Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
cigány

Hiába próbált elfutni, már a fogdán éjszakázott az erőszakoló cigány

Három körözés volt érvényben egy 26 éves budapesti cigány ellen. Ugyan megpróbálta, de a készenléti rendőrök elől nem tudott elfutni.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Készenléti Rendőrség budapesti egységének két járőre szeptember 22-én este gépkocsizó szolgálatot látott el a VIII. kerületben. A Keleti pályaudvar előtt egy gyanúsan viselkedő társaságra figyeltek fel. Egyből kiszálltak az autóból, majd ellenőrizték a három férfit. Egyiküknél egy szerszám volt, amit az intézkedés idejére elvettek tőle a rendőrök. Miközben éppen arról beszélt nekik, hogy az a kalapács a munkájához kell, kiderült, hogy nincsenek nála az igazolványai. Így az általa bediktált adatokat akarták az egyenruhások leellenőrizni, amikor a cigány egyszer csak elfutott a Thököly út irányába. A két rendőrnek meglepődni sem volt ideje, azonnal cselekedtek, és utána iramodtak.

A férfinak csak pár métert sikerült megtenni, aztán a két rendőr földre is vitte. Mikor megbilincselték, bevallotta, hogy körözik, ezért akart elmenekülni.


A járőrök megállapították, hogy valóban három körözés van ellene érvényben. A BRFK IV., VII. és XI. Kerületi Rendőrkapitányság is elfogatóparancsot adott ki ellene, tekintve, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság is kereste több folyamatban lévő ügyben. Rongálás, súlyos testi sértés és szexuális erőszak miatt folyik vele szemben büntetőeljárás.

A férfi az éjszakát már a fogdán töltötte.

Élő videóban támadt a „kiscsalád” a rendőrökre, amikor le akarták tartóztatni a fiút, aki iskolarendőrt fenyegetett

(Police nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.