szerda, április 8, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Öt év börtönre ítéltek egy szombathelyi nőt, aki brutálisan bántalmazta kéthetes síró gyermekét

Csecsemőbántalmazás: a vád szerint a szombathelyi nőt idegesítette kéthetes lányának sírása, ezért több alkalommal rázogatta, dobálta, befogta a száját, vagy éppen a matracba nyomta a fejét, a durva és erőszakos bánásmód mérlege pedig élethosszig tartó súlyos fogyatékosság. A csecsemő agyában olyan mértékű elhalás keletkezett, hogy azon túl, hogy soha nem fog megtanulni se látni, se járni, se beszélni, még az is kérdéses, hogy hosszú távon életben marad-e. Bár tetteit beismerte a nőszemély, mindezek után enyhítésért fellebbezett, ami önmagában felháborító, hiszen a saját gyermekét egy életre teljesen megnyomorította.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A hónaljánál fogva megragadta, majd közepes erővel megrázta a síró gyereket úgy, hogy a csecsemő feje előre-hátra, jobbra, balra csapódott. Volt, amikor befogta a csecsemő száját, de olyan is, hogy pelenkázás közben durván lefogta a lábát. Előfordult az is, hogy bedobta a kiságyba, majd a csecsemő fejét a matracba nyomta. Az eset egy szombathelyi lakótelepen történt, a helyieket megrázták a történtek. A vád szerint az apa többször is észlelte, hogy az anya erőszakosan bánik a gyermekkel, mégsem kért segítséget.

A bántalmazás következtében maradandó fogyatékosságot szenvedett el a baba: soha nem fog tudni beszélni, járni, látni, az agyi területek kiterjedt elhalása miatt soha nem lesz képes önmaga ellátására, sorolta a bíró. Ágyban fekvő betegként 24 órás ellátásra és ápolásra szorul, a hosszú távú túlélési esélyei pedig minimálisak.


Mindkét szülő beismerte tettét. Az apának kiskorú veszélyeztetése miatt kellett felelnie, őt jogerősen 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság, az anyát pedig életveszélyt okozó testi sértés miatt. 5 év szabadságvesztésre, és 5 év közügyektől való eltiltásra ítélték. Az anya enyhítésért fellebbezett.

A bántalmazott gyereket kiemelték a családból, jelenleg intézetben van.

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

15 évesen szült a gimi mosdójában, majd hagyta meghalni gyermekét – 4 év javítóintézeti nevelést kap

Jászkisér: Lebuktak a szülők, akiknek babáján csonttörés, fertőzés, égési sérülés és alultápláltság nyomait találták

28 ügyvéd közül egy se vállalta el a gyermekgyilkos miskei cigány ügyét

Idegesítette a gyereksírás, földhöz vágta 5 hónapos babáját a bajai “apa” – a csecsemő a kórházban életét vesztette

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Élőlánccal alkotnak a civilek Irán energetikai létesítményei körül

Nők és gyerekek milliói alkotnak élőláncot Irán energetikai létesítményei...

Megkezdődött a szabadkőműves bérgyilkos-hálózat elleni per Franciaországban

Franciaország egyik legnagyobb és legösszetettebb bűnügyi pere kezdődött meg...

Borvendég Zsuzsanna: A Fidesz lesz felelős az esetleges bukásáért, nem a Mi Hazánk

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje...

Időseket kínzott a szír migráns Svédországban

Megdöbbentő módon komoly priusza ellenére felvették Svédországban egy otthoni...

Kategóriák

Élőlánccal alkotnak a civilek Irán energetikai létesítményei körül

Nők és gyerekek milliói alkotnak élőláncot Irán energetikai létesítményei...

Megkezdődött a szabadkőműves bérgyilkos-hálózat elleni per Franciaországban

Franciaország egyik legnagyobb és legösszetettebb bűnügyi pere kezdődött meg...

Borvendég Zsuzsanna: A Fidesz lesz felelős az esetleges bukásáért, nem a Mi Hazánk

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje...

Időseket kínzott a szír migráns Svédországban

Megdöbbentő módon komoly priusza ellenére felvették Svédországban egy otthoni...

„Egy nap mindannyiótokat elégetünk” – 2025-ben is csúcsra járatták a keresztényellenességet Izraelben a zsidók (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, mely a zsidók részéről, Izraelben történt keresztényellenes...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55