szombat, október 4, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az Attila Védvonal emlékezete egész Magyarországé

A HVIM idén 13. alkalommal szervezte meg az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúrát, melyen több, mint 400 túrázó indult. Ez a rendezvény zárta le a Hadak Útja Túrasorozatot is, ami keretbe foglalja a HVIM által szervezett emléktúrákat. Alább a vármegyések beszámolóját közöljük változatlanul.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ahogy minden évben, kicsit idén is más volt az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra. Célunk a folyamatos megújulás, hogy a többszöri teljesítés után se váljon unalmassá az esemény. Többek között ezt segíti az is, hogy minden évben új arculattal jelentkezünk, de folyamatosan ötletelünk azon, hogy milyen újítást vezessünk be a következő alkalommal.

Talán ez is hozzájárul a rendezvény sikeréhez, ugyanis évről évre többen jönnek el és emlékeznek meg a második világháborúban elesett katonahősökről. Minden évben jönnek új teljesítők, de az ismerős arcok sem maradnak el, ez talán mutatja, hogy többedjére sem válik unalmassá a túra. A részvevők száma minden évben rekordot dönt, idén több, mint 400 ember indult el a két táv valamelyikén, a teljesítők listájával hamarosan jelentkezünk. A rendezvényünknek már nemzetközi szinten is híre ment, évről évre egyre több a német teljesítő is. Ők a hazájukban nem emlékezhetnek meg a hősi halottjaikról, ezért is olyan népszerű köreikben a Kitörés 60, illetve most már az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra is.


Külön öröm számunkra, hogy rengeteg a fiatal résztvevő, de nagyon sok család közösen vesz részt a túrán, így a legkisebb korosztály is jelen van. Ebben a beteg világban különösen fontos, hogy a celebek helyett olyan heroikus példaképeket állítsunk gyermekeink elé, mint amilyenek a hazánkat, és Európát védő magyar és német katonák voltak. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy majd legyen kinek átadni a zászlót.

Ahogy minden évben, idén is voltak a túrához tartozó kísérőprogramok. Este ismét színvonalas koncertet adott Vári-Kovács Péter, aki katonadalokkal és nemzeti rock slágerekkel szórakoztatta a megfáradt túrázókat. Emellett második alkalommal szerveztük meg az Attila Védvonal Harci Versenyt, melynek keretében a túrázóknak minden ellenőrzőponton egy feladatot kellett teljesíteniük, mellyel ingyenes részvételt nyerhettek a jövő évi túrára vagy akár a teljes Hadak Útja Túrasorozatra is.

Ugyanis az Attila Védvonal nemcsak magában áll, hanem az utolsó állomása a Hadak Útja Túrasorozatnak, mely összefogja a HVIM által szervezett túrákat. Az egész éven át tartó kihívásnak 42-en vágtak neki, közülük végül 16 ember teljesítette mindegyik túránkat. Az ő kitartásukat külön éremmel jutalmaztuk. Aki lemaradt valamelyik túránkról, az se csüggedjen, hamarosan kihirdetésre kerül a 2026-os Hadak Útja Túrasorozat, melynek vége 2026 szeptember 19-én, a XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra lesz.

Talán az Attila Védvonal sikerét legjobban az fejezi ki, hogy olyannyira megkerülhetetlen része lett a hazánkban zajló, második világháborús harcokra való megemlékezésnek, hogy a története még egy emléktáblán is helyet kapott. A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület ugyanis újabb emléktáblát avatott az isaszegi temetőben, ami a település védelmében elhunyt, név szerint ismert magyar katonáknak állít emléket. Ennek aljára került egy rövid ismertető a túránkról, amit ezúttal is nagyon köszönünk Alkay Zsolt Kalóznak és a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesületnek.

Az emléktábla felavatására a 19 km-es rövid táv rajtolása előtt került sor, ahol Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnöke is  elmondta a megemlékező beszédét. Kiemelte, hogy nem gondolta volna, hogy valaha is FAM-mal kerül egy táblára a neve. Ugyanis a most felavatott emléktábla másik fele már májusban elkészült, azon pedig helyett kapott, hogy az első hazai második világháborús emlékművet Farkas Attila Márton és édesapja avatta fel, még 1984-ben. Továbbra sem lesz a barátunk FAM, főleg, hogy a balliberális megmondóember rendszeresen köszörüli a nyelvét László András munkásságán és a metafizikai tradicionális iskolán, de, ha valakinek van pozitív tette, azt nem vitatjuk el. A mi célunk pedig az, hogy mindenki méltóképpen emlékezzen meg az elesett magyar katonákra, nem kisajátítani szeretnénk a megemlékezés jogát, hanem népszerűsíteni a hőstettüket a társadalomban.

De nem valósulhatott volna meg a túra a többi szervezet nélkül, akik egy-egy ellenőrzőpont biztosításával járultak hozzá a túra sikeréhez. Ők minden évben maximálisan kitesznek magukért: igényesen és érdekesen rendezik be az ellenőrzőpontokat, emellett pedig hatalmas ellátmánnyal várják a túrázókat.
Ezúton szeretnénk mégegyszer megköszönni a segítséget az alábbi szervezeteknek:

  • Magyar Életvédők Egyesülete
  • Magyar Önvédelmi Mozgalom
  • Mi Hazánk Ifjai
  • Mi Hazánk Honvédelmi Kabinetje
  • Szabad Betyárok
  • Szent László Aranyos Szegellete Egyesület
  • Vircsik András Baráti Kör

További képek a rendezvényről:

Igazi ritkaságokat bemutató fegyverkiállítás az Attila Védvonal Túrán (+VIDEÓ)

Az eső ellenére is több mint 200-an léptek a hősök nyomába az Attila Védvonal Emléktúrán (videó)

Kulisszák mögötti videós-képes beszámoló: Attila Védvonal Emléktúra 2020-ban is hatalmas siker volt

 

(HVIM nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Orbán a befagyasztott orosz vagyon felhasználásáról: “Nem vagyunk tolvajok”

Koppenhágában komoly vita zajlott a befagyasztott orosz vagyon felhasználásáról....

Az 1800-as évek óta először végezhetnek ki egy női elítéltet

A Tennessee-i Legfelsőbb Bíróság 2026. szeptember 30-ára tűzte ki...

A Hamász továbbra is hajlandó békét kötni, de “valaki” mindig megakadályozza azt

Persze ezt is halálos fenyegetések előzték meg, amikor pénteken...

Egy újabb évvel meghosszabbította az EU az oroszellenes szankcióit

Az Európai Unió egy évvel meghosszabbította Oroszország elleni szankcióit...

Kategóriák

Orbán a befagyasztott orosz vagyon felhasználásáról: “Nem vagyunk tolvajok”

Koppenhágában komoly vita zajlott a befagyasztott orosz vagyon felhasználásáról....

Az 1800-as évek óta először végezhetnek ki egy női elítéltet

A Tennessee-i Legfelsőbb Bíróság 2026. szeptember 30-ára tűzte ki...

A Hamász továbbra is hajlandó békét kötni, de “valaki” mindig megakadályozza azt

Persze ezt is halálos fenyegetések előzték meg, amikor pénteken...

Egy újabb évvel meghosszabbította az EU az oroszellenes szankcióit

Az Európai Unió egy évvel meghosszabbította Oroszország elleni szankcióit...

Egy új, hibrid drónnal folytatja a népirtást Izrael

Korábbi cikkünkben már kifejtettük, hogy manapság már kezdenek a...

Több mint 70%-a orosz eredetű az ukrán gáznak

Az ExPro Consulting gázpiaci adatai szerint az Ukrajna által...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55