hétfő, január 12, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Itthon nem, de Törökországban hatékonyan fellépnek a betiltott Pride megszervezése ellen

Így kell csinálni: több, mint 50 embert tartóztattak le vasárnap Isztambulban a betiltott Pride előtt. Magát a Pride-ot pedig feloszlatták, nem engedték megrendezni, nem úgy, mint Magyarországon, ahol a Fidesz nagyotmondása és látszatintézkedései nyomán a valaha volt legnagyobb Budapest Pride valósult meg.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A rendőrség vasárnap kora este lezárta a Taksim teret (a város egyik fő tüntetési, ünnepi és nagygyűlési helyszínét), ennek ellenére megjelent több tüntető is, írja a HVG. A deviánsvonaglást azonban nem tudták megtartani a rendőrség hatékony fellépésének köszönhetően.

Isztambulban június 29-én rendezték volna a Pride-ot, ami 2015 óta folyamatosan be van tiltva, de idén sem sikerült megrendezni, ugyanis Magyarországgal ellentétben a török hatóságok felléptek ellene: az illegálisan gyülekezőket kis csoportokra feloszlatták, a szervezők jelentős részét letartóztatták.

„A mai isztambuli Pride felvonulás előtt négy kollégánkat, köztük az Emberi Jogi Központ tagjait, valamint több mint 50 embert önkényes, igazságtalan és jogellenes őrizetbe vétellel megfosztottak szabadságuktól” — írta az Isztambuli Ügyvédi Kamara Emberi Jogi Központja az X-en, derül ki a Guardian cikkéből.


Vasárnap korábban a rendőrség tüntetőket tartóztatott le a központi Ortaköy kerület közelében — tudósította az AFP helyszíni újságírója. Az egykor több ezres buzifelvonulást Isztambulban 2015 óta minden évben betiltja Törökország konzervatív kormánya.

Ennek ellenére szervezők és aktivisták több helyszínen is megpróbálták megtartani az eseményt, ám a rendőrség szoros jelenléte miatt csak kisebb csoportosulások jöttek létre, és végül több tucat embert letartóztattak, köztük ügyvédeket, újságírókat és tüntetőket – összesen több mint 50 személyt vettek őrizetbe vasárnap este.

(Szent Korona Rádió)

A “mesterterv” – a Fidesz legnagyobb ballépése az idei Budapest Pride

A Pride tele volt kihurcolt gyerekekkel, Steiner Kristóf gyerekvédelemről beszélt, drag queenek vonaglottak színpadon (+ KÉPEK)

Legfrissebb

A termőföld védelmében kiálló maglódi önkormányzati képviselő felszólalását egy az egyben kihagyták a hivatalos jegyzőkönyvből

Előző cikkünkben Marton Gábor maglódi 64 vármegyés, önkormányzati képviselő...

Lemészárolta a családját, majd megölt egy lelkészt és egy kislányt az elmebeteg néger Mississippi államban.

Brutális tömeggyilkosságot követett el egy néger Mississippi államban. A...

Annyira utálják Madurót Venezuelában, hogy meglincselnék az amerikaiakat

Az amerikai külügyminisztérium felszólította állampolgárait, hogy azonnal hagyják el...

Több okból is Kanada lehet Grönland után Trump következő célpontja

Kanada attól tart, hogy Venezuela és Grönland után Donald...

Kategóriák

Lemészárolta a családját, majd megölt egy lelkészt és egy kislányt az elmebeteg néger Mississippi államban.

Brutális tömeggyilkosságot követett el egy néger Mississippi államban. A...

Annyira utálják Madurót Venezuelában, hogy meglincselnék az amerikaiakat

Az amerikai külügyminisztérium felszólította állampolgárait, hogy azonnal hagyják el...

Több okból is Kanada lehet Grönland után Trump következő célpontja

Kanada attól tart, hogy Venezuela és Grönland után Donald...

Törökország: A Moszad szítja az iráni tüntetéseket, Netanjahu megint háborút akar

Az izraeli hírszerzés december végén még büszkén jelentette be,...

Csecsemőt erőszakoló, LMBTQP jótékonysági szervezet vezetője szabadult 16 év börtön után

Egy egykor prominens homoszexuális többletjogi propagandista, aki Skóciában egy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55