csütörtök, április 30, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Négy gyárat is nyitna Ukrajnában a Rheinmetall

Nem egy, 4  gyárat építene a Rheinmetall az ukránoknak. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ukrajna kiemelt partner lehet a német fegyvergyártó cég számára. Armin Papperger vezérigazgató Ukrajna kapcsán, a fegyvergyártás terén is ígéretes együttműködési lehetőségeket lát – írta meg a Világgazdaság.

A lap szerint a Rheinmetall a jövőben négy gyárat is tervez nyitni Ukrajnában, ami jelentős befektetést és elköteleződést jelez a vállalat részéről, illetve azt is, hogy hosszútávú tervei lehetnek a háborús konfliktusban álló országgal kapcsán.

A tervek szerint a négy új üzem tüzérségi lőszereket, katonai járműveket, lőport és légvédelmi eszközöket fog előállítani.

A beruházások által, a Rheinmetall 2-3 milliárd eurónyi fegyvert fog tudni értékesíteni Ukrajnának.

A politikai retorika ellenére Magyarország és Szlovákia is küld fegyvereket Ukrajnába

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Kereszténygyűlölő, buzeráns, rabbi és más vadliberálisok körében ünnepelte a Tisza-kétharmadot Erdő Péter szóvivője

Az LMBTQP-lobbista expap Hodász András, a kereszténygyűlölő publicista Tóta...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Kategóriák

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55