szerda, július 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elon Musk pártot alapított, amit az X-en szavaztatott meg az amerikaiakkal

A techmilliárdos Elon Musk hamar ott hagyta a politikát, amikor Trump mellett dolgozott. Most azonban mivel az X-en megszavaztatta az amerikaiakkal, hogy alapítson-e új pártot, visszatér a politikába.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ami néhány napja még csak fantázia volt, az Elon Musk állítása szerint már kézzel fogható valóság, miután bejelentette, hogy megalapította az Amerika Pártot – írja a CNN.

Egészen a közelmúltig a techmilliárdos még Donald Trump amerikai elnök egyik legnagyobb támogatójaként tűnt fel a nyilvánosságban. A nevével fémjelzett minisztérium is alakult, ám kapcsolatuk hamar viharossá vált. Aztán a konfliktus enyhülni látszott, ám néhány nap leforgása alatt Musk arra a következtetésre jutott, a legjobb megoldás, ha alternatívát kínál „a demokrata–republikánus kétpártrendszerrel szemben, hogy az embereknek valóban legyen hangja”.

Az ötlet bejelentésére X-en került sor, szombaton az alábbi sorokat írta ki a közösségi média felületére, azt követően, hogy előző nap szavazásra bocsátotta a kérdést, legyen-e új amerikai párt vagy sem:

“2:1 arányban, új politikai pártot akartok, és meg is kapjátok!

Ha arról van szó, hogy az országot csődbe viszik pazarlással és vesztegetéssel, akkor nem demokráciában, hanem egypártrendszerben élünk.

Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja nektek a szabadságotokat.”


Az ötlet katalizátora Donald Trump új adócsökkentési törvényjavaslata volt, ami Musk szerint 2,5 ezer milliárd dollárra növelné a költségvetési hiányt. A világ leggazdagabb embere jelezte, hogy egy költségvetésileg konzervatív és a kiadásokat visszafogó pártot szeretne, de kevés egyéb részletet árult el a párt programjáról.

Az sem világos egyelőre, hogy Musk milyen mértékben tett lépéseket a párt legális megalapítása érdekében, amihez regisztráció kellene a Szövetségi Választási Bizottságnál (FEC). De a legutóbbi FEC-bejelentések még nem utaltak ennek megtörténtére.

Úgy tűnik a Trump-kormányzaton belül Musk-nak nem volt elég a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium felelősének széke.

Ennyi volt? Elon Musk kilép a Trump-kormányból

Elon Musk is kapott egy miniszteri széket Trumptól

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tüntetők blokkolták egy Izraelnek szánt rakomány kirakodását a pireuszi kikötőben

Megtagadták a rakodómunkások az Izraelnek szánt katonai minőségű acél...

A NATO golyófogónak használná fel a moldovaiakat az orosz-ukrán háborúban

Nagyon úgy fest, hogy Moldovát el akarják törölni a...

Az F-35-ös használhatatlan a britek szerint és pénz sincs rá

A brit védelmi minisztérium lesújtó jelentést tett közzé az...

Kategóriák

Tüntetők blokkolták egy Izraelnek szánt rakomány kirakodását a pireuszi kikötőben

Megtagadták a rakodómunkások az Izraelnek szánt katonai minőségű acél...

Az F-35-ös használhatatlan a britek szerint és pénz sincs rá

A brit védelmi minisztérium lesújtó jelentést tett közzé az...

Trump fontolgatja Tomahawk cirkálórakéták küldését Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök fontolóra vette Tomahawk típusú cirkálórakéták átadását Ukrajna számára. Ezek az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55