Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Auróra palesztinpárti

Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség, hogy a szélsőbaloldal kiáll Palesztina mellett, holott korábban a baloldal cionista, míg a nemzeti oldal mindig is palesztinpárti volt. Most a méltán hírhedt, szélsőbaloldali Auróra klub fog palesztinpárti rendezvényt szervezni, a befolyt összeget pedig egy palesztin szervezetnek fogják adni. Ezen persze egyből felháborodtak a cionisták, főként, hogy az Auróra klubot alapító Marom Klub Egyesület tagja a Magyarországi Cionista Szövetségnek is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A magyarországi cionista zsidó közösségben az elmúlt hetekben nagy vihart kavart „A palesztinok és zsidók közös emberiességéért” címmel megjelent petíció, mely a zsidó és a palesztin nép közti békét követeli, ezzel szembemenve a Netanjahu féle irányvonallal. Később kiderült, hogy a petíció értelmi szerzői Surányi Ráchel szociológus, Jónás Vera zenész, Steiner Kristóf író és Schönberger Ádám, az Auróra vezetője, voltak. Az Auróra két nappal az október 7-i támadás második évfordulója előtt – most újabb palesztinpárti akciót hirdetett meg az Aurórában.

Palesztinpárti zsibvásárt szervez a szélsőbalos Auróra

„Újra megtartjuk a jótékonysági zsibvásárunkat, ahol ruhák, kiegészítők, használati tárgyak és még sok más közül válogathatsz,

a vásáron befolyt összeget pedig elsősorban a Medical Aid for Palestine szervezetnek továbbítjuk, de magánszemélyeket is támogathatsz majd. ”

– olvasható az Auróra Solidarity for Palestine – Fundraiser Flea Market and Talk nevet viselő eseményének leírásában. Az esemény szervezői szerint a helyszínen támogatói plakátok vásárlására is lesz lehetőség, és a zsibvásár mellett egy interaktív beszélgetésre is várják a résztvevőket. 

„Te is elmondhatod, hogyan látod és éled meg a helyzetet, és ahol közösen végigvesszük az itthoni cselekvés lehetőségeit. ”

– tették hozzá a szervezők.

„Az egyre agresszívabb dezinformációs háborúban nehéz átlátni, mi történik pontosan Palesztinában, de az tagadhatatlan tény, hogy a helyzet egyre súlyosabb, az ártatlan áldozatok száma pedig folyamatosan növekszik.

Ha a hírek hallatán neked is görcsbe rándul a gyomrod a tehetetlenségtől, várunk október 5-én az Aurórába!”

– zárták az esemény leírását.

Háborognak a cionisták

A sors fintora, hogy az Auróra a zsidó Marom Klub Egyesületnek a projektje, ami ráadásul a Magyarországi Cionista Szövetség egyik tagszervezete. A szervezet közleményt adott ki az eseménnyel kapcsolatban, melyben elhatárolódnak a rendezvénytől, valamint siránkoznak az október 7-i események 1200 áldozata miatt. Azonban arról ismét megfeledkeztek beszélni, hogy 2023. október 7-e óta a zsidók több, mint 60.000 palesztin civilt megöltek, melynek körülbelül egyharmada gyermek. És akkor mennyi palesztin áldozata lehetett a zsidóknak az előző évtizedekben?

A Magyarországi Cionista Szövetségen kívül a Likud Magyarország Egyesület is közleményt adott ki. Ők már nemcsak az Auróra eseményétől határolódtak el, hanem éles kritikát fogalmaztak meg a Magyarországi Cionista Szövetséggel és  közleményükkel kapcsolatban is, mely szerintük nem elég határozott. Ezért, az izraeli kormánypropaganda terjesztésével foglalkozó egyesület a Cionista Világszervezethez fordul és kezdeményezi a Marom kirúgását, valamint a szükséges intézkedéseket a Magyarországi Cionista Szövetség vezetésének mulasztásai ügyében. Tipikus házmesterek…

A radikális baloldal hálózata, avagy a Szabad Terek

Izrael a halálbüntetés bevezetésével sújtaná a palesztin harcosokat

(Neokohn nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.