hétfő, február 23, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Így biztosította a magyar rendőrség egy nemzetközi terrorszervezet rendezvényét

2025. szeptember 29-én, hétfőn délelőtt újabb tárgyalásra került sor a transznemű antifa terrorista Simeon Ravi Trux (Maja) ügyében, ahova szokás szerint maszkos külföldi antifák érkeztek tüntetni, ám egyvalami mindenképp változott: ezúttal már a hatályos jogszabályok alapján terrorszervezetként. A rendőrség azonban nemhogy nem tartóztatta le a bűncselekményt elkövető résztvevőket, de még a rendezvényt sem oszlatta fel. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy hasonlóan sikeres lett az Antifa terrorszervezetté nyilvánítása, mint a Budapest Pride betiltása. A Fővárosi Törvényszék előtti területről az előző alkalmakhoz hasonlóan a HVIM szorította ki a szélsőbaloldali csürhét.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Budapest Pride “betiltása” után sejthető volt, hogy az Antifa mozgalom terrorszervezetté nyilvánítása is csak egy újabb gumicsont. Valóban így történt, ugyanis már a hétvégén megjelent az erről szóló kormányrendelet, ám a hétfő reggeli Antifa-tüntetés az előzőekhez hasonlóan lezajlott bármiféle rendőri intézkedés nélkül – holott már a korábbiak esetében is jogsértő módon takarták el az arcukat a bátor antifák.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, lévén, hogy nem messze a terroristák gyűlésétől demonstrációt tartottak a 2023-as Antifa-terrortámadások áldozatai mellett, arra kérték a helyszínen szép számmal jelen lévő rendőröket, hogy intézkedjenek az Antifa tüntetés bűncselekményt megvalósító résztvevőivel szemben.

@hvim_64 Úgy tűnik, hogy t*rrorszervezetek is zavartalanul tüntethetnek Magyarországon…#hvim #budapest #protest #nekedbelegyen #maja ♬ eredeti hang – Hatvannégy Vármegye

A “rend őrei” azonban a gyülekezési törvényre hivatkozva továbbra is biztosítani kívánták a rendezvényt, tekintet nélkül arra, hogy annak résztvevői hányféle bűncselekményt követnek el. Arról már nem is beszélve, hogy az antifák most is folytatták a halálos fenyegetőzésüket a velük szemben kiálló vármegyés demonstrálók ellen.


Az iskolából, amely mellett közvetlenül lármáztak az antifák, a délelőtt folyamán az igazgató is kijött szólni, hogy nem ez az első alkalom, hogy az oktatást zavarják a hangfalak bömböltetésével. Bár ezek után a rendőrök nem engedték a hangszórók használatát, a szélsőséges csürhe utána valamiféle edényekkel igyekezett minél hangosabban csörömpölni, további fenyegetéseket skandálva az általuk nácinak bélyegzett hazafiaknak címezve. De mivel az Antifa-gyűlés résztvevői súlyos bűncselekményt követtek el, őket kellett volna lekapcsolni, nem csupán a hangosításukat.

Mellesleg az elvtársak bizonyára jól szórakoztak a molinók mögött, ugyanis olvasónk felvételéből kiderül, hogy elő lett készítve számukra a terep.

(Szent Korona Rádió)

Megjelent a kormányrendelet, Magyarországon is terrorszervezet az Antifa

A MÖM és a HVIM a külföldi antifák fenyegetéseinek kereszttüzében is kiállt az Antifa-ügy áldozatai mellett

A külföldi antifák nyíltan fenyegetik a velük szemben fellépő vármegyéseket

Válaszcsapás: A transz antifák újra Budapesten fenyegetnek minket

Legfrissebb

Lyon: több, mint háromezren vonultak Quentin emlékére

A rendőrség szerint 3200-an, a szervezők szerint 3500-an vonultak...

Fenyegetések miatt elmarad a transznemű lövöldöző áldozatának temetése

A 12 éves Kylie Smith-t egy transznemű lövöldöző lőtte...

Kimondta az USA: Nagy-Izraelt akarnak

Úgy látszik, hogy az USA annyira nyeregben érzi magát,...

A tűzszünet semmit sem ér – Libanonban bombázott le egy Hezbollah parancsnokot Izrael

Libanon és Izrael elvileg tűzszünetet kötöttek egy jó ideje....

Saját vallást is alapítottak már és versenyeket szerveznek maguknak az MI-ügynökök

Az OpenClaw mesterséges intelligencia-asszisztensnek minél több dologhoz adunk hozzáférést,...

Kategóriák

Lyon: több, mint háromezren vonultak Quentin emlékére

A rendőrség szerint 3200-an, a szervezők szerint 3500-an vonultak...

Fenyegetések miatt elmarad a transznemű lövöldöző áldozatának temetése

A 12 éves Kylie Smith-t egy transznemű lövöldöző lőtte...

Kimondta az USA: Nagy-Izraelt akarnak

Úgy látszik, hogy az USA annyira nyeregben érzi magát,...

A tűzszünet semmit sem ér – Libanonban bombázott le egy Hezbollah parancsnokot Izrael

Libanon és Izrael elvileg tűzszünetet kötöttek egy jó ideje....

Saját vallást is alapítottak már és versenyeket szerveznek maguknak az MI-ügynökök

Az OpenClaw mesterséges intelligencia-asszisztensnek minél több dologhoz adunk hozzáférést,...

Fico: Hétfőtől nem adunk több áramot Ukrajnának

Robert Fico kijelentette: ha Zelenszkij nem indítja újra az...

Több német tartományban is rekordmagas az AfD támogatottsága

Tovább növelte előnyét a folyamatos ellehetetlenítéssel szembesülő AfD a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55