szerda, március 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Érvényes engedélyek nélkül tesztüzembe lépett az akkuhulladék-feldolgozó üzem: ömlött a fekete por

“Volt, hogy sziloplaszttal próbálták betömködni a réseket.” Az akkugyártás hulladékanyagának darálását, őrlését-zúzását végző gépekből dőlt ki a sötétszürke por, és még engedélyük se volt rá.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Bár hivatalos próbaüzemről szó sem lehetett a szlovén Andrada akkuhulladék-hasznosító üzemében, a sóskúti telephelyen már tavaly nyáron bekapcsolták teszt jelleggel a nagy nehézségek árán összeszerelt gépsort – tudta meg a HVG. A birtokukba került fotók és videók, valamint belső források elmondása alapján a próba eredménye totálisan eltér attól, mint amit a cég kezdettől ígér. A zárt és tiszta rendszer helyett ömlött a grafitot tartalmazó por az üzem gépeiből.

A sötétszürke por mindent beborít: a munkások bőrét, ruháját. Annyira, hogy az eredetileg világos cipőt is átszínezi, vastagon áll a gépeken és az ipari padlón is, hogy szabályosan írni lehet bele, mint a homokba. Ez látható azokon a fotókon és videófelvételeken, amelyeket egy névtelenséget kérő forrás juttatott el a HVG munkatársaihoz. Állítása szerint a felvételek abban a sóskúti üzemben készültek, amelyben a szlovén tulajdonú Andrada-csoport akkumulátor-újrahasznosítót akar indítani.

Eddig nem volt köztudott, de az érvényes engedélyekkel azóta sem rendelkező cég tavaly nyáron próbaüzemet tartott, és a hónapokon át felállított, összeszerelt gépsort le akarta tesztelni még a termelés beindítása előtt.

Csakhogy a próba a felvételeket készítő forrás szerint nem a várt eredménnyel zárult. Az akkugyártás hulladékanyagának darálását, őrlését-zúzását végző gépekből dőlt ki a sötétszürke por. A színe elmondása szerint a grafitnak köszönhető, hiszen ahogy azt előre be is harangozták, a sóskúti üzemben az akkumulátoripar egyik hulladékanyagát, a grafitbevonatú, nagy tisztaságú réz hordozófóliákat akarják feldolgozni.


Zárt rendszerről volt szó, de ment a „sufnituning”

„Azt mondták, hogy zárt a rendszer, ami az uniós szabványoknak is mindenben megfelel. De már a gépsor összeállítása nagyon nehezen ment, hónapokon át igazi tákolás ment.

Először a Kínából érkező szakemberekkel nemigen boldogultak. Ezért utána magyar, fémszerkezetekkel és hegesztéssel foglalkozó cégekkel próbálták egyáltalán összerakni a rendszert. De ezek egymás után elmentek, állítólag anyagi okból.

A gépsornak az lenne a feladata, hogy több fázisban darálja, őrölje az akkuhulladékot. Míg a hermetikusan zárt folyamat végén az összetevőket el nem különíti, szeparálja egymástól. Csakhogy amint bekapcsolták, látszott, hogy az illesztéseknél, de még a repedéseken és lyukakon át is dőlt ki belőle ez a nagyon apró szemű por. Nem csoda, mert igazi sufnituning tákolás ment. Volt, hogy sziloplaszttal próbálták betömködni a réseket, ami ilyen nyomásnál egyszerűen nevetséges. Nyáron indult a próbaüzem, de már menet közben látszott, hogy baj van, mert a gépsor mindenhol ontotta magából ezt a gusztustalan állagú szart” – így írta le a helyzetet egy ott dolgozó, aki a gépek működése során benn járt a sóskúti üzemben. Hozzátette: csak reméli, hogy nem szívott be sokat ebből a grafitos levegőből, illetve ez nem lesz ártalmas az egészségére.

A sóskúti üzem egyik korábbi dolgozója megnézte a felvételeket, és megerősítette, hogy azok valóban a korábbi Orion-csarnokban berendezett helyszínen, a gépek működése során készültek. Kérte, hogy a nevét ne hozzák nyilvánosságra, mert két másik társával azt fontolgatja, hogy közösen beperlik a céget. Ugyanis állítása szerint több hónapra eső fizetését nem fizették ki, sőt még a hivatalosan beküldött felmondását sem vették át, hiába dolgozik már régen máshol.

A debreceni akkugyár próbaüzembe helyezését felfüggesztették, mert határérték felett volt a károsanyag kibocsátás

Az önkormányzat nyomására megsemmisítették az akkuüzem környezetvédelmi engedélyét

(HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Magyar tanulmány bizonyítja: A másfél évesek fele naponta a képernyőn lóg, közben pedig idegronccsá válnak

Egy korábbi magyar kutatás már alátámasztotta, hogy a gyermekek...

Kategóriák

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55