csütörtök, április 16, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kutyaviadal miatt tartóztatták le a fiatalkorú cigányokat

A médiában szeptember végén jelent meg egy videó, amin egy illegális kutyaviadal látható. A KR NNI Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya feljelentés alapján büntetőeljárást indított, a fiatalkorú cigánybűnözők ellen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A nyomozóknak sikerült azonosítani a felvételen szereplő “fiatalokat”, és azt is megállapították, hogy a videó hol készült, és azt ki rögzítette. A 15, 16 és 17 éves cigányok Heves vármegye egyik községében követte el a bűncselekményt. Míg ketten egymásnak ugrasztottak két kutyát, harmadik társuk ezt videóra vette. Az eddigi adatok szerint nem rendszeres, hanem egyszeri elkövetésről van szó. A nyomozók azt is kiderítették, hogy a felvételen egy kutyaviadal esemény szerepel, amit azonban nemrég tettek nyilvánossá a neten.

A rendőrök mindhárom elkövetőt október 2-án fogták el. Egyiküket Egerben, ahol iskolába járt, a másikat Heves vármegyében nagymamájánál, míg a harmadikat Budapesten. Mindegyiküknél kutatást hajtottak végre. A felvételen szereplő kutyákat ugyan nem találták meg, de két olyan ebet igen, amelyek rossz, lesoványodott állapotban voltak. A rendőrök az ebtartás szabályainak megszegése, valamint az állatok állapota miatt értesítették a kormányhivatalt, akik állatmentőkön keresztül intézkedtek a kutyák elszállításáról és megfelelő elhelyezésükről.

A tinédzserkorú cigánybűnözők a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki tiltott állatviadal szervezése és állatkínzás miatt. A fiatalok vallomásukban elmondták, hogy csak arra voltak kíváncsiak, hogy melyik kutya az erősebb. Azóta mindkét eb meg is szökött tőlük.

Az eljárás során a fiatalkorúak szabadlábon védekeznek.


Harci kutyákat uszított állatokra egy dombóvári cigány

Folyik az utóbbi idők legnagyobb kutyaviadalos büntetőpere

(Police nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kategóriák

Bencsik András: A fideszes közvélemény-kutatók az orránál fogva vezették Orbán Viktort

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője arról beszélt szerdán az Ultrahang...

Zelenszkij április végére ismét üzembe állhat a Barátság kőolajvezet

A Barátság kőolajvezeték április végére újra üzembe állhat, közölte...

Szexuális zaklatás vádja miatt mondott le a kaliforniai demokrata kormányzójelölt

Eric Swalwell demokrata képviselő kedden hivatalosan is lemondott a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55