Izrael, mint terrorállam, a Közel-Kelet egyik nagy rákfenéje. Hiába kötött elvileg békét a cionista állam Iránnal, mégis újabb konflikusra lehet számítani, ugyanis a zsidók nem nyugszanak.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Megszállták Irán légterét
Bár békét kötöttek, Izrael továbbra is megszállva tartja Irán légterét, fenttartja a légifölényt. Értjük, ők csak úgy, mert kedvük tartja, elvileg békeidőben azt csinálnak egy szuverén ország területén amit akarnak. Minderre az indok? Ez kell a tűzszünet betartatásához.
„Az Izraeli Védelmi Erők feladata most egy „kék-fehér” végrehajtási terv kidolgozása, amely biztosítja, hogy Irán többé ne tudjon fenyegetést jelenteni Izraelre”
– mondta Jiszrael Katz védelmi miniszter csütörtök este a hadseregnek.
Hivatala nem közölt további részleteket, de úgy tűnik, hogy Izrael hasonlóan fog viszonyulni az iráni tűzszünethez, mint a libanoni Hezbollahhal létrejött fegyvernyugváshoz.
Az izraeli légierő szinte naponta hajtott végre légitámadásokat 2024 novemberi hivatalos fegyverszünet óta, hogy megakadályozza a Hezbollah újrafegyverkezését.
Katz tehát most arra utasította a hadsereget, hogy gondoskodjon arról, hogy Izrael légiereje, amely a régióban technikailag a legfejlettebb, megőrizze „légifölényét és képességét az Iránra vonatkozó korlátozások érvényesítésére”.
„Izrael állam elszántan folytatja aktív védelmi politikáját Irán ellen”
– mondta. Ha ők az agresszorok, azonnal lehet védelmi politikának hívni ezeket a lépéseket…
Libanonban is csapásokat mérnek
Hiába a Hezbollahhal kötött béke, Libanonban is folytatódnak a cionisták légicsapásai.
Az izraeli légierő egy repülőgépe támadást indított egy iráni ellen, aki fegyvereket juttatott el Bejrút környékére – erősítette meg az IDF csütörtök este.
„Az IDF megsemmisített a terroristát a libanoni Sîl térségében”
– áll a közleményben.
A terrorállam legfőbb indoka persze folyamatosan mindenki más terroristázása. Csütörtök este egy külön nyilatkozatban az IDF közölte, hogy a Hezbollah katonai létesítményeit és fegyverraktárait is célba vette Dél-Libanonban.
Az izraeli légierő „a Hezbollah terrorista szervezet fegyverraktárait, katonai létesítményeit és terrorista infrastruktúráját tartalmazó katonai létesítményeket támadott meg Dél-Libanonban” – közölte az IDF. „A fegyverek jelenléte és a Hezbollah terrorista csoport tevékenysége a térségben nyíltan megsérti Izrael és Libanon közötti megállapodásokat.”
Szombaton az IDF megölte Hassan Muhammad Hammoudit, a Hezbollah parancsnokát is.
Szíriában sem nyugszanak
Az izraeli hadsereg szerdán közölte, hogy az 504-es egysége által gyűjtött hírszerzési információk vezettek több iráni személy letartóztatásához Dél-Szíriában.
Már az Aszad-rezsim meggyengülése előtt az izraeli légierő gyakran repült be Szíria légterébe teljesen törvénytelenül, és bombázott neki tetsző célpontokat, például gyermekkórházat, de nagyon ritkán tudtak irániakat élve elfogni, mivel ez jelentős szárazföldi jelenlétet igényelt volna hosszabb időn keresztül.
Azerbajdzsán is elárulta az iszlám világot
Az elmúlt hetekben fokozódtak a feszültségek Irán és Azerbajdzsán között, mivel Teherán azzal vádolja szomszédját, hogy segített előkészíteni az Izrael által Irán ellen a közelmúltban végrehajtott, Felkelő Oroszlán nevű katonai hadművelet során végrehajtott nagyszabású légitámadásokat.
Az izraeli Ynet szerint iráni tisztviselők gyanítják, hogy Azerbajdzsán engedélyezte az izraeli légierőnek, hogy légterét felhasználva csapásokat hajtson végre Irán katonai és nukleáris infrastruktúrája ellen.
Bár Teherán nem fogalmazott meg nyilvánosan vádakat, Maszúd Pezeskján iráni elnök állítólag felkérte Ilham Alijev azerbajdzsáni elnököt, hogy indítson vizsgálatot az izraeli légierő által az Azerbajdzsán által ellenőrzött légtér használatával kapcsolatban.
Az iráni hírszerzés értékelése szerint a teheráni és karadzsi célpontok ellen elkövetett legutóbbi légitámadásokat a Kaszpi-tenger feletti légi folyosón keresztül hajtották végre, amely részben azerbajdzsáni ellenőrzés alatt áll.
Azerbajdzsán tagadta az Izraellel való együttműködés vádját, ugyanakkor az Iránnal való feszültség növekedése arra késztette az azerbajdzsáni médiát, hogy Irán legfőbb vezetőjét, Ali Hámenejt „ellenségnek” nevezze.
Újabb konfliktus elébe nézünk
Mint láthatjuk, hiába köt látszattűzszüneteket Izrael a Közel-Keleten. Csupán leszalámizza az iszlám azon szereplőit, akik hajlandóak még fellépni a cionizmus ellen. Kezdve a Hamásszal, majd a Hezbollahhal és Libanonnal, és most éppen Iránnal. Az összefogás továbbra sem teremtődött meg a Közel-Kelet muszlim országai között, hanem az előbbi 3 felsorolton kívül csupán a jemeni húszik léptek fel tevőlegesen, másoktól csak maximum szóbeli fellépést látunk. Ami biztos, ha így haladunk, Nagy-Izrael ellen fellépő utolsó védőbástyákat is ledöntik.
(Neokohn nyomán Szent Korona Rádió)