szombat, december 6, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

LMBTQP-tábor: A nyitottság jegyében a gyerekeknek a felnőttekkel kellett fürdeniük

Egy baszk kulturális tábor heves kritikák kereszttüzébe került, miután a táborban részt vevő gyerekek zavaró magatartásról számoltak be a táborvezetők részéről, többek között arról, hogy kénytelenek voltak meztelenül zuhanyozni velük együtt. Az Euskal Udalekuak által szervezett tábor augusztus 8. és 23. között került megrendezésre a kisvárosban, Bernedóban, és egy transzaktivista vezette, aki korábban azt állította, hogy „indoktrinálja” a gyerekeket.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A tábor honlapja szerint az Euskal Udalekuak egyik fő célja, hogy „segítsen a gyerekeknek a baszk nyelvű életvitelben, megmutassa nekik, hogy a baszk nyelv hasznos eszköz a mindennapi életben, és összehozza a baszk területről érkező gyerekeket, hogy a nyári táborokból a lehető leggazdagabb képet vigyék haza a baszk nyelvről és kultúráról”.

A tábor tevékenységei azonban állítólag túlmutattak a nyelvi és kulturális elmélyülésen, és egy önmagukat „transzfeministáknak” nevező csoport szemszögéből a „szexuális sokszínűség”, tehát az LMBTQP ünneplésére is sor került.

A múlt hónap végén a spanyol média arról számolt be, hogy a Bernedo táborban részt vevő több gyermek is levelet írt szüleinek, amelyben beszámoltak a táborvezetők által kezdeményezett nem megfelelő és szexuális jellegű helyzetekről. Mivel a gyermekek mobiltelefonjait elvették (amivel alapvetően nem lenne baj, ha ez jó okkal történne), a kézzel írt levél volt az egyetlen kommunikációs eszközük. A családok elmondása szerint ezekből a levelekből zavarba ejtő képet kaptak arról, mi történik a táborban.

Egy fiatal lány állítólag levelében azt írta édesanyjának, hogy a táborozóknak meztelenül, felnőtt tanácsadók mellett, vegyes nemű létesítményekben kellett zuhanyozniuk. A levél szerint a tanácsadók azt mondták, hogy a cél az volt, hogy segítsék a gyerekeket leküzdeni a testük iránti szégyenérzetüket, és elősegítsék a “szexpozitív” nevelést. Végül csak azért változtattak a szervezők ezen a gyakorlaton, mert a gyerekek fellázadtak.

A további levelekből kiderül, hogy a táborban minden tükröt lefestettek, hogy a gyerekek ne láthassák a tükörképüket. Ez állítólag a tábor által propagált „testpozitivitás” koncepció jegyében történt. A gyerekek szerint az egyik tükörre egy meztelen, széttárt lábú nő rajzát festették, amelyhez a „Jó étvágyat!” feliratot írták.

A táborban igen bizarr “játékokat” játszattak a gyerekekkel. Egy résztvevőnek az egyik szervező lábujját kellett szopogatnia, míg egy másiknak le kellett tolnia a nadrágját az egész tábor előtt.

A tábor helyszínéül szolgáló település lakói szerint gyakran látták a táborvezetőket meztelen felsőtesttel sétálni a városban, meztelenül fürödni az uszodában, sőt, a gyerekek előtt is marihuánát szívni – írja az El Correo Vasco. De mint fentebb említettük, az is kiderült, hogy a tábor egyik szervezője, Aner Peritz Manterola egy gyermekeket indoktrináló LMBTQP-lobbista volt.

Peritz, a táborszervező…

Egy februárban írt esszéjében Peritz megerősítette, hogy kifejezetten a gyermekeket akarta ideológiája felé fordítani. „Gyermekek és nemi esszencializmus” című esszéjében Peritz azzal érvelt, hogy „ez a születési identitásokról való gondolkodásmód patologizáló, stigmatizáló és queerfób”, és hogy a társadalom nem a természet, hanem a brutalitás és a szocializáció rendszerén keresztül kényszeríti a „ciszheteronormativitást” a gyermekekre.

