szerda, augusztus 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az ukrán bürokrácia miatt késik a Rheinmetall lőszergyár építése és termelése Ukrajnában

A Rheinmetall megduplázná az ukrajnai lőszergyár termelését, de az ukrán bürokráciára hivatkozva késnek, még a gyár sem épült meg.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Még meg sem épült, de a Rheinmetall vezetője már bejelentette, hogy duplájára növelik az ukrajnai 155 milliméteres lőszergyár éves termelési kapacitását. Mivel az ukrán kormány célja, hogy a jövőben még kevésbé legyen ráutalva a nyugati partnerek szállításaira, arra kérte a német fegyvergyártót, hogy nagyobb üzemet létesítsen az országban – tudta meg a German Aid To Ukraine.

A hosszú tervezési és építési szakasz után Németország legnagyobb védelmi ipari vállalata a tervek szerint jövőre kezdi meg a 155 milliméteres tüzérségi lőszerek gyártását saját ukrajnai üzemében. Eredetileg évi 150 ezer lövedék gyártását tervezték, ám Armin Papperger vezérigazgató szerint ukrán tisztviselők a tervezett kapacitás megduplázását szeretnék.

A szükséges felfutási idő – általában egy-két év – után így évente akár 300 ezer darab 155 milliméteres lövedéket is tudnának gyártani Ukrajnában.

Függetlenedni akar Ukrajna, de vajon mi értelme?

Ez különösen fontos az ukrán hadsereg számára, amely eddig szinte teljes mértékben partnerországok szállítmányaira támaszkodott. A helyben előállított lőszer nagyobb önállóságot biztosítana a jövőben. Ugyanakkor Papperger szerint egyelőre nem lehet még ennél nagyobb számokról álmodni, mivel az ukrán kormánynak nincs rá pénze.


A Rheinmetall másik gondja az ukrán bürokrácia. Papperger szerint a projekt túl lassan halad előre. A vezető például hozta, hogy az új üzemek építése az alsó-szászországi Unterlüßben és Ukrajnában szinte egy időben indultak. Ám míg Németországban már elkészült, Ukrajnában még nem.

Ez nem az első alkalom, hogy a vezérigazgató a túlzott bürokratikus akadályokat kifogásolja.

Egy másik német védelmi vállalat névtelenséget kérő képviselője megerősítette, hogy ők is tapasztaltak hasonló problémákat Ukrajnában. Bár azt nem tudta megerősíteni, hogy Németországban könnyebb lenne üzemet nyitni, ahogy azt Papperger állította – mutatott rá a lap.

Ahogy portálunk tavaly beszámolt róla, nem is egy, hanem egyszerre 4 gyárat nyitna Ukrajnában a Rehinmetall. Az elsőt a magyar határtól 12 kilométerre már meg is építették. Ez, illetve a további többi épülő gyár viszont potenciális célpontja lett Oroszországnak, akik 2024 júliusában kijelentették, hogy ha a Rheinmetall lőszergyárat épít Ukrajnában, porig bombázzák azt.

A magyar határtól 12 kilométerre telepítenék a Rheinmetall gyárat az ukránok

Az oroszok nem köntörfalaznak, kijelentették, hogyha a Rheinmetall lőszergyárat épít Ukrajnában, porig bombázzák azt

Négy gyárat is nyitna Ukrajnában a Rheinmetall

(vg.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Nem feledjük, ahogy “vérbe-sárba menetelt a Rongyos Gárda” – Jön a XX. Rongyos Gárda Emléktúra

A HVIM minden szeptemberben a Rongyos Gárda Emléktúra megszervezésével...

Kényszersorozás helyett luxuspartyk – Így élnek háború közepette az ukrán oligarchák

Ukrajnában nem mindenkire rúgják rá az ajtót a toborzótisztek....

Tizenegy kilométeres áttörést sikerült elérnie az orosz frontnak alig egy nap alatt

Az oroszok előrenyomulásának helyszíne kulcsfontosságú volt az ukrán logisztika...

A békéről, a “Pax”-ról és a fegyverszünetről – Leonid Savin meglátásai az orosz-ukrán forgatókönyvekről

Leonid Savin ezúttal az orosz-ukrán háborúban bekövetkező esetleges békelehetőségeket...

Kategóriák

Nem feledjük, ahogy “vérbe-sárba menetelt a Rongyos Gárda” – Jön a XX. Rongyos Gárda Emléktúra

A HVIM minden szeptemberben a Rongyos Gárda Emléktúra megszervezésével...

Tizenegy kilométeres áttörést sikerült elérnie az orosz frontnak alig egy nap alatt

Az oroszok előrenyomulásának helyszíne kulcsfontosságú volt az ukrán logisztika...

A békéről, a “Pax”-ról és a fegyverszünetről – Leonid Savin meglátásai az orosz-ukrán forgatókönyvekről

Leonid Savin ezúttal az orosz-ukrán háborúban bekövetkező esetleges békelehetőségeket...

Érvényes engedélyek nélkül tesztüzembe lépett az akkuhulladék-feldolgozó üzem: ömlött a fekete por

"Volt, hogy sziloplaszttal próbálták betömködni a réseket." Az akkugyártás...

Horvátország rendőrei kapták el a pécsi kokós cigányokat – Kiskorúakat akartak futtatni

Horvátország hatósága kapta el az ötfős magyar állampolgárságú cigánybandát...

Palesztinpártiság és buzipropaganda – Videóban üzent a Kneecap Orbánnak

Bár a zsidó érdekeket végletesen kiszolgáló kormány kitiltotta az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55