péntek, december 5, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Belgium is elismerné Palesztinát, és szankciókat vezet be Izrael ellen

Belgium szankciókat vezet be Izraellel szemben, mert belefáradt abba, hogy az Európai Unió nem akar hatékony intézkedéseket hozni a gázai háború ügyében – közölte Maxime Prévot belga külügyminiszter szerdán a szövetségi parlamentben. Emellett beáll azon országok sorába, akik napirendre tűzték a palesztin állam elismerését, ugyanakkor Belgium a Hamásszal szemben is fellép.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Prévot, aki a vallon centrista Elkötelezettek (Les Engagés) párt politikusa, történelminek nevezte a belga kormánykoalícióban a hét elején született döntést, amely tizenkét intézkedést foglal magában, köztük a Hamász tagjai elleni lépéseket, a fegyverexport és -tranzit tilalmát, valamint a zsidó telepesek szélsőséges szervezeteivel szembeni szankciókat. Hangsúlyozta: Belgium ezzel az élvonalba került Európában, mivel az uniós szintű intézkedések hiányában saját hatáskörben lép.

A külügyminiszter részletesen ismertette a Palesztina elismerésére vonatkozó kétfázisú megállapodást. Az első lépés politikai és szimbolikus jellegű: Belgium csatlakozik a New York-i Nyilatkozathoz, amely elismeri a palesztinok államalapításhoz való jogát. A második szakasz a jogi elismerés lesz, amelyet két feltételhez kötnek: az Izraelből elhurcolt túszok szabadon bocsátásához, valamint ahhoz, hogy a Hamász ne vegyen részt a palesztin közigazgatásban.


A koalíción belüli, Reformer Mozgalom (MR) nevű vallon párt vezetője, Georges-Louis Bouchez a jogi elismeréshez kapcsolt feltételeket hangsúlyozta. Az ellenzék a kormányoldal megosztottságáról beszélt, de Prévot szerint a tartalmi kérdésekben teljes az egyetértés.

Az ellenzék bírálta Bart De Wever miniszterelnök távollétét is a parlamenti vitáról, a belga kormányfő azonban hivatalos látogatáson tartózkodott Hollandiában.

Az USA-nak nem tetszik, hogy Franciaország elismeri a Palesztin Államot

Meggyilkolásával fenyegette meg a zsidó rabbi Macront, mert elismerte Palesztinát államként

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Honfoglalás kori harcosok gazdag sírjait tárták fel régészek Kecskemét határában

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően...

Cseh Katalin büszke LMBTQP-ügynök

November elején Cseh Katalin bejelentette, hogy az ex-Párbeszédes Barabás...

Dúró Dóra: A gyerekek egészséges fejlődéshez való jogát semmivel nem veszélyeztethetjük

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nyílt levélben...

Kategóriák

Honfoglalás kori harcosok gazdag sírjait tárták fel régészek Kecskemét határában

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően...

Cseh Katalin büszke LMBTQP-ügynök

November elején Cseh Katalin bejelentette, hogy az ex-Párbeszédes Barabás...

Dúró Dóra: A gyerekek egészséges fejlődéshez való jogát semmivel nem veszélyeztethetjük

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nyílt levélben...

Humanoid robot járőrözik a kínai-indiai határon?

A modernitás egy újabb állomása? Már nem is emberi...

A modern étkezéstől egyenes út vezet a vastagbélrákig

Az ultrafeldolgozott ételek annyira tönkretehetik az emésztőrendszert, hogy bélrákhoz...

Donyeck és Luhanszk területét mindenképpen el akarja foglalni Oroszország

Putyin szerint, ha az ukránok figyelembe vették volna Donyeck...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55