá, és arra kényszerítette, hogy az életéért könyörögjön,

Epstein azonban ridegen közölte vele, hogy ez „egyszerűen a munkája része”.

„A támadás után többé nem maradhattam naiv. Miután ilyen kegyetlenül bántak velem, és láttam, mennyire közömbös Epstein a félelmemet látva, be kellett látnom, hogy Epstein csak manipulációból osztogatta a dicséreteit, hogy engedelmes maradjak” – írta Giuffre. – „Epsteint csak önmaga érdekelte.”

Giuffre „a Miniszterelnöknek” nevezte a férfit, mert félt a megtorlástól, ha felfedi a kilétét – bár korábbi bírósági irataiban már megnevezte Ehud Barak volt izraeli miniszterelnököt, mint azon elit személyek egyikét, akik megerőszakolták őt. Barak ezeket a vádakat ismételten tagadta.


Giuffre elmondása szerint először 2002-ben, 18 éves korában találkozott a „Miniszterelnökkel” Epstein magánszigetén, ahol a férfi erőszakosan viselkedett vele.

Leírta, hogy a férfi többször is addig fojtogatta, amíg elvesztette az eszméletét, hogy félelemben tartsa, de más erőszakot is alkalmazott rajta – mindezt részletesen ismerteti emlékiratában.

A politikus „kegyetlenebbül erőszakolt meg, mint bárki korábban” – mondta Giuffre, hozzátéve, hogy azonnal Epsteinhez rohant, és könyörgött neki, ne küldje vissza a miniszterelnökhöz.

Epstein azonban közönyösen reagált, és csak annyit mondott: „Ilyet néha ki kell bírni.”

Epstein állítólag később megszervezett Giuffre számára egy második találkozót is a zsidó miniszterelnökkel, ezúttal a magánrepülőgépén, a Lolita Expressen, egy kabinban. Giuffre végig attól rettegett, hogy újabb erőszak éri.

Az áldozat bevallotta, hogy a traumatikus események előtt még megpróbált bízni Epsteinben, azt gondolva, hogy törődik a lányokkal – ám Ehud Barak kezétől elszenvedett bántalmazások iránti teljes közönyét látva kénytelen volt szembesülni az igazsággal.

„Akkor még nem tudtam, de a második találkozásom a Miniszterelnökkel számomra a vég kezdete volt” – mondta Giuffre, hozzátéve, hogy ezután abbahagyta a fiatal lányok toborzását Epstein számára, amit korábban kényszer hatására tett.

Giuffre emlékirata, amelyet még áprilisi halála előtt írt, a jövő héten jelenik meg, és részletes beszámolót nyújt arról a borzalmas megpróbáltatásról, amit befolyásos emberek keze által kellett elszenvednie. Giuffre 41 éves volt, amikor meghalt.

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/05/03/apja-szerint-nem-ongyilkos-lett-az-epstein-ugy-aldozata/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/04/26/az-epstein-ugy-legismertebb-aldozata-hirtelen-ongyilkos-lett-miutan-tulelt-egy-autobalesetet/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/01/04/mutatjuk-hogy-kiket-hagytak-le-elegansan-epstein-listajarol-dokumentumok/

(PressTV nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.