Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Lázár pedofilok

Lázár János kiherélné a pedofilokat

Lázár sokszor mond keményeket. Még el is hisszük, hogy komolyan gondolja, és személyiségével koherens gondolatok ezek. Fideszes berkekből ő követelte a Pride betiltását, de szólalt már fel év elején a pedofilok halálbüntetése mellett. A kérdés csak az, hogy a Fidesz mennyire gondolja ezeket komolyan? Hiszen jelen esetben is azt láthatjuk, hogy azzal a témával tematizálnak, amit a Mi Hazánk évek óta sulykol, a valódi politikai akarat mellett pedig már régóta meg lehetett volna szavazni, és nem a szavazókat kéne ezzel elcsábítani, nem a valóban tenni akarókat kéne beetetni. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Sopronba utazott csütörtökön Lázár János, ahol újabb Lázárinfót zajlik kora este. Az építési és közlekedési miniszter előbb beszélt a térség helyzetéről, majd rátért a Szőlő utcai javítóintézet ügyére.

Lázár ezzel kapcsolatban világosan fogalmazott:

amikor egy gyerekkel szemben valaki erőszakot követne el, azzal szemben halálbüntetés lenne az igazság. Az Európai Unió ezt tiltja.

Ezért a tárcavezető két javaslatot tesz a kormány asztalára:

  • az egyik, hogy aki pedofil bűncselekményt követ el, az kapjon életfogytiglani börtönbüntetést, vagyis „rohadjon meg a börtönben”
  • a másik, ami pedig Európában már létezik, az a kémiai kasztrálás, vagyis hogy „a pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás, ezt be kell vezetni.”

Lázár kitért arra, hogy az elmúlt 72 órában néhány sajtótermék és véleményvezér alaptanul vádolta meg a kormány egyik tagját, utalva Semjén Zsoltra. A helyszínen is megjelent egy ezt firtató tábla, melyen az állt: „ki az a Zsolti bácsi?”

Akik ezért fizetnek a parlamenti kérdezőknek, az újságíróknak és itt is, azok a magyar államot akarják meggyengíteni, a kormányt akarják ellehetetleníteni alaptalan vádakkal. A Fideszben és a kormányzatban egyetlen pedofil sincs

– jelentette ki.

Lázár kérdésre válaszolva azt mondta, Hadházy Ákos tegnap provokált egy idős papot, aki misét akart tartani. „Hova tart az a világ, hogy már harangozni is tilos, és egy 80 éves papot is vegzálnak, és agresszív tüntetők támadnak rá?” – közölte.


https://szentkoronaradio.com/blog/2024/12/29/lazar-janos-interju-demokracia/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/07/24/elvesztette-kozkincs-jelleget-ujabb-negy-kastelyt-ajandekozott-el-lazar-janos/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/25/lazar-janos-a-ner-lovagoknak-tessek-a-kasszahoz-faradni/

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.