péntek, október 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hatványozott deviáns fertő: felesége és lánya mellett a teheneit is erőszakolta egy férfi

“Már 12 éves kora előtt amiatt kellett aggódnia, hogy teherbe fog esni” – nevelt lányát 10 évig erőszakolta, a férfi szerint nem létezik olyan, hogy szexuális erőszak. A beteg elmét az is igazolja, hogy ugyanolyan természetességgel létesített szexuális kapcsolatot a teheneivel is, mint a feleségével. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A 38 rendbeli szexuális zaklatással vádolt férfi a vádak szerint nemcsak rendszeresen fajtalankodott a haszonállatokkal, hanem több alkalommal is arra kényszerítette a feleségét, hogy megnézze, amit csinálnak.

Egy új-zélandi farmert azzal vádolnak, hogy több mint két évtizeden át rendszeresen megerőszakolta a feleségét, a nevelt lányát és még a teheneivel is gyakran szexuális kapcsolatba lépett – számolt be a Daily Mail.

A tejtermeléssel foglalkozó férfi a vádak szerint nemcsak rendszeresen szexelt a haszonállatokkal, hanem több alkalommal is arra kényszerítette a feleségét, hogy megnézze, amit csinálnak.

A farmert, akinek nevét az áldozatok személyazonossága védelmében nem hozták nyilvánosságra, 38 rendbeli szexuális erőszakkal vádolták meg egy új-zélandi bíróságon. A szigetország legészakibb részén, Northland régiójában élő gazda ellen felhozott vádak között a 15 rendbeli nemi erőszak mellett a szarvasmarhákkal való fajtalankodás is szerepel.

A férfi nevelt lánya a Whangārei Kerületi Bíróságon tartott büntetőeljárás keretében azt mondta, hogy az egész akkor kezdődött, amikor még csak 10 éves volt. Az azt követő 10 évben a mostohaapja közel 300 alkalommal erőszakolta meg.

“Már 12 éves kora előtt amiatt kellett aggódnia, hogy teherbe fog esni”

– mondta a vádat képviselő ügyész, Geraldine Kelly. A mostohaapját megvádoló nő azt is hozzátette, hogy sokáig azért nem beszélt a bűncselekményekről, mert szerette mostohaapját. Emellett „zavarban volt” a válaszreakcióktól, amiket a teste adott a bántalmazásra.

Először a tehenekkel közösült, utána rögtön a feleségével is

A bíróságon elhangzottak alapján a farmernak elég hajmeresztő elképzelései voltak az intim kapcsolatokról. A felesége ellen elkövetett szexuális bűncselekményekhez például az vezetett el, hogy a férfi úgy érezte, számára „napi szükséglet” a szex.

Az sem érdekelte, ha a felesége nemet mondott, mivel meg volt róla győződve, hogy nem létezik olyan, hogy nemi erőszak. Szerinte végül minden nő megadja magát, és élvezi is a szexet. Ezért a feleségének többször is hangoztatta, hogy tudja, hogy a nem, amit a közeledésére mond, valójában „igent jelent”.

De az egészben az a leghátborzongatóbb, hogy a férfi a vádak szerint a felesége és a nevelt lánya mellett a teheneikkel is rendszeresen fajtalankodott. Ezt az élményt pedig a feleségével is megosztotta, akit több alkalommal kényszerített arra, hogy nézze, ahogy a tehenekkel szexel. És legalább 20 alkalommal a nőt is megerőszakolta azután, hogy az állatokkal volt.


Sőt, az ellési időszakban állítólag odáig fajult a helyzet, hogy a nőnek azt kellett néznie, ahogy a férjét orálisan elégítik ki a teheneik.

“A felesége azt mondta neki, hogy undorítónak találja, de ő csak folytatta” – fogalmazott az ügyész.

A farmer védője, Matthew Ridgley a bíróságon egyenesen nonszensznek nevezte a vádat, hogy az ügyfele fajtalankodott volna a teheneivel. A férfi ugyanakkor az ügyvédje szerint elismerte, hogy intim viszony volt közte és a nevelt lánya között. De azt állította, hogy a kapcsolat csak akkor kezdődött el, amikor a lány már 16 évesnél idősebb volt, és kölcsönös beleegyezésen alapult.

A tárgyalás várhatóan három hétig fog tartani.

Agymosás és pedofília – így éltek az Isten gyermekei nevű szekta tagjai

Meglátni a fokban a lépcsőt: egy pszichológus az LMBTQ mozgalomról

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Mi Hazánk Ifjai és a HVIM tagjai néztek farkasszemet a bujkáló antifákkal

Azaz néztek volna, ha az antifák állták volna a...

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Kategóriák

A Mi Hazánk Ifjai és a HVIM tagjai néztek farkasszemet a bujkáló antifákkal

Azaz néztek volna, ha az antifák állták volna a...

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség,...

Feltartóztatták az orosz árnyékflotta olajszállító tankerét a francia partoknál

Nyomozást tartottak a francia hatóságok szerdán az úgynevezett orosz...

Rejtett erőforrás félholtra vert egy női BKV diszpécsert a metrón

„Az erőszak bármilyen formája – különösen egy közfeladatot ellátó...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55