Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vádat emeltek a Hammerbande 6 terroristája ellen

A Magyar Jelen beszámolója szerint hat gyanúsított ellen emeltek vádat Németországban, akik 2023-ban részt vettek a budapesti támadásokban. A szélsőbaloldaliak a Hammerbande tagjai voltak, 2025. januárjában adták fel magukat a német hatóságoknak. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A vádiratot a düsseldorfi bíróságon nyújtották be, a vádak között bűnszövetkezeti tagság, súlyos testi sértés és gyilkossági kísérlet is szerepel. A német hatóságok által „feltételezett szélsőbaloldaliként” kezelt gyanúsítottak az év elején önként adták fel magukat, és ügyvédeiken keresztül azt kérték, Németországban állítsák őket bíróság elé.

Erről a düsseldorfi bíróság fog határozni – írta a dpa német hírügynökség. Ugyanennek a csoportnak egy másik tagját, Lina Engel lipcsei „diáklányt” és több társát 2023 májusában Szászországban már több év szabadságvesztéssel sújtották. Egy további tag, Simeon Ravi Trux “Maja” Budapesten áll bíróság előtt ugyanebben az ügyben.


 

Feladták magukat Németországban a magyarokat verő antifa terroristák, de félnek a kiadatástól

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/03/24/feladta-magat-a-hammerbande-terroristaja/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/06/20/ma-zajlott-az-antifa-ugy-utolso-juniusi-targyalasa/

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.