Nevezzük indoktrinációnak. Transmaribollo indoktrinációt akarunk végrehajtani, és készek vagyunk rá. Ez nem vicc volt; a visszhangok igazak voltak – mi tényleg azt akarjuk, hogy „a gyerekeiteket homokossá tegyük” (nekünk nincsenek gyerekeink), hogy ne heteroszexualizáljátok őket, ahogy velünk tettétek. Nem sikerült teljesen. És mi is rendelkezünk pedagógusi diplomával” – zárta Peritz.

A növekvő ellenállás közepette az Euskal Udalekuak a hónap elején közleményt adott ki, amelyben védelmébe vette táborvezetőit és oktatási módszereit. A szervezet a szülők felháborodásának egy részét „transzfóbiának” minősítette, és kijelentette, hogy a Bernedo program „oktatási célú” és „transzfeminista értékeken” alapul, amelyek célja „biztonságos tér létrehozása minden identitás és mindenféle test számára” a gyermekek körében. Szerintük a nevelés ezirányú részében teljesen normálisak a szexualizáló foglalkozások és a közös zuhanyzások…

A Bernedo tábor körüli vita tovább fokozódott, miután a helyi hatóságok megerősítették, hogy a helyszínen már folyik a nyomozás gyermekek szexuális bántalmazásának gyanúja miatt.

A zarautzi rendőrség megerősítette, hogy tavaly december óta nyomoznak az Euskal Udalekuak ügyében, miután panaszok érkeztek a táborban történt „kiskorúakkal szembeni szexuális bántalmazásokról”. A nyomozás állítólag akkor kezdődött, amikor egy szociális munkás jelentést tett három nevelt gyermek nevében, akik 2021 és 2024 között részt vettek a Bernedo táborban.

A vádak súlyossága ellenére a rendőrség nem utasította a tábort a bezárásra, és a szervezők folytathatták a tevékenységüket a 2025-ös szezonban is.

Október 6-án a baszk regionális kormány is megerősítette, hogy a csoport megsértette a törvényt, és soha nem volt hivatalosan bejegyezve. A kormány bejelentette, hogy korlátozásokat és szabályozásokat tervez bevezetni a fiatalok táboraira vonatkozóan, hogy biztosítsa, hogy az eset ne ismétlődhessen meg.


Baszk antifasiszták támadtak a spanyol falangistákra – Interjú az érintettekkel

Spanyolország első LMBTQP gyerektábora – Az alapvető szükségleteket sem biztosították

(Reduxx nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Betelik a pohár a lengyeleknél? Nem kérnek az ukrán menekültekből?

Lengyelország két részre szakad ukrán kérdésben? Az egyik fele...

Elege van az USA-nak abból, hogy ők védik Európát?

Miközben Európa Amerika bábjává vált a második világháború után,...

A pénz digitalizálása fegyverként használható – Letiltották az AfD számláit

Novemberben több német szövetkezeti bank megszüntette az Alternative für...

Katonai drónok üldözték Zelenszkij repülőgépét Dublinban

Négy nagy méretű katonai drón üldözte Volodimir Zelenszkij elnök...

Kategóriák

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Betelik a pohár a lengyeleknél? Nem kérnek az ukrán menekültekből?

Lengyelország két részre szakad ukrán kérdésben? Az egyik fele...

Elege van az USA-nak abból, hogy ők védik Európát?

Miközben Európa Amerika bábjává vált a második világháború után,...

A pénz digitalizálása fegyverként használható – Letiltották az AfD számláit

Novemberben több német szövetkezeti bank megszüntette az Alternative für...

Katonai drónok üldözték Zelenszkij repülőgépét Dublinban

Négy nagy méretű katonai drón üldözte Volodimir Zelenszkij elnök...

Honfoglalás kori harcosok gazdag sírjait tárták fel régészek Kecskemét határában

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55